Két napon beül kétszer is kiraboltak egy férfit Újszászon. A Szolnoki Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt állítja bíróság elé a bűncselekménnyel vádolt 39 éves szolnoki férfit.
Ocsovai Ágnes, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség szóvivője a lapunknak küldött közleményében azt írta, hogy a férfi március 23-án, a késő esti órákban megjelent egy elhagyatott újszászi háznál, ahol rendszeresen éjszakázott egy 53 éves férfi.
Neki először azt mondta, hogy őt kirabolták, és az elkövető abba a házba szaladt be. Erre az ott tartózkodó férfi közölte, hogy oda biztosan nem ment be senki. Ezután a férfi egy cigarettát kért tőle, majd kezében egy szétnyitott borotvával felszólította, hogy adjon neki pénzt, mire a sértett cigarettát adott neki. Ekkor a férfi közölte vele, hogy addig van ideje pénzt adni neki, amíg elszívja a cigarettát, és ha nem lesz meg a pénz, elvágja a nyakát.
– közölte az ügyész.
A támadó ezután átkutatta az áldozata kabátját, és elvette a benne talált 500 forintot. Ezt követően pedig azzal fenyegette meg, hogy ha bárkinek is szólni mer a történtekről, akkor elvágja a torkát.
Másnap este újra találkozott a két férfi Újszászon, és az elkövető ismét pénzt kért az áldozatától, aki a korábbi fenyegetések miatti félelmében azonnal átadta a rablónak a nála lévő doboz sört és 600 forintot. Az ügyészség fegyházbüntetést kért a letartóztatásban lévő férfire.
The post „Ha nem adod ide a pénzt, amíg elszívom a cigit, akkor elvágom a nyakad” – mondta áldozatának, majd másnap újra kirabolta first appeared on 24.hu.