Az elmúlt időszakban több gyermeket is farkasok öltek meg az indiai Uttar Prades államban – írja a BBC. Az egyik áldozat, a négyéves Szandhja családja kunyhója előtt aludt augusztus 17-én éjjel egy áramszünet során, az anyja szerint mire rájöttek, hogy farkasok érkeztek, már el is vitték a gyermeket. Holttestét másnap találták meg mintegy 500 méterre.
A hónap elején egy szomszédos faluban a nyolcéves Utkars egy szúnyogháló alatt aludt, amikor anyja észrevette, hogy egy farkas kúszik be otthonukba. A szomszédok segítségükre siettek, az állat végül elmenekült.
Április közepe óta az indiai farkasok mintegy 30 falut tartanak rettegésben Bahraics térségében, a nepáli határ közelében.
A legfiatalabb áldozat egy egyéves fiú, a legidősebb pedig egy 45 éves nő. További legalább 34 ember megsérült a támadásokban.
Több településen a férfiak már kénytelenek éjszaka járőrözni, a hatóságok pedig drónokat és kamerákat vetnek be, csapdákat állítanak, és petárdákkal igyekeznek elijeszteni a ragadozókat. Eddig három példányt fogtak be, ezeket állatkertekbe helyezték át.
A farkastámadások egyébként rendkívül ritkák, a legtöbbször veszett egyedekhez köthető esetekről van szó. A veszett farkas általában többször is támad anélkül, hogy felfalná az áldozatot.
Bahraics környéke egy folyó és egy erdő közé ékelődik, a térség hagyományosan a farkasok élőhelye. A nagyjából 3,5 millió embernek otthont adó terület rendszeres áradásoknak van kitéve, a heves monszunesőzések jelentősen átalakítják a tájat. Ilyenkor az erdőket is víz lepi el, a farkasok így táplálék után kutatva felkerekedhetnek. A problémát fokozza, hogy a klímaváltozás miatt megváltoznak a csapadékviszonyok.
40 év alatt négy hullám
Egy 1996-ban, az Uttar Pradesben lévő falvak körében végzett vizsgálat feltárta, hogy a gyermekeket érintő farkastámadásoknál a kicsik felügyelete minimális volt, a háztartások pedig jellemzően egyszülős, szegény otthonok voltak. A régió rossz gazdasági helyzetű közösségeiben a jószágokat gyakran jobban őrzik, mint a gyermekeket, ilyen körülmények között az éhes farkasok számára sokszor a gyermekek válnak könnyű célponttá.
A mostani a negyedik támadási hullám lehet az utóbbi 40 évben. A legdurvább az 1996-os volt, akkor nyolc hónap alatt Uttar Prades több mint 50 falujában 76 gyermeket támadtak meg, közülük 38-an haltak meg. A hatóságok végül 11 farkast lőttek ki.
A legtöbb támadás éjszaka történt a folyópartokhoz közeli, zsúfolt, szegény, földműves közösségek szívében, az állatok szabadban alvó gyermekeket vettek célba, az áldozatokat pedig részben megették. Azt nem tudni, hogy magányos állat vagy falka követte-e el a támadásokat, 1996-ban mindenesetre egyetlen példány volt felelős az esetekért.
Vadvédelmi szakértők szerint a pásztorkodó közösségek hagyományos toleranciájának köszönhetően az emberekkel való konfliktusok dacára a farkasok képesek voltak fennmaradni Indiában. Az együttélés azonban az elmúlt időszakban megváltozni látszik.
A szakemberek az érintett területek lakóinak azt javasolják, hogy a kicsiket tartsák a házban, és felnőttek között aludjanak. A gyermekeket ne hagyják felügyelet nélkül, és szükség esetén éjszaka felnőtt kísérje őket mosdóba. Emellett ajánlott éjszaka járőrözni.
The post Gyermekevő farkasok tartják rettegésben az indiai falvakat first appeared on 24.hu.