Egy kis sólyom tűnt fel a Csanádi pusztákon, ahol több napon át el is időzött – számolt be róla a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság. Ez azért érdekes, mert ennek a fajnak az egyedei idén csak elvétve fordult elő az alföldi térségben.
A kis sólyom (Falco columbarius) Eurázsia és Észak-Amerika északi területein költ, ám telelőhelyül jellemzően szívesen választják a Kárpát-medencét. Az utóbbi években azonban nemcsak nálunk enyhébbek a telek, hanem a tőlünk északabbra eső országokban is, így a telelésre hozzánk érkező madarak száma is megcsappant.
A hideg évszakban így mostanában kevesebb kékes rétihéját, nagy őrgébicset és kis sólymot láthatunk, mint néhány évvel ezelőtt.
Közülük a kis sólyom idén különösen kis számban volt jelen, a nemzeti park munkatársai november végén, december elején mindössze két példányt észleltek, de utána nem találkoztak velük a térségben. Egészen mostanáig, amikoris egy tojó példány jelent meg szemük előtt.
A kis sólyom a hazánkban költő ragadozó madarak közül a vörös vércséhez hasonlít a legjobban, de annál kisebb, szárnya rövidebb, hegyesebb és röpte is más. Gyakran a földfelszín közvetlen közelében, erőteljes szárnycsapásokkal, nagy sebességgel suhan. Alapvetően madarakkal táplálkozik, ezért elengedhetetlen számára, hogy nagyon jó röpképességgel rendelkezzen, hiszen a bokrok között bujkáló, kicsi énekesmadarakat nem egyszerű elkapni.
Alapvetően inkább a pusztai környezetben jelenik meg, de a fasorokkal, bokrosokkal tarkított területeken is megfigyelhetjük. Magyarországon védett állat, természetvédelmi értéke 50 ezer forint.
The post Gyönyörű ragadozó madár tűnt fel az Alföldön first appeared on National Geographic.

