Tudósítóként éppen a téli szabadságomat töltöttem Budapesten, amikor a férjem éjjel hívott Los Angelesből, hogy ég a Pacific Palisades városnegyed, és az apartmanházunk tetejéről nézik a tüzet a szomszédokkal. Vérfagyasztó fotókat és videókat küldtek. Másnap egész nap a CNN helyszíni tudósítását néztem, 24 órás breaking news-ban számoltak be a hurrikán erejűvé erősödött – ebben az évszakban egyébként szokatlan – Santa Ana-szélről, és az emiatt rémisztő sebességgel terjedő tűzvészről. Ezt jól érzékeltette, hogy percenként öt stadionnyi terület égett le a Palisades-hegyen. Közben az iskola emailben és SMS-ben értesített minket, hogy bezárják az iskolakerület összes intézményét.
Megérkezni egy katasztrófa sújtotta városba
Bár megszoktuk, hogy ősszel lehetnek a környéken bozóttüzek, amelyeket viszonylag hamar meg tudnak fékezni a nagy erőkkel kivonuló tűzoltók, de az, hogy most egy sűrűn lakott, a turistalátványosságokhoz (Santa Monica, Malibu) nagyon közel lévő, hatalmas és festői városrész áll lángokban, megdöbbentő volt mindannyiunk számára. A területhez személyes kötődésem is van, mert közeli barátaim élnek itt, és többször ültük meg együtt a sátoros ünnepeket az ott található gyönyörű házakban. Palisades is mindössze 20–25 percre van a mi házunktól.
Tayfun Coskun / ANADOLU / AFP A törmelék és a leégett autók látványa a Malibu Beachen 2025. január 12-én.
A repülőjegyünk másnapra, a tűzvész harmadik napjára szólt, és egyre bizonytalanabbá vált, hogy el tudunk-e indulni. A repülőtér felé nem terjedt a tűz, végig zavartalan maradt a forgalom, de az az érzés, hogy egy katasztrófa sújtotta, égő városba térünk vissza, félelmetes volt. Ekkor már öt különböző városrészben alakultak ki komoly tűzfészkek. A repülő nagy füstben szállt le, a fedélzeti kamera képe olyan volt, mintha novemberi köd venne minket körül. Ahogy a repülőn mindenki bekapcsolta a telefonját, egymás után csörrentek meg a vészjelzők, az úgynevezett Amber Alert, amely központilag tájékoztat minket a katasztrófahelyzetről, amikor a városban vagyunk. Ezúttal arról, hogy áll a körzetünkben a kitelepítés.
Este már a szomszédokkal együtt néztük a lángoló hegyoldalakat, ahogy Brentwood felé terjed a tűz. Akár az egymás melletti gyufaszálak, egyik ház a másik után úgy kapott lángra. Az egyik nagy lánggal égett, a mellette levő izzani kezdett, majd az lángolt fel, miközben előző háznál már csak pislákolt a tűz. Maszkban, egymás mellett állva, tehetetlenül vettük tudomásul, ahogyan ötpercenként veszíti el egy család az otthonát és több évtizednyi múltját.
Láttuk, ahogy a kanadai speciális repülők körözve térnek vissza és próbálják megfékezni a lángokat. Mi szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert a mi házunk jelenleg nincs közvetlen veszélyben, a kitelepítési zóna határán vagyunk, de a széljárástól függően elviselhetetlen a levegő. A helikoptereket, a repülőket, a tűzoltóautók szirénázását megállás nélkül halljuk. A tűz mindenkit érint a városban. A minden évben hollywoodi sztárok nagyszámú részvételével zajló Critics Choise Awards díjkiosztót pedig – amire a szervezet tagjaként visszatértem tudósítani Los Angelesbe – január 12-éről 26-ára halasztották.
Az autójuk és a mentett holmijuk megmenekült
Van, aki közel sem olyan szerencsés, mint mi. Egy Los Angelesben élő, kétgyermekes magyar anya, akivel beszéltem, az első napon kényszerült elmenekülni Pacific Palisades-i otthonukból a barátaihoz. Napokig nem lehetett tudni, hogy mi történt a házukkal, hiába kérdezték a szomszédaikat, senki nem tudott semmi biztosat:
„Kedden délelőtt éppen egy közeli városrészbe mentem edzést tartani, amikor 11 körül hívott a szomszédunk, hogy nagy füstöt lát a fölöttünk lévő domboldalon, otthon vagyunk-e” – kezdi a történetüket. „Rögtön hívtam a gyerekeimet, akik téli születen vannak itthon az egyetemről, de senki sem válaszolt. Amikor végre felvették a telefont, kértem, hogy nézzenek ki, mi a helyzet, és legyenek indulásra készen, ha esetleg el kell hagyni a házat.
Azonnal indultam haza, de minden út úgy be volt állva, hogy három különböző irányból se tudtam eljutni a házhoz. Közben végig vonalban voltunk a gyerekekkel, hogy a legfontosabb dolgokat szedjék össze. Már ami persze ilyenkor eszébe jut az embernek. Laptop, igazolványok, születési anyakönyvi kivonatok, gyógyszerek, kutya, macska, meg minden, ami kell nekik.
A lányom zenél, úgyhogy ő először a gitárját és az erősítőt markolta fel. A fiam viszont az összes meleg ruhájáról elfeledkezett, pedig Angliába megy vissza tanulni. Amikor elindultam hazafelé, még én sem gondoltam, hogy komoly veszélyben vagyunk, korábban is voltunk már kitelepítve elővigyázatosságból, de pár nap múlva mindig hazatérhettünk. Sajnos a tűz ezúttal nagyon közel kezdődött hozzánk, pár utcával feljebb, közvetlenül a házak mellett, és a viharos szél miatt hihetetlen sebességgel terjedt.”
The post „Gyakorlatilag egy kémény maradt meg a házból, és a központi kőfal” – helyszíni beszámoló a Los Angeles-i tűzvészről first appeared on 24.hu.
