Felmentették a férfit, aki a vád szerint úgy leütött egy férfit a kocsmánál, hogy az egy hónappal később belehalt a sérüléseibe

Felmentette a Nyíregyházi Törvényszék azt a szabolcsi férfit, aki a vád szerint úgy leütött egy férfit az egyik kocsmánál, hogy az egy hónappal később belehalt a sérüléseibe. A törvényszék közleménye szerint nem lehetett kétséget kizáróan bizonyítani, hogy a vádlott bántalmazta volna a sértettet, s az elhunyt  ennek következtében veszítette életét.

A vádirat szerint az ittas állapotban lévő L.F. tavaly június tizedikén este szóváltásba keveredett a szintén ittas férfivel az egyik szabolcsi kocsma előtt.  A vita hevében L.F. egy alkalommal, ököllel arcon ütötte a férfit, aki a bántalmazástól hanyatt esett és fejét a betonjárdába ütötte.

Ezt követően a helyszínre érkezett a terhelt felesége, akinek autójával otthonába vitték a sérült férfit, majd értesítették a mentőket. A sérült férfi a gondos ovisi ellátás ellenére július 18-án meghalt.

A bírósági eljárás során kihallgatott szemtanú vallomása azonban nem támasztotta alá, hogy a vádlott ütésétől esett volna hanyatt a másik férfi, s az igazságügyi orvosszakértő sem tudta határozottan megjelölni a sérülés mechanizmusát, ezért a bíróság bizonyítottság hiányában felmentette a terheltet a bűncselekmény vádja alól. Az ítélet nem jogerős, az ügyész bűnösség megállapításáét és büntetés kiszabásáért fellebbezett.

The post Felmentették a férfit, aki a vád szerint úgy leütött egy férfit a kocsmánál, hogy az egy hónappal később belehalt a sérüléseibe first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed