Friss Hirek

Ezzel a trükkel lehet eladni az éretlen gyümölcsöt

Valószínűleg sokan jártak már úgy, hogy a boltban gyönyörű érettnek tűnő narancsról otthon, kicsomagolás után kiderült: még zöld. Talán nem is tudjuk, de a színekkel szándékosan trükközhetnek azzal a céllal, hogy kívánatosabbá tegyék az árucikkeket.

Így a kényszerből még éretlenül leszedett és éretlenül a boltokba kerülő gyümölcs is érettnek nézhet ki, és eladható. A Giesseni Egyetem színkutatója, Karl R. Gegenfurtner az i-Perception folyóiratban számolt be arról, miként lehet látszólag éretté tenni a narancsot.

Ugyanazok az arcok más-más színű rácsok mögött másmilyen árnyalatúnak tűnnek. (Rács nélkül az alsó sorban látjuk őket.)
Forrás: i-Perception

A trükk az úgynevezett szín-asszimiláció, vagy konfetti-illúzió jelensége. Ehhez tudni kell azt, hogy a látás fő szerve az agyunk, ehhez a szem csak afféle segédeszköz. Az agyban dől el, hogy voltaképp mit is látunk bele a mindenképp tökéletlen információkba.

Egy semleges színű képet – például drapp golyókat, vagy akár arcokat – különféle színű csíkok mögé helyezve azokat egészen más színűnek látjuk. Így a drapp golyó lila, sárga vagy zöld lesz, holott hajszálpontosan ugyanaz a drapp minden egyes változata.

Ezért számos optikai illúzióval szórakoztathatjuk magukat, ám néha ezt nem épp etikus célokra is fel lehet használni.

Ha a narancsot olyan hálóba csomagolják, amelynek színe az érett narancsét tükrözi, akkor a benne lévő gyümölcsről az agyunk azt fogja hinni, tökéletesen érett narancs. Ez persze más gyümölcsre, zöldségre is igaz, megfelelő színű hálóban mind vonzóbbnak tűnhet.

Az illúzió azon alapul, hogy egy színt annak függvényében érzékelhetünk világosabbnak vagy sötétebbnek, vagy épp valamilyen árnyalatúnak, hogy milyen színkörnyezetben látjuk. Agyunk egybemossa a háttér és a mintázattal rendelkező előtér színeit.

A narancs-átverés… A képen bal szélen a hálóban ugyanaz a zöld gyümölcs van, mint középen, csupaszon. A jobb szélen rárajzolt rácsvonalakkal látjuk.
Forrás: i-Perception

Ez nem ismeretlen illúzió, fizikusoktól kezdve képzőművészekig sokan foglalkoztak vele. A kutatót egy személyes élmény ihlette a vizsgálatra. A szokásos sarki zöldségesénél nyár lévén nem volt érett lénarancs, amikor a heti adagot meg szokta vásárolni, ezért egy közeli szupermarketbe ment be narancsot venni.

Ott hegyekben állt az érett gyümölcs, így be is vásárolt belőle egy hálóval. Azonban otthon kicsomagolva megdöbbenten látta, hogy a hálóban még érettnek tűnő narancsok szinte zöldek.

Agyunkban a háló vékony szálai egybeolvadnak a narancs héjával, a narancs éretlen színe asszimilálja a háló élénk narancsszínét. A hatást az is erősíti, hogy amennyiben több azonos színű tárgyat látunk, azok színét eleve élénkebbnek érzékeli az agyunk.

Ha egy szupermarketben körülnézünk, kiderülhet, hogy a gyümölcsöket, zöldségeket előszeretettel csomagolják olyan színű hálókba, amelyek miatt szebbnek, érettebbnek, üdébbnek tűnnek. Ez is egy olyan ok, ami miatt érdemesebb a szupermarketek helyett helyi termelők kimérve árusított zöldségeit, gyümölcseit vásárolni, ahol csak van rá lehetőség.

Landy-Gyebnár Mónika

The post Ezzel a trükkel lehet eladni az éretlen gyümölcsöt first appeared on National Geographic.


Exit mobile version