“Majd ha elmegy kétezer kilométert egy töltéssel!” Vagy mondjuk: “Majd ha 5 perc alatt feltöltődik!” Netán: “Mert az áram miből készül, hogy környezetbarát?” Esetleg: “Majd ha annyiba kerül újonnan, mint a 20 éves dízelem!” Napestig sorolhatnánk a villanyautó-ellenes támadásokat, pedig szinte az összes téves alapokra épül, ezért nagyjából 3 perc alatt meg is cáfolható, már persze amennyiben hajlandó kitekinteni a buborékjából a benzinvérű vádaskodó. Ennek ellenére a villanyautó zsákutca, és nem fogja megmenteni a földet. Sőt, egy pillanatra sem volt célja megmenteni sem a földet, sem pedig az emberiséget a gyártóknak ezzel a “merész”, “új”, “zöldebb” és “hatékonyabb” technológiával.
De vajon mi a fundamentális probléma a villanyautóval? Hogy ezt megértsük, visszább kell lépni egy szinttel.
Tudni illik, az ember nem négy kerékkel a feneke alatt mászott le a fáról. Félreértés ne essék, nem szeretnék visszaköltözni a barlangba, de azt meg kell érteni, hogy a tojás volt előbb, és nem a tyúk, még ha itt a krokodiltojást kell is érteni. A legtöbb esetben nem úgy működik a dolog, hogy az élethez autóra van szükség, hanem úgy, hogy te alakítottad autófüggővé a saját életed. Arról sem a varázstündérek tehetnek, hogy nem számoltál külön az autózással, amikor megtetszett az olcsóbb ház az agglomerációban, ahogy azért sem a gyerekeid a hibásak, hogy a 10+ kilométerre található, “jobb” iskolába járatod őket, ahová nem szívesen engeded őket bringával járni.
A fenti példán egy útvonal látható az agglomerációból Budapestre. Minden nap két keresőnek két kis fogyasztású autóval két kocsikázás a belvárosba, ami 200 kilométer és minimum 4 óra naponta a családi büdzséből. Ez éves szinten legalább 2,5 millió forint üzemanyagra és autókopásra, továbbá ha egy mellékállással fejenként csak 1000 forintot keresnétek óránként az autókázás helyett, akkor is közel 1,5 millió forinttól estek el évente. Az 12 hónap alatt 4 millió forint, 10 év alatt 40 millió, 20 év alatt 80 millió, annyival pedig nem volt olcsóbb a ház Kartalon, főleg akkor, ha a maradványértéket is nézzük. Ezt a kiadást a villanyautókra váltás a kellő beruházásokkal is legfeljebb csak megfelezni tudja, és 20 év alatt 40 millió forint (infláció nélkül) továbbra is kényelmesen hagy lehetőséget Budapesten belül, a tömegközlekedési rendszert használva élni.
Valóban, akárcsak az anyagi megfontolást nézve, azonos körülmények között, azonos használat mellett a környezetvédelem terén is jobb a villanyautó, mint a belsőégésű motorral szerelt társa. Ellenben én a 42 éves, dízel Golfommal, amit hobbiból tartok és átlagosan 3000 kilométert megyek vele évente, nagyjából százszor kevesebbet szennyezek, mint az agglomerációból ingázó, 3 évente járművet cserélő villanyautós. Még a feleségem a 24 éves, dízel Audi A6-tal is kevesebb, mint a tizedét szennyezi, pedig ő valóban napi szintű közlekedésre használja a pénztemetőnek gúnyolt nagyvasat.
Az autó ugyanis nem csak a helyi kibocsátásával szennyez, hanem többek között a jármű előállításával, a gumikopással, a porolással, az alkatrészgyártással, az üzemanyag előállításával és szállításával, majd a bontáskor a semlegesítésével is.
Persze, én otthonról dolgozom, a feleségemnek pedig 12 lépés a fedett trolimegálló a kaputól, így tömegközlekedéssel még gyorsabban is beér a munkahelyére, mintha autóval menne. Ehhez az is kell, hogy sétatávban található a bolt, a gyógyszertár, a bölcsőde, az iskola, az óvoda, továbbá az összes nagyobb bevásárlóközpont házhoz szállítási szolgáltatása is elérhető a címünkre. Tagadhatatlan, hogy ezért cserébe kifizettük a lakás elhelyezkedésének a felárát, ám még mindig sokkal olcsóbbra jön ki a matek, mintha lecseréltük volna a dízeleket villanyra, vettünk volna egy házat Maroslelén, feltettük volna a napelemet, majd minden nap ingáznánk Szegedre életünk végéig.
A villanyautó tehát csak addig megoldás, amíg elhiszed, hogy autó nélkül megáll az élet. Az autógyártók pedig – anyagi érdekeltségükből kifolyólag – mindent meg is tesznek azért, hogy ezt a jogalkotók és az állampolgárok is így gondolják. Ismét nem kell azonban átesni a ló túloldalára. Nyilván nem járhat mindenki gyalog, és mi sem adtuk el az autóinkat a fenti példában. Ellenben jóval kevesebbet használjuk őket, és ez mindkét véglethez képest pozitív hatással van az életünkre. Ugyanúgy megmaradt lehetőségként az autó kényelme és rugalmassága, közben kevesebb lett a kiadás, kevesebb a szennyezés, kevesebb a meghibásodásokból adódó stressz, és ami a legfontosabb: több az élmény, több a mosollyal töltött kilométer. Mivel egy autós magazinnál dolgozom, ezért szinte mindenkinél jobban látom, hogy ez az utolsó pont mennyire fontos. Elenyésző kisebbsége az olvasóinknak aki – hozzánk hasonlóan – tényleg szeret autózni, aki mosolyogva ül be az autójába, aki érzelmileg kötődik a járműveihez, aki nem csak egy szükséges rosszként tekint ezekre a négykerekű konzervdobozokra. Végignézve a kommenteken ás az olvasottsági adatokon: az elsöprő többség csak egy olcsó és megbízható használati tárgyat akar, az élmény, a stílus, az önkifejezés pedig a legtöbbeknél sokadlagos szempont, ha egyáltalán számít.
Ezért olvassák sokszor annyian a kétforintos üzemanyagár-változást, mint mondjuk a motorsport-híreket, vagy az érdekes új modellek bemutatóit. Mert az autó rengeteg olvasónak csak egy szükséges rosszként, az élet velejárójaként él a fejében. Itt jön viszont a csavar: erről sem az autó tehet. Ha mindenki megtartaná az autóját, ám mindenki csak annyit használná, amennyit tényleg szeretné, akkor jó eséllyel megsokszorozódna azoknak a száma, akik örömmel gondolnak az autózásra.
Számtalan kutatás bizonyítja, hogy az ingázás, a napi szintű munkába utazás a boldogtalanság egyik legfőbb forrása világszinten.
Emiatt pedig rengetegen akadnak, akik ezt a negatív élményt automatikusan az autójukkal kötik össze, hiszen abban élik át az ingázással, dugóban állással járó stresszt és tehetetlenséget. Ezt a problémát sem fogja megoldani a villanyautó. Helyette a gyors, kényelmes és valódi alternatívaként szolgáló tömegközlekedés kialakítása vagy fejlesztése, az észszerűen megválasztott munkahelyek és lakóhelyek, a gyalog vagy kerékpárral bejárható lakókörnyezetek, illetve mesterségesen generált létszükségből tartott autók helyett a valódi élménnyel szolgáló, szerethető járművek oldhatnák meg.
És akkor még szóba sem került, hogy a legtöbb villanyautót még véletlenül sem környezettudatosnak, vagy logikus igáslónak gyártják. A modern villanyautók jelentős része a világ legpazarlóbb karosszériaváltozatában, prémium-crossoverként készül. Nagyobb tömeg, nagyobb homlokfelület, drágább és szennyezőbb anyagok az utastérben, jelentősen magasabb fogyasztás, gyorsabban kopó futóműalkatrészek, jobban terhelt utak, mindezt gyakorlatilag a semmiért. Ráadásul nem is a városi távokra optimalizálva, ahol a leghatékonyabb a technológia, hanem autópályára, a hatalmas, több száz kilós akkucsomagokkal az agglomeráció legtávolabbi pontjáról bejáró ingázóknak. Miért? Mert őket könnyű abban a hitben tartani, hogy autó nélkül nincs élet, ezáltal a villanyautó valóban a leginkább környezettudatos opció. Sajnos a tapasztalataim egyértelműen arra engednek következtetni, hogy a villanyautót éppen az a célközönség veszi, aki a legkevésbé élvezi az autózást, aki abban leli az örömöt, hogy a lehető legolcsóbban, leghatékonyabban, és legkevesebb negatív élménnyel tudta le a négy keréken közlekedést. Persze, tisztelet a kivételnek.
Viszont, ha varázsütésre megoldódna a fent boncolgatott problémacsomag, és mindenki – aki nem konkrét munkaeszközként használja az autóját – csak annyit menne, amennyit tényleg szeretne, akkor azonnal megoldódna a környezetszennyezés problémaköre is. Hiszen megtizedelődne a személyautó-forgalom, ezáltal annak a károsanyag-kibocsátása is, és máris nem a mi tökünket szorongatná a politika. Csak ebből ugyebár nem lehet milliárdokat kaszálni, a villanyautóból meg ugyanúgy lehet, ahogy a belsőégésű motoros elődökből. Persze, ez csak az én személyes véleményem, és ugyebár mit értek én hozzá holmi autós firkászként két társadalomtudományi diplomával? Hiszen mindenki szeret a dugóban ülni, az autógyártók jótékonysági szervezetek, és a világvégi alvóvárosba kiköltözve is ugyanannyit találkozik mindenki a régi barátokkal, mint előtte.
Összegzésképp szerintem, ha ezt az egész problémakört nézzük, akkor a villanyautó a PET palack helyett alumínium- vagy papírdobozban árult ivóvíz, illetve a flakonokra rögzített kupak járműipari megfelelője. Nem más, mint a milliárdos multivállalatok és lobbiszervezetek környezetvédelem látszatát meglovagoló próbálkozása arra, hogy eltereljék a figyelmet az igazi megoldásokról a további profit reményében. Ha ugyanis valóban a környezettudatosság és a spórolás lenne a cél, akkor az aludoboz és az idegesítő kupak helyett az EU szinte minden pontján iható minőségű, konkrétan filléres csapvízről és a szűrős kancsókról regélnének, a villanyautók helyett pedig arról, hogy sohasem késő kevésbé autófüggővé alakítani az életedet. Ne feledjétek: az autót eredetileg azért tervezték, hogy szabadságot adjon. Hogy elhozza az önálló, kényelmes helyváltoztatás lehetőségét. Hogy a világ felfedezésére, az életed jobbá tételére használd. Nem pedig arra, hogy minden nap órákon át börtön legyen abban a dugóban, amit te okoztál vele saját magadnak. Gondolj bele: hányszor cserélted le azért az autód, hogy a következő több örömöt okozzon? És hányszor cserélted le azért, hogy kevésbé legyen rossz vele az ingázás, akár kényelmi, akár anyagi, akár környezetvédelmi szempontból? Hozzá kell azonban tenni, hogy mindez csak az én személyes véleményem és tapasztalatom, így senki sem tiltja, hogy kulturált formában ellenvéleményt fejts ki a kommentmezőben.
