Friss Hirek

Furulya- és dobszóra gyülekeznek az Orbán-beszédre

A Fidesz ünnepi eseményére már kilenc után szállingóztak be az érdeklődők, magasba emelt településtáblával érkező kis csoportok a pár ezer főt befogadni képes Millenáris Parkba. A fémdetektoros beengedőkapuknál külön sorban juthattak be a mezei civilek, és azok a szerencsések, akik előre kaptak narancssárga karszalagot, vagy épp a VIP-listán szerepelt a nevük. Mint később meg kellett tudnunk, sajnos

a színpad 300 méteres körzetébe már csak a szalaggal engednek oda a Valton Security munkatársai.

A parkba lépőknek eleinte furulya- és dobszóval, néptáncoló óriásbábukkal is kedveskedtek, egy kellemes őszi nap eltöltéséhez pedig a Magyar Tartalékosok Szövetségének sátrától nem messze gyerekeknek készült katonai akadálypályával is készültek a kicsiknek. Kicsit arrébb kólával és sörrel felszerelt italpont, popkornos stand és húzós árakkal dolgozó foodtruckok is felsorakoztak a megemlékezők örömére.

Érdekes, hogy az 1956-os forradalom legfőbb jelképéből, a lyukas zászlóból sokkal kevesebbet látni az embereknél a korábbi a megemlékezésekhez képest, inkább a kimetszés nélküli lobogók mellett döntöttek a résztvevők. Ez nem feltétlenül lehet független attól, hogy Orbán Balázs ‘56-tal kapcsolatos botrányos kijelentése után Magyar Péter a Tisza Párt legfőbb jelképévé tette a lyukas zászlót.

A hivatalos program: tíz órától a honvédség katonazenekarának előadása és fegyverbemutatója, utána ünnepi műsor, majd 11-től a miniszterelnök úr beszéde, amit miheztartás végett pirossal ki is emeltek az infótáblán. Tíz óra után pár perccel már majdnem fel is telt az 1-2 ezer fős válogatott közönségnek leválasztott szekció.

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

The post Furulya- és dobszóra gyülekeznek az Orbán-beszédre first appeared on 24.hu.


Exit mobile version