Friss Hirek

Ha nem készül el az Avatar 4. és 5. része, James Cameron sajtótájékoztatón mondja majd el, mi lett volna a sztori vége

Jelenleg is látható a mozikban az Avatar: Tűz és hamu című film, ami a franchise történetében a harmadik. Kritikusunk úgy fogalmazott: „Hiányérzetünk támad: a Tűz és hamu 197 perces, mégsem eléggé nagyszabású. Meglehet, az a magyarázat, hogy nincs már hova emelni a téteket. Talán Cameron is belátja, hogy az állandó felfedezési, tökéletesítési kényszer ellenére önismétlővé vált. Talán mégsem az Avatar negyedik és ötödik részével tölti majd alkonyi éveit, és új történetet mesél, úgy, ahogyan csak ő tud. Akadnak még más színek is a kéken kívül.”

Az Avatar 3 eddig közel 500 millió dollárt termelt világszerte alig egy hét alatt, persze ez még közel sem biztos, hogy elegendő ahhoz, hogy visszahozza a gyártási költségeket.

Az Avatar 4, amelynek egy kis részét Cameron és néhány kulcsszereplő már leforgatta a 2. és 3. rész forgatása során, jelenleg négy év múlva, 2029-ben kerülhet bemutatásra. Az Avatar 5 premierjét pedig 2031-re tervezik.

Jelenleg nem tudom, hogy a saga folytatódik-e. Remélem, igen

– nyilatkozta Cameron az Entertainment Weeklynek.

Íme a helyzet. Ha valamiért nem sikerül bemutatni a 4. és 5. filmet, akkor sajtótájékoztatót tartok, és elmondom, hogyan alakult volna a sztori.

Hozzáteszi, szívesen írna Avatar-regényeket is, mert „annyi kidolgozott kulturális, háttértörténeti rész van ezekben a karakterekben.”

Imádnék valami ilyen részletgazdag dolgot alkotin. De nincs már rá piac. Az emberek nem olvasnak. Mindenesetre jó lenne, ha rendelkeznénk egy kanonikus leírással arról, hogyan alakult a történet.

Kapcsolódó
Az Avatar: Tűz és hamu kékkel írja alá, hogy a család az család
Az Avatar: Tűz és hamu három óra tizenhét perces, mégsem elég nagyszabású. Talán lehetett volna egy kicsit hosszabb. Ha itt az Avatar-sorozat vége, az sem baj. Kritika.

The post Ha nem készül el az Avatar 4. és 5. része, James Cameron sajtótájékoztatón mondja majd el, mi lett volna a sztori vége first appeared on 24.hu.


Exit mobile version