Fényes nappal próbált felszívódni egy másfél méteres lopott tévével egy férfi – a térfigyelő kamera mindent felvett

A szomszéd házon elhelyezett biztonsági kamera felvétele buktatta le azt a nagylóci férfit, aki a betörés után nagy méretű tévével sétált haza – adta hírül a rendőrség honlapja.

Az 51 éves férfi augusztus 10-én délután hazafelé elhaladt egy lakatlannak tűnő ház előtt. Gondolta, szétnéz az épületben, hátha talál valami pénzzé tehető tárgyat. A kaput záró drótot könnyedén kioldotta, és berúgta a bejárati ajtót, ekkor szembesült azzal, hogy laknak a házban, viszont senki nincs otthon. Sietősre fogta, és felkapta az első látásra leginkább értékesíthetőnek vélt dolgot, és hazaindult vele.

A fényes nappal egy másfél méteres tévével igyekvő férfi nem maradt észrevétlen, így nem sokkal később a betörés kárvallottja jelent meg az elkövető lakásán, és sértetlenül visszakapta a 300 ezer forint értékű elektronikai eszközt. Eközben kiérkeztek az értesített rendőrök is, és előállították az 51 éves férfit a Szécsényi Rendőrkapitányságra.

A nyomozók lopás miatt hallgatták ki a mindent beismerő, bűnbánó férfit, aki a rongálással 50 ezer forintos kárt okozott.

The post Fényes nappal próbált felszívódni egy másfél méteres lopott tévével egy férfi – a térfigyelő kamera mindent felvett first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed