Friss Hirek

Ezzel a tárggyal tilos egy szobában aludni a feng shui szerint

A lakberendezés ősi kínai filozófiája, a feng shui szerint egyáltalán nem mindegy, hogy hogyan alakítjuk ki a hálószobánkat, az alvásunk minőségét és az egészségünket is befolyásolja a szoba berendezése, de még a kapcsolatainkra és a mindennapi életünkre is hatással lehet – emlékeztet a Femcafe.

A feng shui alapszabályai szerint egyes tárgyak és elrendezések gátolhatják a pozitív energia (chi) áramlását, ami nyugtalanságot, stresszt vagy rossz alvást eredményezhet. Van egy tárgy, ami kifejezetten rossz hatást gyakorol a hálószoba energetikájára a feng shui szerint, így nagyban befolyásolja az alvásunk minőségét is.

A feng shui szerint az egyik legnagyobb hiba, amit a hálószobában elkövethetünk az az, ha olyan tárgyat helyezünk el, ami a vízhez kapcsolódik, például akváriumot, nagyobb szökőkutat, de már egy vizet (például tengert, folyót vagy vízesést) ábrázoló kép is megzavarhatja az energiákat.

A feng shui alapelvei szerint a víz mozgása állandó mozgást idéz elő az energiaáramlásban, ami megzavarja a nyugalom érzetét, így pedig kevésbé pihentető lesz az alvásunk.

A víz jelenléte a hálószobában anyagi veszteséget hozhat a feng shui szerint, különösen akkor, ha akváriumunk van, mivel ez a pénz szimbóluma is lehet, ha nem megfelelő helyre teszik.

A víz túlzott jelenléte a hálószobában instabil érzelmi állapotokat, nyugtalanságot okozhat, de akár konfliktusokat idézhet elő a párkapcsolatban is.

A feng shui szerint ezért az akváriumokat és a vízcsobogókat inkább az előszobába vagy a nappaliba tegyük, ahol az energiaáramlás szempontjából pozitív hatást gyakorolhatnak.

Kerüljük a vízábrázolásokat, például tengerparti festményeket vagy a vízesésekről készült fotókat a hálószobában, helyettük válasszunk olyan képeket, amelyek békét és stabilitást sugároznak.

Amennyiben a hálószobából közvetlenül nyílik egy fürdőszoba, fontos, hogy az ajtót mindig tartsuk csukva, és használjunk megfelelő színű és anyagú textíliákat, amelyek ellensúlyozzák a víz elemét.

The post Ezzel a tárggyal tilos egy szobában aludni a feng shui szerint first appeared on 24.hu.


Exit mobile version