Következetesen mondtunk nemet Ursula von der Leyen európai bizottsági elnökké választására, mivel a német politikus nem vette figyelembe az európai polgárok akaratát – nyilatkozta Giorgia Meloni olasz kormányfő, az Olasz Testvérek (FdI) és az Európai Konzervatívok és Reformerek elnöke a Corriere della Sera napilapnak szombaton.
Giorgia Meloni szerint az Európai Unió stratégiát tévesztett. Az Ursula von der Leyen második mandátumát biztosító európai parlamenti többségben
mindenféle erő és annak az ellentéte is megtalálható, olyan politikai erők szövetségével, amelyek semmiről nem gondolják ugyanazt, amivel azt kockáztatod, hogy nem lesz világos a kép
– mondta.
Az FdI az utolsó pillanatig nem nyilatkozott szándékáról, csak az Európai Parlament csütörtöki szavazási eredménye után jelentette be, hogy nemmel voksolt Ursula von der Leyenre. Megjegyezte: az Európai Parlament politikai programja nem tükrözi az európai polgárok akaratát, amely a június 9-én lezárult EP-választásokon fogalmazódott meg. „Nem a helyes irányt követi olyan témákban, melyekben az európai polgárok lépésváltást kértek” – utalt elsősorban a zöld átállásra.
Giorgia Meloni kijelentette: „Európa nem figyel a kontextusra, melyben mozog, és azt gondolja, hogy a missziója nem más, mint mindent túlszabályozni (…). Ha nem méred fel a színteret, fennáll a veszélye, hogy hatalmas problémákat okozol a versenyképességben.”
Az olasz ellenzék bírálatára, miszerint Giorgia Meloni az első olasz kormányfő, akinek pártja nemmel szavazott az Európai Bizottság elnökének megválasztására, és ezzel elszigetelte az országot, közölte: „kötelességem kimondani, ha úgy gondolom, hogy a dolgok nem működnek, ahelyett, hogy a fejem a homokba dugnám”. Olaszország az EU egyik alapítója, egyik legnagyobb és legbefolyásosabb országa, így Meloni szerint feladata az, hogy részt vegyen az „út kijelölésében, nem pedig az, hogy csendben asszisztáljon az eseményekhez”. A miniszterelnök azt is mondta, Olaszországhoz súlyának megfelelő biztosi pozíciót fog szerezni.
Az Olasz Testvérek és a Matteo Salvini vezette Liga, a Patrióták Európáért tagja nemmel szavazott Ursula von der Leyen újraválasztására, az Antonio Tajani vezette Hajrá Olaszország (FI) viszont az Európai Néppárt tagjaként igennel voksolt. Meloni úgy vélte, hogy az olasz kormányerők pártjainak európai pozíciói, bár eltérőek, de hasznosak lesznek a római többség erősítésére. (MTI)
The post Giorgia Meloni: pártom következetesen szavazott Ursula von der Leyen ellen first appeared on 24.hu.