Ha a kertünkben gyakran hallunk neszezést, zörgést esténként, netán meg is pillantunk egy tüskéshátút, akkor örülhetünk, mivel a sünök igazi szövetségeseink lehetnek a kertben. Ahhoz azonban, hogy valóban biztonságos élőhelyet jelentsen számukra a kert, néhány veszélyforrást érdemes megszüntetni – írja az Agroinform.
Magyarországon a keleti sün honos. Főként szürkület után aktív, ilyenkor rovarokat, lárvákat, férgeket és más gerincteleneket keres. A kertben is jól érzi magát, különösen ott, ahol sűrű növényzetet, avart vagy más búvóhelyet talál.
Sünre leselkedő veszélyek a kertben
A rendezett kert vonzó a szemnek, a sünnek viszont éppen egy meghagyott, csendes sarok jelenthet biztonságos menedéket. A levél- és gallykupacok, farakások, bokrok alatti részek nappali pihenőhelyként, hideg időben pedig telelőhelyként is szolgálhatnak.
Ezért komposzt vagy farakás átforgatása, illetve egy régi avarkupac felszámolása előtt mindig ellenőrizzük, nincs-e alatta állat. Növényi hulladékot pedig soha ne gyújtsunk meg anélkül, hogy előtte alaposan átnéznénk a kupacot. A sün veszély esetén összegömbölyödik, így a tűz elől sem feltétlenül menekül el.
A mély gödrök, aknák, nyitott víztárolók, hálók és egyéb kerti eszközök szintén veszélyesek lehetnek. Érdemes úgy kialakítani a kertet, hogy a sün szabadon közlekedhessen, és ha valahová beleesik, ki is tudjon mászni.
A kutyák számára érdekes zsákmánynak tűnhet a sötétben mozgó sün. A tüskés védekezés sok esetben elriasztja őket, egy kitartó állat azonban komoly sérüléseket okozhat. Ha tudjuk, hogy sün jár a kertünkbe, éjszaka különösen figyeljünk a kutyára, és lehetőség szerint biztosítsunk a sün számára nyugodt területet.
Mivel a sün elsősorban éjszaka aktív, a kerti gépek használatánál is fontos az időzítés. A robotfűnyírót lehetőleg nappal működtessük, a fűnyírás előtt pedig nézzük át a területet.
Egy apró állat számára egy elhagyott műanyag pohár vagy konzervdoboz is csapdává válhat. A sünök szaglásuk segítségével keresik a táplálékot, ezért az ételmaradékot tartalmazó hulladék különösen vonzó lehet számukra. A szemetet mindig dobjuk megfelelő helyre.
Tejet ne adjunk neki!
A kertben felbukkanó sünnek tehéntejet nem szabad adni. A tejcukor emésztési problémákat, hasmenést és akár kiszáradást is okozhat.
Meleg, száraz időben egy tál friss vízzel viszont segíthetünk. Ha sérült, beteg vagy legyengült sünt találunk, az etetés helyett célszerű szakembertől tanácsot kérni, különösen kölyök esetében.
Mikor szorul segítségre a sün?
Egy éjszaka aktívan táplálékot kereső, sérülésmentesen mozgó sün általában nincs bajban. Nem kell hazavinni pusztán azért, mert napközben találkozunk vele, és egy fiatal sün látványa sem jelenti automatikusan azt, hogy árva.
Más a helyzet, ha vérzik, sérült, mozgásképtelen, feltűnően gyenge vagy zavartan viselkedik. Ilyenkor érdemes állatorvoshoz, vadállatmentő szervezethez vagy sünök ellátásában jártas mentőhelyhez fordulni.
A sün vadon élő állat, ezért megfogásakor használjunk kesztyűt, utána pedig mossunk alaposan kezet. Gyerekeknek sem ajánlott a kertben talált állatot közvetlenül megfogni.
Ha megfelelő környezetet biztosítunk neki, a sün magától teszi a dolgát. Nem szükséges odacsalogatni vagy rendszeresen etetni. Sokkal többet érünk azzal, ha meghagyunk egy zavartalan, természetesebb kertszegletet, megszüntetjük a veszélyes csapdákat, óvatosan bánunk az avarral és a kerti gépekkel.
Korábban arról is beszámoltunk, hogy a tűz martalékából mentettek sünit a tűzoltók, Szegeden egy félalbínó sünmamát mentettek és kólával tisztítottak meg egy bitumenbe ragadt sünt.
The post Ezt kell tudni, ha sün költözött a kertbe first appeared on Sokszínű vidék.