A „Szülőföldön magyarul” program keretében a határon túli általános iskolásoknak, középiskolásoknak és egyetemi hallgatóknak tavalyi gyakorlathoz hasonlóan, idén is fejenként 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást oszt ki a magyar állam – írja az eduline. A támogatást a Bethlen Gábor Alapból fedezik.
A portál cikke megjegyzi, hogy a Magyarország határain belül élők pedig annak örülhetnek, hogy „iskolakezdési támogatás” címszó alatt a szeptember elején esedékes családi pótlékot ilyenkor előbb, augusztus végén küldik ki. A családi pótlék összege 2008 óta, vagyis 16 éve változatlan: egy gyerekre 12 200 forint, két gyerekre 13 300 forint gyerekenként, három vagy több gyerekre 16 ezer forint gyerekenként, tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyerekre pedig 23 300 forint.
Pedig – írják – hátrányos helyzetű és halmozottan hátrányos helyzetű gyerekekből és családokból bővelkedik az ország. Hátrányos helyzetűként 84 152 gyereket, halmozottan hátrányos helyzetűként 76 581 gyereket tartottak nyilván 2022-ben a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány 2023-as jelentése szerint.
Az eduline azt írja, hogy Ausztriában egyébként a 6-15 év közötti gyereket nevelő családok gyerekenként 100 eurós támogatást (közel 40 ezer forint) kapnak, ami automatikusan érkezik a szeptemberi, jóval magasabb összegű családi pótlékkal.
Valamint a portálnak nyilatkozó felvidéki, Szlovákiában élő magyar pedagógus pedig úgy tudja, Szlovákiában kifejezetten az első osztályba készülő gyerekeket támogatják egy egyszeri, körülbelül 110 euró (csaknem 44 ezer forint) összegű juttatással, amit tanszerekre vagy ruházatra kell költeni. Ezt általában októberben kapják meg.
The post Fejenként 100 ezer forintot oszt ki a kormány a határon túli iskolásoknak first appeared on 24.hu.