Egy 42 éves férfi megszúrta a feleséget és az anyósát, majd elmenekült, magával vitte a 4 éves kisfiát is. A rendőrök épségben megtalálták a gyermeket, Gál Jánost azonban továbbra is nagy erőkkel keresik. A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés miatt indított nyomozást – áll a rendőrség honlapján.
A gyanú szerint a képen látható férfi szeptember 11-én este Hajdúböszörményben egy késsel megszúrta a feleségét és az anyósát. A 32 éves nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már nem lehetett megmenteni, a helyszínen életét vesztette. Az 55 éves anyját a mentők kórházba szállították.
Gál János a bűncselekményt követően elmenekült a helyszínről, és magával vitte feleségével közös gyereküket. A rendőrök a 4 éves kisfiút a férfi egyik ismerősénél sértetlenül megtalálták, de az apát továbbra is nagy erőkkel keresik.
The post Gyilkosság miatt keresi a rendőrség a képen látható férfit first appeared on 24.hu.