Friss Hirek

Hadházy Ákost 12 millió forintra, a momentumos képviselőket összesen 70 millió forintra büntette Kövér, és kitiltotta őket a Parlamentből

Kitiltotta Kövér László a Momentumot a Parlamentből, amiért kiálltunk a gyülekezési szabadság mellett és rekordbírságot szabtak ki képviselőinkre – írja a párt közleményében. A Momentum politikusai füstgyertyákkal, szovjet himnusszal és „Putyin-Orbán csókolózós képek” szórásával próbálta megakadályozni a keddi szavazást.

Összesen 70 milliós büntetést kaptak a párt képviselői:

A füstölésben szintén résztvevő Hadházy Ákos független képviselőt 12 millió forintra és 10 ülésről eltiltásra ítélte Kövér László

Számítottam persze a brutális büntetésre, de mégsem tehettem mást: fel kellett hívnom a figyelmet arra, hogy ez a törvény nem szintlépés, hanem hatalmas szintugrás a diktatúra felé vezető úton. Ha úgy tetszik, a hibrid rezsim és a diktatúra határára értünk

– írta posztjában Hadházy.

Kedd délután rendkívüli eljárásban – 136 igen szavazattal, 27 ellenében – elfogadta a Pride betiltását lehetővé tevő jogszabályt az Országgyűlés. A kormánypárti frakciók mellett a Mi Hazánk és a parlamentbe a közös ellenzéki listán bejutó Jobbik is támogatta a javaslatot.

A Momentum szerint a törvénymódosítással „az állampárt újabb lépést tesz a putyini diktatúra felé, arcfelismerő szoftvert vetnek be azok ellen, akik fel merik emelni a hangjukat a rendszer, az elnyomás ellen. Mert ezt jelenti a gyülekezési jog korlátozása, amit egyetlen nap alatt tolnak át az Országgyűlésen”.

Az esetről készült videók alapján a momentumos Bedő Dávid és Lőcsei Lajos, valamint a független Hadházy Ákos tiltakozott füstgyertyával, miközben azt skandálták: „Nem hagyjuk!”

The post Hadházy Ákost 12 millió forintra, a momentumos képviselőket összesen 70 millió forintra büntette Kövér, és kitiltotta őket a Parlamentből first appeared on 24.hu.

Loading RSS Feed

Loading RSS Feed
Exit mobile version