Friss Hirek

Három évet kértek a pedofilra, aki halmozta az erőszakolt és sanyargatott gyermekekről készült felvételeket

Vádat emelt a Hatvani Járási Ügyészség egy 34 éves férfival szemben, aki több ezer gyomorforgató felvételt gyűjtött össze gyermekekről.

Konkoly Thege László, a Heves Vármegyei Főügyészség szóvivője a lapunknak küldött közleményében azt írta, hogy három év börtönt, és három év közügyektől eltiltást kértek a férfire beismerés esetére azzal, hogy végleg tiltsák el minden olyan foglalkozástól és tevékenységtől, amely során 18 év alatti személlyel foglalkozhatna.

A vádirat szerint az elkövető 3153 olyan pornográf fényképet szerzett meg és tárolt összesen a használatában lévő különféle elektronikai eszközökön, s  adathordozókon.

Ezeknek csaknem a fele tizenkét év alatti gyermekek sanyargatását, az ellenük elkövetett erőszakot is magában foglaló pornográf felvétel volt, míg a másik részük tizenkét évnél idősebb kiskorúak szexuális kizsákmányolásáról készült.

– közölte az ügyész.

A férfi egy internetes közösségi alkalmazás felhasználójaként egy másik felhasználó számára is lehetővé tette több ilyen felvételnek a megtekintését. Ezt szúrta ki egy gyermekvédelemmel foglalkozó, hollandiai székhelyű szervezet, mely erről jelzést küldött a magyar hatóságoknak. Ez alapján jutottak el a Hatvannál lakó pedofilhoz.

Az ügyészség tizenkettedik életévét be nem töltött személy sanyargatását vagy erőszak alkalmazását tartalmazó felvétel tartásával elkövetett gyermekpornográfia bűntette, valamint tizennyolcadik életévét be nem töltött személyről pornográf felvétel átadásával elkövetett gyermekpornográfia bűntette miatt állítja bíróság elé az elkövetőt.

The post Három évet kértek a pedofilra, aki halmozta az erőszakolt és sanyargatott gyermekekről készült felvételeket first appeared on 24.hu.


Exit mobile version