Pár perccel 11:00 előtt érkeztünk a kapukhoz. Az előző éjjeli vihar innen kívülről is látszott, leszaggatta az ágakat, karvastagságú csonkok hevertek szerteszét az úton. Mindenki a vörös földön kialakult méteres tócsákat kerülgette.
„Sajnáljuk a kellemetlenséget, de a weboldalon foglalt időpontjukat át kell tegyék másik napra. Annyi eső esett az éjjel, hogy a medencéket le kell eresztenünk. Holnap nyitunk újra, ha az időjárás is úgy akarja. Még van három helyünk, ugyanígy 11 órára, írjam be magukat?” – mondta a bódéban ülő férfi, amikor elé tettem a jegyeinket.
Így indult az első találkozásom a Serra da Água de Pau erdejében csörgedező termálvízzel.
Másnap elsőként álltunk újra a kapuban, hogy a megadott 1,5 órás intervallumot teljes egészében kihasználjuk, az időkorlátozással próbálják meg ugyanis kordában és persze rendben tartani a termálvizet és környékét, így naponta másfél-óránként maximum száz látogató ücsöröghet a medencékben.
Bioszféra-rezervátum része
A Caldeira Velhát az Azori-szigetek legnagyobbikán, São Miguelen lévő Lagoa do Fogo vulkáni komplexum hozta létre 628 méteres tengerszint feletti magasságban. Nem csupán az egyik gyógyfürdő a szigeten a kialakult öt közül, de a terület a bioszféra-rezervátumnak is fontos része.
A jelenlegi vulkáni tevékenységnek köszönhetően a legrégebbi vízesés 25 Celsius-fok körüli, míg a legújabb forrásokat a fumarolákból kitörő vízgőz 35-38 fokra melegíti fel.
Bár São Miguel szigetén lévő termálfürdők mindegyike egyedi a maga nemében, ami Caldeira Velhát és négy medencéjét megkülönbözteti a többitől, az a buja, vad erdő.
Belépve a kapun végigsétáltunk a földúton, bambuszok hajladoztak a szélben, a felhők közül néha ki-kibukkant a nap, meleg délelőttöt ígérve. Elsiettem a medencék mellett, felkanyarodtam a dús akácok között, Caldeira Velha fő attrakcióját kerestem, azt, ahol a sziklák között utat tört magának a vízesés.
Az ösvény mentén számos vulkanikus, kénes fumarola gőzölgött, mint valami forrongó fazékból, úgy szállt a kénfelhő a zuzmós babérerdők felé. A fumarolák évtizedekig, vagy akár évszázadokig is kitarthatnak, ha állandó hőforrás van alattuk. Odaértem a vízeséshez, csendesen zubogott a fák közt.
Levettem a papucsomat, és rövidnadrágban besétáltam a medencébe. Bár a víz a combomig sem ért, a lengedező szél miatt fáztam, és bár jólesett volna egy természetes masszás a nyakamnak a vízesés alatt állva, úgy döntöttem, mielőtt a többiek is megérkeznek, inkább visszasétálok a meleg medencékhez, és kiélvezem, hogy egyedül lehetek.
Vasban gazdag víz
A Caldeira Velha termálvize gyógyászati tulajdonságairól ismert, a benne látható barnás és narancssárga árnyalatok természetes eredetűek, a forrásokban található vas színezi ilyenre.
A vízesést magam mögött hagyva visszatértem a legmelegebb medencéhez, szerencsém volt, még mindig nem áztatta magát benne senki, gyorsan lepakoltam a táskámat, levettem a ruhámat, lesétáltam a lépcsőn. A medence tövét, ahol a hőforrás belefutott a vízbe, teljesen elszínezték az ásványi anyagok.
A gyógyvizek terápiás célú alkalmazása évezredek óta ismert, kémiai összetételük alapján több típusba sorolhatjuk őket, ezek egyike a vasas víz, amely literenként legalább 0,3 milligramm szénsavas kötésű vasat tartalmaz.
Gyulladáscsökkentőnek tartják, és bár a hajnak nem tesz jót – állítólag rendkívül kiszárítja –, mit sem törődve vele, lebuktam a vízben, majd néhány erőteljes karcsapás után a hátamra fordultam, és lebegni kezdtem. Kinyitottam a szememet, mintha a trópusokon lettem volna, a fejem felett az óriás páfrányok összeértek, dús moha futott a fák törzsén, az akácok között madarak ugráltak, a víz alól is hallottam, ahogy csiripeltek.
Ha szerencséje van az embernek, a 13 hektáros területen akár Európa legkisebb madarát, a sárgafejű királykát is megpillanthatja, ugyanis a Serra d’Água de Pau nagyszerű klímája miatt a São Miguel-szigetnek ez az endemikus állata a forró forrásoknál rakja a fészkét.
Forrás az Atlanti-óceánban
Caldeira Velha után São Miguel nyugati peremére hajtottunk. Átvágva magunkat a ködös szerpentineken, a tejfehérbe burkolózott kilátókon, az út mentén növő liliomokon, leparkoltunk Ponta da Ferraria felett. A távolban tehenek legeltek, a piros világítótorony innen apró pontnak tűnt a horizonton.
Az Atlanti-óceán vulkanikus öblében kialakult fürdőhelyen, a dramatikus kilátón túl, első látásra semmi különleges nincsen, ám ahogy beteszi az ember a lábát a vízbe, azonnal megérti, mitől is olyan népszerű ez a hely.
A megszilárdult lávamező belsejében ugyanis egy 62,5 fokos hőforrás csorog a tíz méteres „kapun” beömlő, 16 fokos óceánba, így hol a meleg vizet, hol pedig a hideg áramlatot érzi az, aki lemerül.
Apálykor érkeztünk, mert ekkor a vad hullámok sem dobálják úgy az embert, és a meleget sem rántja magával olyan hirtelen az óceán. Lehúztam a papucsomat, a 18 fok ellenére fürdőruhára vetkőztem, már akkor lila volt a szám, amikor a sziklába vájt létrán megpróbáltam leereszkedni.
Hirtelen feltámadt a szél, az apály ellenére a hullámok olyan erővel csaptak a part felé, hogy a kifeszített kötelekbe kapaszkodó fürdőzők visítani kezdtek, alig bírták megtartani magukat. Az óceán derékig beterített, de elszántam magam, ha törik, ha szakad, bemegyek.
A fajã és a nem létező sziget
Ponta da Ferraria és Pico das Camarinhas geológiai terület São Miguel legnyugatibb részén, a Sete Cidades vulkánvonulat tektonikus mozgása során jött létre. Míg az utóbbi egy bazaltos salakár kúp, három kráterrel a csúcsán, addig Ponta da Ferraria, ahogy az Azori-szigeten nevezik, egy fajã, vagyis lávafolyamok által alkotott delta. Körülbelül 840 évvel ezelőtt, a Sete Cidades 46 oldalkitörésének egyike során keletkezett, amikor a forró magmafolyam elérte a hideg vízzel borított területet.
A deltának tipikus háromszög alakja van, az óceánba ujjakként benyúló fekete partvonallal. Területe 129 431 négyzetméter, a középső részen körülbelül 15 méter magas, míg a lávafolyam vastagsága közel 20 méter.
Arról, hogy az óceánba ömlő, nátrium-kloridban gazdag termálvizet pontosan ki és mikor fedezte fel, nem szól a fáma, de arról igen, hogy a területnek nemcsak geológiai és hidrogeológiai adottságai vannak, de kulturális jelentősége is.
Történt ugyanis, hogy 1811 júniusában egy új sziget alakult ki az óceánban a víz alatti vulkánkitörés révén körülbelül 1,5 kilométerre Ponta da Ferrariától. A brit haditengerészet arra hajózó kapitánya, Tillard és legénysége, amint meglátta a formálódó szigetet, nagy buzgón ki is tűzte rá a királyi zászlót, és elnevezte Sabrina-szigetnek. Ám arra senki nem számított, hogy a britek vadonatúj földje még az év októberére erodálódik.
Bár a terület teljesen eltűnt, a Ferraria kilátója mai napig a Sabrina-sziget nevet viseli.
The post Gyönyörű termálfürdő rejtőzik ebben a buja, vad erdőben first appeared on National Geographic.
