Fico levelet írt Musknak

Robert Fico szlovák kormányfő levélben fordult Elon Muskhoz, azt kérve az amerikai adminisztráció kormányzati hatékonyságért felelős tagjától, hogy hozzáférhető információk átadásával segítsen tisztázni, Szlovákiában mely szervezetek és médiumok kaptak támogatást az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségén (USAID) keresztül – közölte a szlovák kormányhivatal hétfőn kiadott közleményében, amelyet az MTI-nek is eljuttattak.

Fico levelében gratulált Musknak a kinevezéséhez és az általa hozott döntésekhez, majd megállapította: a USAID tervezett megszüntetése Szlovákia belügyeit is érinti, mivel az ügynökség forrásait Szlovákiában is használták politikai célokra.

„Megkérdőjelezhetetlen, hogy az USAID anyagi forrásait Szlovákiában politikai célokra is használták, a politikai rendszer eltorzításának és egyes politikai pártok előnyös helyzetbe juttatásának céljával” – mondta Fico, aki szerint annak érdekében, hogy el lehessen különíteni a hasznos projekteket azoktól, amelyekkel durván beavatkoztak Szlovákia belügyeibe, az elérhető információk révén meg kell állapítani, hogy milyen támogatásokat kaptak a programon keresztül Szlovákiában működő nem kormányzati szervezetek, médiaeszközök és szabadúszó újságírók. Ehhez Fico Musk segítségét kérte.

„A nem teljes nyilvános forrásokból is látható, hogy az USAID viszonylag rövid időn belül több millió dolláros dotációkkal támogatta ezeket a szubjektumokat” – írta Fico, hozzátéve, hogy azt, hogy külföldi támogatásokkal így visszaéltek a politikai színtér egyes pártjainak előnyös helyzetbe hozásának céljából, annyira fontos ügynek tekinti, hogy Muskkal kész személyesen is találkozni, ahol más témák, a szlovák-amerikai kapcsolatok tekintetében kölcsönösen előnyös projektek is terítékre kerülhetnének.

A USAID a világ legnagyobb állami donorszervezete. A 2023-as pénzügyi évben az Egyesült Államok 72 milliárd dollárnyi támogatást folyósított világszerte a konfliktusövezetekben élő nők egészségétől kezdve a tiszta vízhez való hozzáférésen, a HIV/AIDS kezelésén, az energiabiztonságon át a korrupcióellenes munkáig. Az ENSZ által 2024-ben nyomon követett összes humanitárius segély 42 százalékát nyújtotta Washington és a USAID. A szervezet több mint tízezer embert foglalkoztat.

Donald Trump amerikai elnök a közelmúltban hozott döntésével a programot ideiglenesen leállította.

Kapcsolódó
Elon Musk átvette a hatalmat az amerikai közigazgatás felett – és csak az számít, kit tart jó fejnek
A világ leggazdagabb embere a saját cégei mintájára akarja átformálni az Egyesült Államok működését – egyesek már puccsot emlegetnek.

The post Fico levelet írt Musknak first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed