Felfüggesztette a kampányát egy demokrata elnökjelölt, már csak egy kihívója maradt Bidennek

Kiszáll a demokrata elnökjelölti küzdelemből Marianne Williamson, önsegítő könyvekről ismert író, aktivista.

Januárban a new hampshire-i előválasztáson – melynek eredményét a Demokrata Párt nem tekinti hivatalosnak, így küldötteket sem lehetett szerezni a nyári jelölőgyűlésre – a szociáldemokrata Williamson mindössze ötezer szavazatot szerzett, ami mindössze négyszázalékos szavazatarányra volt elég. Ennek ellenére még két kör erejéig versenyben maradt, de hiába. Az első, hivatalos demokrata előválasztáson, Dél-Karolinában 2-, Nevadában 3 százalékot szerzett, jócskán lemaradva a regnáló elnök Joe Bidentől.

„A csapatom és én nagyszerű ötleteket tettünk le az asztalra, és örömmel veszem majd, hogy ezek a jövő jelöltjeinek kampányaiban visszaköszönnek” – írta a visszalépést bejelentő posztjában a 71 éves Williamson, aki jelöltsége alatt balról próbálta előzni a regnáló elnököt.

A FiveThirtyEight szerint február elején Williamson országos támogatottsága 6,7 százalékon állt Biden 72 százalékához képest.

Visszalépése után házon belül már csak kihívója maradt Bidennek. Jelenleg a centrista Dean Phillips, minnesotai kongresszusi képviselő az egyetlen mérhető kihívó, megjegyezve, hogy ő még Willaimsonhoz képest is jócskán lemaradva, mindössze 3,7 százalékos támogatottsággal rendelkezik országosan.

Így napról napra biztosabb, hogy a 2020-as elnökválasztási meccset játsszák újra az Egyesült Államokban. Donald Trump magabiztosan vezet a republikánusok között, miközben Bident ellentmondásos döntések is a jelöltséghez segítik.

Kapcsolódó
Nem kell izgulnia Joe Bidennek: több államban el sem indulhatnak ellene a demokrata kihívói
Egyre biztosabb, hogy a 2020-as elnökválasztási meccset játsszák újra az Egyesült Államokban. Donald Trump magabiztosan vezet a republikánusok házi versenyében, miközben a regnáló elnököt, Joe Bident ellentmondásos döntések is a jelöltséghez segíthetik.

(AP)

The post Felfüggesztette a kampányát egy demokrata elnökjelölt, már csak egy kihívója maradt Bidennek first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed