Frenetikus második félidőt produkált a Győr a Fradi ellen, és ezzel szinte már fogja az aranyérmet

A Győr 32-24-re nyerte a bajnoki döntőnek beillő rangadót az FTC ellen a női kézilabda NB I-ben.

A két csapat januári fővárosi bajnokiját 23-18-ra a címvédő Ferencváros nyerte, ám a debreceni pontvesztése miatt mindössze egypontos előnnyel utazott Győrbe.

Kapusát lehozva, 7 a 6 elleni támadással kezdett a Fradi, és a meccs első gólját Malestein szerezte a jobb szélről, majd a vendégek következő támadásánál a másik oldalról Márton talált be. Az első győri gólt Housheer lőtte a harmadik perc végén, de a Fradi továbbra is hatékonyabb volt, és Malestein második találatával már hárommal vezetett (1-4).

Mindkét kapus, Toft és Glauser is ihletett formában kezdte a meccset, és amikor a Győr támadásban is feljavult, 5-5-nél utolérte ellenfelét, a Fradi idény végén távozó edzője, Allan Heine pedig időt kért. Hausheer harmadik góljával 6-5-re már a Győr vezetett, és innentől hol az egyik, hol a másik csapat állt jobban egy-egy góllal.

Az első félidő utolsó két gólját Klujber és Szöllősi-Zácsik révén a Fradi jegyezte, amely így 14-13-ra vezetett a szünetben.

Heine csapatának már a döntetlen is elég lett volna, hogy megőrizze előnyét a tabellán, úgyhogy a vendégek szempontjából álomszerűen indult a második felvonás, mert Housheer egyenlítését három Fradi-gól követte (14-17). A 41. percben, Klujber gólja után még a fővárosiak vezettek (18-19), de ekkor Nze Minko és Jörgensen vezérletével jött egy 7-0-s győri roham.

Négygólos hátrányban egy kettős emberelőnynél felcsillant a remény a Fradi előtt, de előbb Maszlova adta el a labdát, majd Sako védte Simon lövését, és az sem nézett ki túl jól a címvédő szempontjából, amikor Heine a kispadnál csúnyán összeugrott játékosával, Cvijiccsel.

Az utolsó perceket is a Győr bírta jobban, és a 32-24-es hazai siker után a győri tábor a szokásosnál is hangosabban énekelte az “Indul a busz!” rigmust a vendégszurkolóknak.

A hazaiak legeredményesebb játékosa a 9 gólos Housheer volt, a Fradiból a 8 gólos Klujber emelkedett ki.

A Győrnél Toft és Sako összesen 12 lövést védett, míg a Fradi kapujában Glauser 16 alkalommal hárított, de a 36 százalékos védési hatékonysága sem volt elég.

Ha a Győr az utolsó két fordulóban hozza a kötelező győzelmeket az Alba Fehérvár és a Budaörs ellen, akkor övék az aranyérem. Az FTC utolsó két ellenfele a Vác és az Alba Fehérvár lesz.

női kézilabda NB I:

Győri Audi ETO KC – FTC-Rail Cargo Hungaria 32-24 (13-14)
lövések/gólok: 56/32, illetve 40/24
gólok hétméteresből: 6/4, illetve 5/4
kiállítások: 8, illetve 4 perc

 

További eredmények:
MTK Budapest – Moyra-Budaörs 26-30 (11-16)
MOL Esztergom-Motherson Mosonmagyaróvári KC 35-30 (19-16)

The post Frenetikus második félidőt produkált a Győr a Fradi ellen, és ezzel szinte már fogja az aranyérmet first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed