Komoly árcsökkentést jelentett be a Google a Gemini-alapú AI Plus előfizetésnél, ráadásul ez Magyarországon különösen látványos változást jelent, hiszen a korábban nagyjából 3000 forintos havidíj 1890 forintra csökkent, miközben a felhasználók a korábbi 200 GB helyett már 400 GB felhőtárhelyet kapnak.
A Google szerint az új ár azonnal érvényes az új előfizetők számára, a meglévő felhasználók pedig a következő számlázási ciklustól automatikusan az alacsonyabb díjat fizetik. A megnövelt tárhely néhány napon belül jelenik meg a fiókokban. A 400 GB-os csomag a Google Drive, Gmail és Google Photos szolgáltatások között osztható meg, ráadásul akár öt további családtaggal is közösen használható. Emiatt sokak számára az AI funkciók gyakorlatilag bónuszként érkeznek a tárhely mellé, hiszen a korábbi Google One előfizetésekhez képest most hasonló vagy akár kedvezőbb áron kapnak jelentősen több szolgáltatást.
A mostani lépéssel a Google az egyik legkedvezőbb árú AI-előfizetéssé tette az AI Plus csomagot. Havi 1890 forintért nemcsak egy fejlett mesterséges intelligencia-asszisztenshez, hanem 400 GB felhőtárhelyhez is hozzáférhetnek a felhasználók, ami sokak számára önmagában is vonzó ajánlat lehet.