Friss Hirek

Feketén-fehéren mutatja meg magát az egykori való világ

A napokban „Egykor – volt egy kor” címmel nyílt fotókiállítás a salgótarjáni József Attila Művelődési Központban Kulcsár József szerkesztő-fotóriporter archívumából.

Akár ki is pipálhatnánk azzal, hogy ez egy a sok közül, ám ez a tárlat sokkal több és többet is érdemel ennél.

A 40-50 évvel ezelőtt megörökített pillanatok a riportfotózás egy olyan időszakába kínálnak időutazást, amikor a fekete-fehér képek éles kontrasztjaikkal és egyszerűségükkel, szinte önmagukban mesélnek történeteket, tiszta tükröt és egy olyan technikát tartva elénk, amely minden egyes képkockát művészeti alkotássá emel.

Az 1947-ben született fotósból gyermekkorában szülei zongoristát, később orvost szerettek volna faragni. Ő viszont a közgazdaságtudományi egyetemen kötött ki, és ott szerzett diplomát, hogy azt félretéve inkább fotóriporterként, újságíróként valósítsa meg álmait.

kulcsár józsef

A fényképezés iránti szerelem 15 éves korában kezdődött. Akkor végérvényesen kiderült, hogy a kis Józsi nem lesz zongorista, így szülei a feleslegessé vált – szolnoki otthonukban csak a helyet foglaló – hangszert egy szovjet katonával elcserélték az akkor nagy becsben tartott Zorkij 4 márkájú fényképezőgépre, nagy örömet szerezve gimnazista fiuknak.

A család nem sokkal később Salgótarjánban telepedett le, Kulcsár József első képeit pedig 1965-ben az Észak-Magyarországi Fotóművészeti Szemlén állították ki. Az egyetem elvégzése után éveken át az MTI fotóriportereként dolgozott, majd jó két évtizeden át a Nógrád megyei napilap fotósaként tevékenykedett. Ezt követően a mai napig egy kereskedelmi televízió operatőreként Nógrád vármegyei tudósítóként készíti – immár – mozgó anyagait.

Több helyen volt már önálló tárlata, a mostani azonban mindegyiken túlmutat. Kulcsár József az évtizedek alatt precízen archivált, több tízezer képkockából válogatta ki azokat a legemlékezetesebb pillanatokat, melyekkel feketén-fehéren megmutatja a történelem lenyomatait, ha úgy tetszik a boldog békeidők mindennapjait.

kulcsár józsef

A kiállított fotók igaz történetekről mesélnek, amelyekben ott vannak az öröm, a küzdelem és az emberi lélek rezdülései.

Mindezek a régi világ valóságát ábrázolják. Egyebek között az igazoltató rendőrt, a bútorbolt oldalához támasztott keresztet, a fején forgó fiatalt, a kéményseprő vigyázz menetét a Kádár János érkezése előtti várakozásnál, a magyar szobrászművész, Amerigo Toth hamiskás mosolyát, a „Fabulon a bőre őre” plakátot néző idős asszonyt, az endrefalvi motoros juhászt, a falusi állatvásárt, a salgótarjáni Cigánydombot és portréin a városhoz kötődő vagy onnan elszármazott hírességeket.

A tárlat december végéig tekinthető meg – az intézmény nyitvatartási idejében – a salgótarjáni József Attila Művelődési Központban.

A képre kattintva galériánkban bepillanthatunk Kulcsár József archívumába, ezáltal kiállításába.

Kapcsolódó
Egy fiatal salgótarjáni fotós képei a borongós őszi napokon a mögöttünk hagyott nyár emlékezetes pillanatait mutatják be.

The post Feketén-fehéren mutatja meg magát az egykori való világ first appeared on Sokszínű vidék.


Exit mobile version