A ródlizás, a fakutyázás és a jégpályákon való fogócskák felejthetetlen élményt nyújtottak nemzedékek számára, ma is érdemes ezeket újra felfedezni hagyományőrző rendezvények vagy családi kirándulások során. Ezek a játékok nem csupán a szórakozást, hanem a mozgást, az összetartozást is elősegítik.
Átalakulnak, de ma is élnek
A tél beköszöntével a hó és a jég számos szórakozási lehetőséget nyújt minden korosztály számára. A népi játékok nem csupán a gyerekek, de a felnőttek körében is népszerűek voltak, hiszen az egyszerű anyagokból készült eszközök és a természet adta környezet feledhetetlen élményeket biztosítottak. A játékok egy része a tél sajátosságaira, a hóra és a jégre épült, és bár ma már modern változatokban találkozhatunk velük, érdemes feleleveníteni ezek hagyományos formáit.
Fortepan / Buvári Ágnes
A ródlizás öröme
A ródlizás, vagyis a szánkózás, az egyik legősibb és legkedveltebb téli játék volt. A ródli egy egyszerű, fából készült szánkó, amelyet gyakran saját maguk készítettek a családok. Az erdőkből származó erős faanyagból készült szánkók strapabírók voltak, és hosszú évekig kiszolgálták tulajdonosaikat.
A hóval borított dombok tökéletes terepet biztosítottak a gyerekek és felnőttek számára. A ródlizás során gyakran rendeztek versenyeket, amelyekben a sebesség és a távolság számított. A játék nem csupán szórakoztató, de testedzésnek is kiváló volt, hiszen a szánkót újra és újra fel kellett húzni a domb tetejére. Egyes vidékeken nagyobb szánkókat, úgynevezett “lóvontatta szánokat” is használtak, ezekkel többnyire kisebb rakományokat szállítottak a fagyott utak, tavak mentén.
Fortepan / Bauer Sándor
Fakutyázás
A fakutya a téli játékok elmaradhatatlan kelléke volt, a befagyott tavakon és folyókon használt sporteszközként vált népszerűvé. Az egyszerű szerkezet egy kisebb szánkóra hasonlított. A falvakban a fakutyázás közösségi élményként szolgált: a fiatalok versenyezhettek, ki ér célba gyorsabban, vagy akár egymást tologatták, így a játék társasági jelleget öltött.
Ahogy a wikipédia írja, szántalp gyanánt két keskeny lécet, vagy nagyobb deszkát használtak, és ezekre egy támlás széket rögzítettek. A fakutya hajtását két szöges végű bottal végezték, olykor egy másik korcsolyázó ember segített tolni a jégen. A szánokat egyes vidékeken riskónak is nevezték, a különös eszközt pedig fariskó néven emlegették. A huszadik század elején elterjedt a városi polgárság körében is, a Velencei-tó jegén és a befagyott Balatonon fakutya versenyeket rendeztek.
Ostoros játék
Az ostorozás régen szintén népszerű móka volt. Az egyszerű játék során fiúk és lányok vegyesen alkottak párokat a jégen, összefogódzkodtak és futva megindultak előre. A vágta közben az „ostor” elején álló fiú az egyik pillanatban hirtelen visszarántotta az egész sort, így a vonal végén álló legjobb korcsolyázó a nagy rándulás következtében féllábon „repült”, a középpont felé kanyarodott. Gyakran „elszakadt” a lánc a nagy sebesség miatt. Természetesen ilyenkor sokan elestek, de ekkor sem történt nagyobb baleset, hiszen esés közben a kivetődő játékos tovább siklott a jégen, nagyon ritkán ütötte meg magát komolyabban.
Fortepan / Pohl Pálma
Karikadobálás
A karikadobálást a világ számos kultúrájában játszották különböző változatokban. A játék eredete régre nyúlik vissza, hiszen már az ókori kultúrákban is népszerű volt, mint szórakozás vagy edzésforma. A Magyarországon ismert népi játék a falusi vásárok, búcsúk vagy családi összejövetelek egyik vidám eseménye volt. Ez az ügyességi játék bármely évszakban vidám időtöltést biztosított.
A karikadobálás menete egyszerű, ezért gyerekek és felnőttek is könnyedén részt vehetnek benne. A játék célja, hogy egy adott távolságból karikákat vagy gyűrűket dobjanak rá egy célpontra, például egy leszúrt botra, cölöpre. A karikák régen általában könnyű anyagból, például fából vagy kötélből készültek. A nehézségi fokozatot a távolság növelésével, vagy a célpont méretének csökkentésével lehetett változtatni.
The post Feketén-fehéren: időutazás régi téli játékok nyomában first appeared on Sokszínű vidék.
