Ezúttal az oslói reptérnél észleltek ismeretlen eredetű drónokat

Hétfőn kora reggel ideiglenesen szüneteltették Oslo repülőterén a leszállások engedélyezését, miután ismeretlen eredetű drónt észleltek a közelében – írja a Reuters a repülőtér üzemeltetőjének hivatalos bejelentése nyomán.

Amíg a helyzet nem tisztázódott, a leszállásra váró gépek a levegőben várakoztak, egyik gép sem indult el alternatív leszállóhelyre.

Az üggyel kapcsolatban a norvég a rendőrség azt közölte, hogy éjfél tájában a Norwegian Air egyik pilótája tett bejelentést, hogy 5-6 drónt látott, amint megközelítik a repülőteret. Az eszközök a légiforgalomban nem okoztak fennakadást. Ez a későbbiekben sem következett be, de az ellenőrzés továbbra is folyik. Azt eddig a pontig nem erősítették meg hivatalosan, hogy milyen drónok voltak és honnan érkeztek.

Az elmúlt hetekben ugyanakkor több európai ország légterét is megsértették drónok, több esetnél rövid úton kiderül, hogy az oroszok álltak a dolog mögött. Így volt például Lengyelországban és Romániában, de a legtöbben biztosra veszik, hogy a Dániai légtérsértésért is Moszkva a felelős.

Kapcsolódó
Drónok miatt le kellett zárni egy dániai repülőteret, Koppenhága fontolgatja, hogy a NATO 4-es cikkelyéhez folyamodjon
Nem az első hasonló eset volt ez rövid időn belül, a dán kormány nem tudja, ki állhat az incidensek mögött.

The post Ezúttal az oslói reptérnél észleltek ismeretlen eredetű drónokat first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed