Félelmetes szakadásban a forint és a magyar részvények, rég láttunk ekkora pánikot a piacon

A magyar eszközök egyelőre egyértelmű vesztesei az iráni háborúnak. A magyar tőzsde és a forint is beszakadt, az amerikai részvénypiac nagy mínuszban nyithat, az olaj kilőtt, az arany pedig szárnyal.

Az iráni háború legfrissebb fejleményeit ide kattintva találod.

A hétvégén az Egyesült Államok és Izrael megtámadták Iránt, a csapásoknak nemcsak az ajatollah, de a védelmi miniszter, a hadsereg vezetője és 30 további magas rangú katonai és állami vezető is áldozatul esett. A háború célja Donald Trump szemében a rezsimváltás elérése a síita országban, addig azonban még sok minden történhet.

Több ebből

Mélyül a közel-keleti konfliktus, „bosszúból” szállt be új szereplő Irán oldalán
Ennyivel drágulhat a benzin itthon az iráni háború miatt

Szárnyal az arany, megindult a dollár

A tőkepiaci reakciókra azonban nem kellett sokáig várni, a folyamatosan működő piacokon ugyanis azonnal elkezdődtek az átárazások, ahogy a befektetők elkezdték újragondolni kitettségeiket. Az alapvető motívum a geopolitikai bizonytalanságok idején a kockázatminimalizálás szokott lenni a befektetők körében, az ilyen mozgásokból ezért általában a biztosnak vélt vételek, így az arany és a dollár szoktak kijönni győztesen. Utóbbi menedékszerepe az elmúlt egy évben pont Trump kiszámíthatatlansága miatt megingott ugyan, de a jelenlegi helyzetben ez nem vehető észre.

Az arany 2,5 százalék feletti pluszban kezdte a hétfői napot, a nemesfém 5 200 dollárról 5 400 felé ralizott az hét első munkanapjának hajnalán, nagyot lépve ezzel előre az 5 589 dolláros történelmi árfolyamcsúcsához, amit január végén állított be.

info
Forrás és grafikon: TradingView.com
Forrás és grafikon: TradingView.com

A dollár is kilőtt, a DXY dollárindex, mely devizák egy kosarával méri össze a zöldhasú erejét, 0,75 százalékos pluszba került hétfő reggelre, az euró-dollár 1,17-ig szakadt, közel 0,9 százalékkal kerülve lejjebb, mint ahol pénteken járt.

info
Forrás: Google Finance
Forrás: Google Finance

A forint bődületes pofonba szaladt

Egy ilyen jelentős elmozdulás a nagy devizák közt a forint árfolyamára is hatással van, a dollár erősödése rendre rossz hír a magyar pénznek, és ez most is egyértelműen látszik.

A forint 1,6 százalékot szakadt a dollár ellenében hétfő reggel, vasárnap még 318 környékén volt a keresztjegyzése, hétfő reggel viszont már 325-ön adták a dollár-forint párt.

Egy hónapja nem volt ilyen gyenge a devizánk az amerikai pénz ellenében.

A forint kapcsán az is látszik, hogy a magyar pénzt hatalmas intenzitással rángatják a befektetők, 320-ról 325-re alig pár óra alatt ralizott el az árfolyam, ebben minden bizonnyal az alacsony reggeli likviditásnak is nagy szerepe volt. Tőzsdenyitás környékén már látszott egy kisebb korrekció.

info
Google Finance
Forrás: Google Finance

A forint az euróval szemben is elvesztette a talajt, a hétvégi 376 után hétfő reggel már 380 felett is láttuk átmenetileg a keresztet, a kilengések azonban itt is hatalmasak.

Felrobbant az olajár

Az iráni helyzet kapcsán elsőre az olaj árfolyama merül fel sokakban, de érdemes emlékezni, hogy a síita ország tartja irányítása alatt gyakorlatilag egymagában a Hormuzi-szorost, ahol a világkereskedelem jelentős része áthalad nap mint nap. Így ennek esetleges lezárása nemcsak az olajra, de a globális ellátási láncokra is rányomhatná a bélyegét.

Apropó olaj, a Brent árfolyama 10 százalékot ugrott hétfő reggelre, elérte a 80 dolláros hordónkénti árfolyamot is, erre legutóbb közel egy éve volt csak példa. Hogy ennek milyen hatása lehet a hazai benzinárakra, ebben a cikkünkben foglalkoztunk bővebben.

Szakadnak a tőzsdék, pánik a piacokon

A tőzsdék rendre rajtavesztenek az ilyen eseményeken, hiszen egy-egy geopolitikai bizonytalanságnak messzire gyűrűzhetnek a makrogazdasági kihatásai, így azoknak a vállalati teljesítményekre gyakorolt hatásai is. Ez most sincs másként, az amerikai tőzsde a határidős indexek alakulása szerint jókora, 1,5 százalék körüli mínuszban kezdheti majd a hetet, a Nasdaq 1,8 százalékos mínuszban rajtolhat.

Az amerikai részvénypiac volatilitásindexe, a VIX, ami a befektetői félelmek egyik legpontosabb mércéjeként is ismert, hétfő reggelre 23 pontig ugrott, ezzel belépett abba a zónába, ahol már jelentős piaci felbolydulást jelez előre, a piac mondhatni pánikhangulatba került.

Az európai Euro Stoxx 50 2,5 százalékos mínuszban nyitott, a német DAX 2,4, a francia CAC 2,1, a brit FTSE pedig 0,9 százalékos gödörben rajtolt a hét első napján.

A magyar tőzsde 3,7 százalékos szakadással indította a napot, brutális forgalom mellett.

Az első tíz percben 7 milliárd forintos forgalmat bonyolított le a hazai parkett, egy gyengébb napon egy egész kereskedési nap sem hoz ekkora tőkemozgást a magyar piacra. A hazai parkett legutóbb talán az egy évvel ezelőtti, felszabadulásnapi Trump-bejelentések után zakózott ekkorát nyitáskor, igaz, akkor nagyobb volt a mínusz.

Az alternatív eszközök királya, a bitcoin hatalmas pofont élt meg a támadás hírére, a legnagyobb kriptodevizát 63 ezer dollárig rántották a befektetők a szombati kereskedésben. Viszont mivel a kriptopiacon a hétvégén is teljes gőzzel megy az adásvétel, az árfolyam már kissé korrigálni is tudott a mélypontról, jelenleg 66 ezer dolláron áll, 31 százalékkal az idei csúcspontja alatt.

info
Forrás és grafikon: TradingView.com
Forrás és grafikon: TradingView.com

The post Félelmetes szakadásban a forint és a magyar részvények, rég láttunk ekkora pánikot a piacon appeared first on Forbes.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0