Friss Hirek

Fogadásból csempészték az utolsó rabszolgákat Amerikába

Az Amerikai Egyesült Államokba afrikaiakat szállító utolsó rabszolgahajó ismereteink szerint a Clotilda volt, amely 1860 júliusában – vagyis a többek között a rabszolgasággal kapcsolatos nézeteltérések miatt kitörő gyilkos polgárháború előtt mintegy kilenc hónappal – vetett horgonyt titokban az Alabama állami Mobile-öbölben. Nagy-Britanniában 1807-ben, az Egyesült Államokban 1808-ban lépett életbe a rabszolga-kereskedelem tiltásáról szóló törvény. Az illegális behurcolások azonban tovább folytatódtak Brazília és Kuba irányába, sőt a becslések szerint a transzatlanti rabszolga-kereskedelem legalább 12,5 milliós áldozatának több mint a negyedét 1808 után tették hajóra.

A Clotilda útja mögött egy fogadás állt, amelyben azt próbálták bebizonyítani, hogy még mindig be lehet csempészni rabszolgákat az Egyesült Államok területére.

Egyúttal az amerikai rabszolga-kereskedelem újraindítására szolgáló kísérlet is volt. Miután 103 fogollyal a fedélzetén befutott a hajó, a vállalkozás résztvevői igyekeztek megsemmisíteni a bizonyítékokat, így a hajót felgyújtották és elsüllyesztették. Ennek ellenére 2019-ben hivatalosan is azonosították és történelmi emlékhelynek nyilvánították a roncsot, az elkövetőket azonban annak idején nem sikerült vád alá helyezni.

A rabszolgákat – már aki közülük túlélte az út viszontagságait – eladták és öt évet töltöttek szolgaságban, mielőtt az északi hadsereg felszabadította őket. Saját közösséget alapítottak, amit Africatownnak neveztek el, ez mára Mobile városának része lett. Összeismerkedtek a polgárjogi mozgalom képviselőivel és jóvátételért folyamodtak. A Clotilda utolsó túlélője Matilda McCrear volt, aki 1940-ben hunyt el, az alabamai Selmában.

The post Fogadásból csempészték az utolsó rabszolgákat Amerikába first appeared on 24.hu.


Exit mobile version