Fénymenettel tiltakoztak a sóskúti akkufeldolgozó ellen

Nyúl Béla vagyok, kísérleti nyúl Béla – mondta egy sóskúti lakos kedden a fénymenettel egybekötött demonstráción, amit a településre tervezett akkumulátor-feldolgozó ellen szerveztek civilek. A helyiek nagyjából egy hónapja szereztek tudomást az eredetileg Alsózsolcára tervezett 13 milliárd forintos beruházásról, ami akkora felháborodást váltott ki a többség körében, hogy a január végén tartott lakossági fórumról a polgármestert rendőrautóval kellett kimenekíteni. Azóta a civilek és a környező települések polgármesterei is összefogtak, több demonstrációt is szerveztek, illetve a környék településein is lakossági fórumot hirdettek a szlovén Andrada akkumulátor-feldolgozó üzemének odatelepítése ellen.

A keddi demonstráción több helyi lakos, illetve Érd alpolgármestere Tetlák Örs is felszólalt, utóbbi arról beszélt, hogy Sóskút büszke lehet magára mivel ez egy nagyon fontos ügy amiben sikerült összefogniuk és közösen beleállniuk. Szerinte, most kell igazán kitartani, ugyanis tegnap a parlamentben Orbán Viktor is arról beszélt, hogy „ők az a kormány amelyik igenis hallgat a helyiek akaratára, és igenis figyelembe fogja venni a helyiek akaratát”. Ezt az idézetet a demonstrálók köréből hangos nevetés fogadta, Tetlák pedig azzal folytatta felszólalását, hogy mivel ezt a kormányfő többször is megerősítette ezért

„most van itt az ideje a kitartásnak és legyen egy ügydöntő népszavazás és igenis döntsön Sóskút a saját sorsáról”.

Emellett pedig elmondta, hogy szerdán Érden is tartanak fórumot az ügyről ahova mindenkit várnak.

A civil felszólalók többek között arról beszéltek, hogy az üzemben használt technológiát most próbálják ki először Magyarországon, ezért szerintük kérdéses, hogy mennyire hatékonyak ezek a rendszerek, ők pedig nem szeretnének kísérleti nyulak lenni akiken ezt letesztelik. Később pedig többen is kifogásolták a tájékoztatás és a garanciák hiányát, valamint kifejtették az aggodalmaikat. Mint elmondták, a legtöbben attól félnek, hogy a szennyező por kikerül az üzem zárt rendszeréből és környék élővilágát és lakosságát fogja megbetegíteni.

Eközben az elmúlt hetekben a sóskúti polgármester arról beszélt, hogy nekik semmi beleszólásuk nincs abba, hogy a Pest megyei településen akkumulátorbontó lesz, mindenről a kormány dönt, nekik valójában nincs semmi szükségük az üzemre. Az Andrada februárban pedig át is vette a telephelyet és már csak a megfelelő engedélyekre várnak, hogy elkezdhessék az akkufeldolgozó beüzemelését. Ezt akadályozhatná meg a helyiek által várt népszavazás is, ha addig nem minősítik át nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá üzemet.

A felszólalások után a tüntetők meghallgatták Orbán Viktor korábbi felszólalását, amiben arról beszélt, hogy minden esetben azt szeretné képviselni, hogy

„ott ahol a helyi közösségek el akarnak dönteni valamit és a jogszabályok erre meg is adják a lehetőséget, döntsék el. Eszünk ágában nincs azt megváltoztatni.”

Majd a lámpákkal, mécsesekkel és fáklyákkal megkezdték a fénymenetet és körbejárták a települést.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed