Miután 1443-ban a Hunyadi János és I. Ulászló király vezette sereg több győztes csatát is megvívva egészen Szófiáig nyomult előre a Balkánon a korábbi években megállíthatatlanul terjeszkedő Oszmán Birodalom ellen vezetett hadjáraton, a magyar – és egyben lengyel – király közelebbi és távolabbi környezetében sokan úgy látták, eljött az idő döntő csapást mérni a törökökre. Úgy tűnt, a Balkán „felszabadítása”, illetve a Bizánci Császárság maradékának megmentése mögé jelentős erőket felvonultató szövetség kovácsolódhat össze I. Ulászló mellett a Cesarini bíboros, pápai legátus képviselte Szentszék, Velence, Burgundia, illetve Kasztrióta György (más néven Szkander bég) albán fejedelem, Brankovics György szerb despota, valamint VIII. Ióannész bizánci császár részvételével.
I. Ulászló a várnai csatában Jan Matejko festményén.
Közben azonban II. Murád szultán sem tétlenkedett, és kiegyezett Brankoviccsal, majd rajta és Hunyadin keresztül a magyar uralkodónak is békeajánlatot tett. Hunyadi hajlott is az 1444 júniusában, Drinápolyban felvázolt megállapodás elfogadására, Ulászló azonban – főként Cesarini nyomására – egyre inkább a harcos fellépést szorgalmazta. A zűrzavart tetézte, hogy a király végül egy igencsak sajátos megoldást választott. Belement ugyan a szultánnal kötendő béke elfogadásába, de még ez előtt, 1444. augusztus 4-én esküvel fogadta meg a hadjárat megindítását, és azt is kijelentette, hogy
Így aztán hiába szentesítette Ulászló is a békét augusztus közepén, szeptemberben már a Balkánra vonuló hadsereget vezette. Ekkor azonban a formálódó szövetség már jócskán meggyengült: Brankovics nem küldött csapatokat, a nyugati hajóhad jóval gyengébbnek bizonyult a vártnál, Ulászlót még a lengyel csapatai is cserbenhagyták. Mindebben a politikai megfontolások mellett komoly szerepet játszott az is, hogy a különféle eskükről és békékről érkező ellentmondásos hírek elbizonytalanították a szövetség tagjait. Miután novemberben, a várnai csatában Ulászló egy meggondolatlan lovasrohamot indítva elesett, és ezzel megpecsételte serege sorsát is, sokan úgy értelmezték a történteket, mint jogos isteni büntetést az esküszegésért, sőt e nézetet számos későbbi magyar történetíró is magáévá tette.
Az mindenesetre biztos, hogy a kettős játék hosszú időre lehetetlenné tette, hogy Ulászló utódai valamiféle tartós békét kovácsoljanak össze az Oszmán Birodalommal, az Európából történő kiűzésük esélye pedig a királlyal együtt veszett oda a várnai csatamezőn.
The post Ezért szegte meg esküjét a magyar király first appeared on 24.hu.
