Dr. Kolláth Zoltánnal, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Fizika Tanszékének és Környezeti Fényviszonyok Kutatócsoportjának vezetőjével készített beszélgetést Ladányi Tamás, a National Geographic Magyarország asztrofotós munkatársa.
Alkotásod meghívást kapott a teljes kupolás filmek fesztiváljára, amely ez évben június 4-e és 6-a között Brnóban kerül megrendezésre. Ezúton is gratulálunk a rangos nemzetközi elismeréshez. Mit kívánsz a filmben bemutatni?
Kevesek számára ismert, hogy az égbolt milyen sokat változik: mindig más és más színben mutatja magát, amit szabad szemmel csak minimálisan érzékelünk. Megfelelő mérési módszerek kellenek ahhoz, hogy ezt látványosan szemléltetni tudjuk. Például a felsőlégkörben, a 80 és 130 kilométeres magasság körüli tartományban az oxigén folyamatosan világít zöld és vörös színnel. Ez a légkörfény.
A jelenség intenzitása változik a naptevékenység, elsősorban az extrém UV-sugárzás függvényében. Amikor egy fényszennyezés mentes helyen mértem a természetes égbolt fénylését, minden alkalommal mást láttam a képeken. Emellett kiemelt célom volt, hogy az égbolt szépségeit bemutassam a nagyközönség számára is érthető módon. Nagyon fontos mondandó az is, hogy a fényszennyezés elveszi tőlünk azt a lehetőséget, hogy a háborítatlan éjszakai égbolt csodáit láthassuk.
Már az előzetesben is sok ezer kilométer és hosszú évek munkája jelenik meg. Mennyi ideig készült az anyag? Megemlítenél néhányat az érdekesebb forgatási helyszínek közül?
Az elmúlt hat év munkáját foglaltam össze ebben a filmben. Az első olyan helyszínre, ahol az égbolt még ma is olyan, mint ahogy azt az amerikai őslakosok ezer évvel ezelőtt látták, 2019-ben jutottam el. Óriási élmény volt az új-mexikói Gila Cliff (USA) sziklalakásainak maradványaiból úgy csodálni az égboltot, hogy a civilizáció semmi nyoma nem zavarta a látványt, miközben kísérőm óriási tisztelettel mesélt a valaha élt kultúráról.
Eközben Kanada óriási erdővidékének közepén, 30 kilométeres sugarú körön belül valószínűleg én voltam az egyetlen ember. A medvéket tízezrekben kellett számolni, és a sarki fény alatt egyedül a távoli farkasok hangját hallottam. De az is kellemes emlék, amikor kis expedíciós csoportunkkal három napig folyamatosan vonatozunk, hogy bő háromezer kilométert megtéve eljussunk a sarkkörön túlra, az Abisko Nemzeti Park (Svédország) területére.
Említetted, hogy döntően egyedül dolgoztál a filmen. Miért jelentett ez kihívást a nemzetközi mezőnyben? Kikkel kellett versenyezned a válogatáskor?
A planetáriumi filmfesztiválokon döntően olyan filmeket láthatunk, amelyeket az erre a célra szakosodott stúdiók készítenek. Több tucatnyi szakember munkájával áll össze a film. Én elsősorban kutató vagyok, miközben a filmkészítés egyfajta hobbi számomra. Ezért megtiszteltetés számomra, hogy a pályázott 73 film közül a munkám bekerült a legjobb 38 közé, amelyet bemutatnak majd Brnóban.
Az én előnyöm az, hogy magam végeztem azokat a méréseket, kutatásokat, amelyeket képileg prezentálni kívánok. Az is segített, hogy a kutatásokhoz használt számítógépes programjaimat egyedi formában tudom a filmek készítéséhez használni.
A planetáriumi filmek készítéséhez magas szintű technikai felkészültség is szükséges. Ha nem titok, milyen eszközökkel és szoftveres háttérrel dolgozol?
Nem szerénytelenség azt állítani, hogy kutatócsoportunk az éjszakai égbolt minőségének mérésében a világ élvonalába tartozik. Számos helyen használják azt a képfeldolgozó programot és fényképezőgép alapú mérési eljárást is, amelyet én fejlesztettem ki. A képek készítéséhez full frame szenzoros digitális kamerát használunk, fényerős 24 vagy 50 milliméteres optikákkal.
Az egész égboltot úgy képezem le, hogy egy robot panorámafejjel 28 vagy akár 80 felvételt készítek, és azt illesztem össze végül egy nagy felbontású fényképpé. A mozgóképes, time-lapse filmekhez három kamerát használok egymással párhuzamosan, 11 milliméteres optikával. Így elegendő lesz a felbontás a nemzetközi fesztiválokon elvárt 4K minőséghez. A szoftveres feldolgozás magja a saját programom, amelyet a mérésekhez is használunk. Nagyon fontos, hogy a kellő színhűség eléréséhez a fényképezőgépeket laboratóriumi körülmények között kalibrálom.
A közelmúlt legjelentősebb égi eseménye a május 10-11-e éjszakáján feltűnt sarki fény volt, amely színeinek változása gyönyörűen megjelent a Pannon Csillagda kameráján. Mit jelentenek számunkra a képeken megjelent eltérő színek?
Mint a légkörfény esetében, úgy az aurora alkalmával is, a színek sokat mondanak a háttérben lévő fizikai folyamatokról. Érdekes módon mindkét tünemény során megjelenhet az oxigén zöld és vörös fénylése. Színben tökéletesen azonosak, de egészen más a háttérben lévő fizikai folyamat.
A május 10-11-i sarki fényben dominált az oxigén vörös sugárzása, de azt kiegészítette a nitrogén kék és ibolya sugárzása, amely az előzővel együtt bíborként jelent meg. A légkörfényben nem jelenik meg a nitrogén fénye, ott viszont időnként a nátrium narancs fénye egészíti ki a palettát.
Miközben napjainkban az asztrofotográfia műfaja egyre népszerűbbé válik, az éjszakai színek tudományos hátterével kevesen vannak tisztában. Milyen üzenete van a munkádnak a jelenkori asztrofotósok számára?
Bevallom, néha elszörnyülködök azon, hogy sokan milyen vad színekkel mutatják be fotókon az eget. Alapesetben szabad szemmel csak szürkének látjuk az égboltot. Ha helyette bármilyen színt használunk, akkor annak kell, hogy legyen valami üzenete.
A szürkületben, amikor még éppen látjuk a színeket, akkor az égbolt kék színű. A festmények, a filmművészet ezt tovább erősítette, gondoljunk csak Vincent van Gogh vagy Edvard Munch csillagos égboltot ábrázoló festményeire. Ma már tudjuk, hogy az éjszakai égbolt inkább barnás lenne, ha a szemünk láthatná. Különösen a túltelített színek zavaróak, ha azoknak semmi közük a valósághoz. Én is használok telített színeket a demonstrációban, de csak akkor, ha annak megvan a saját funkciója. Például így tudom megmutatni jól érzékelhetően, hogy milyen változékony a légkörfény.
A fényszennyezés problémája ma már világméretűvé vált. Hogyan kívánod a környezetkárosításnak erre a formájára a képeiddel felhívni a figyelmet?
Óriási a kontraszt a természetes és a fényszennyezett égbolt között. Magyarországon a méréseinkhez használt pontosság alkalmazásával már lehetetlen olyan képet készíteni, amelyen nem látszik a fényszennyezés hatása.
A csillagoségbolt-parkokban – habár még nagyon szép az égbolt – a színek elcsúsznak a mesterséges fények miatt. A városoktól távoli helyeken néhol még megmaradt a természetes éjszakai tájkép hatása. A fényszennyezés sokszor elkerülhető lenne, de általában az emberi felelőtlenség okozza a legdurvább eseteket. Ezért a fotókon kívül akár szakmailag megalapozott, közérdekű bejelentésekkel is fellépek a nagyon félresikerült megoldások ellen.
A nemzetközi anyaggal párhuzamosan fejleszted a film hazai megjelenését is. Miben lesz több majd a magyar verzió és mikorra tervezed a bemutatását?
A film magyar változatában több hangsúlyt fektetek majd a hazai csillagoségbolt-parkokra, a meglévőkre és a tervezettekre is. Szemléltetem majd egy-két elrettentő példával a fényszennyezés bemutatását is. A hazai bemutató időpontja még nyitott, néhány forgatási napra szükségem lesz még, hogy kiegészítsem az anyagot. Szerencsés esetben a nyár végén, ősz elején lehetséges az anyag hazai debütálása.
The post Film készült az éjszakai égbolt színeiről first appeared on National Geographic.
