Catherine egyre értetlenebbül áll barátnője megnyilvánulásai előtt – sosem gondolta volna, hogy Leonora veszélybe sodorná őt. Minden egyes órával egyre kibírhatatlanabbá válik. Százkilencvenhét kilométernyi őrületen már túl vannak, hangsúlyozza a jezsuita, aki egyébként soha egy rossz szót sem szól. Leonora felajánlja, hogy kiszáll a kocsiból, és vonattal megy Madridba. Catherine megkönnyebbülten felsóhajt. Legalább vezetés közben nem kell többé hallgatnia barátnője őrült visítását. A jezsuita is elbúcsúzik tőlük. Az Imperial Chemical barcelonai irodájánál véget ért a missziója.

Leonora minden egyes hallott szónak olyan jelentést tulajdonít, amit csak ő ért. Ez a kulcsa annak, hogy a szétbombázott tájon is képes továbbutazni.

Madridban Leonora és Catherine az első éjszakát a vasútállomáshoz közeli, Hotel Internacionalban töltik. Annak ellenére, hogy a vacsorát szigorúan csakis az étteremben szolgálják fel, Leonorának – elragadó szépségével és őrült tekintetével – sikerül elérnie, hogy a tetőn ehessen, mert látni akarja Madridot a magasból.

Másnap átköltöznek a Hotel Romába. Catherine táviratokkal bombázza Michelt, és egy héttel később már a karjaiba is tudja vetni magát.

– Teljesen kikészültem. Egyre irányíthatatlanabb. Most rajtad a sor, te vigyázol rá.

Leonora a Hotel Romában is eléri, hogy a tetőn vacsorázhasson. Euforikus állapotban üvölti:

– Amint eloszlatok minden felgyülemlett feszültséget a beleimben, Madrid is lecsillapodik. Madrid itt van a hasamban, és én visszaadom az egészségét!

– Madrid a világ gyomra! – tájékoztatja a portást.

Rettenetes hasmenéssel telik az éjszakája, majd másnap boldogan kijelenti, hogy belei kiürítésével felszabadította Madridot.

Most, hogy a felgyülemlett bélsár minden egyes maradványától megszabadult, végre felszínre kerülhet az emberiség jósága.

– A háborúnak vége! – üvölti kevéske erejével.

Catherine és Michel bezárják a szobájába.

– El kell vinnem Max útlevelét a külügyminisztériumba, hogy megkapja a vízumot – erősködik Leonora. Amikor látja, hogy nem tudja kinyitni az ajtót, kiszökik az ablakon át, és az életét kockáztatva végigsétál a párkányon. Épp a recepciónál tör utat magának, amikor egy magas, szőke, holland férfi elkapja, és bemutatkozik neki:

– Van Ghent vagyok.

Leonora sem kerülgeti a forró kását:

– El tudná nekem intézni a vízumot Max Ernst számára? Sürgősen ki kell hoznom Franciaországból.

GUILLERMO GONZALEZ / NOTIMEX / AFP Leonora Carrington

– Én ismerem magát, a fiam az Imperial Chemical madridi irodájában dolgozik, és biztos, hogy szívesen segít önnek.

Már megint utolérte Harold Carrington, a mindenütt jelen levő, az üldöző, a náciszövetséges! A felgyülemlett feszültség elszorítja a mellkasát:

– Van Ghent?

A férfi, hogy bizonyítsa igazát, megmutatja neki az útlevelét.

– Hiszen ez tele van horogkeresztekkel! – szörnyülködik Leonora. – Maga a másik oldalon áll! Megadom magam!

– Már hogy lennének ezek horogkeresztek?

– Maga a nácik kezére játszik! – Leonora ismét önkívületi állapotban szédeleg.

A személyazonosságát igazoló irataitól való megszabadulás jelenti számára az egyetlen menekvést, és egy vadidegen kezébe nyomja az útlevelét.

– Tessék, ajándék.

Az idegen kikerüli, Van Ghent pedig szánalommal figyeli az eseményeket. Leonora az egész táskáját el akarja ajándékozni – ajakbalzsamot, púderesdobozt, zsebkendőt, egy kis tükröt és fésűt –, de nem jár sikerrel.

– Miért néznek rám ilyen furcsán? Jó szándékkal adom.

A szúrós és megalázó pillantásokkal kísért visszautasításoktól kivörösödik az arca.

Van Ghent odanyújtja a karját. Teste akár egy páncél. Tekintete acélos, arca frissen borotvált, magas homloka ritkás, vöröses hajban folytatódik, állkapcsa és kiugró járomcsontja miatt arca akár egy csupasz koponya.

Innentől kezdve Leonora úgy dönt, hogy csakis Van Ghenttel hajlandó szóba állni, mert úgy hiszi, a férfi meg tudja szerezni Max számára a vízumot.

A holland cigarettával kínálja, és miközben meggyújtja, így szól:

– Tartsa csak meg a maradékot.

Katonás lépteivel egy kávézó teraszára vezeti, leülnek, és megkérdezi, mit kér:

– Teát, legyen szíves.

Leonorát megdelejezi a férfi lénye, és mindenhová követi, ami Catherine és Michel számára hatalmas megkönnyebbülés. Amikor a férfi leül a bárban, Leonora mellé szegődik, le sem veszi róla a tekintetét, és a teát skót whiskyre cseréli. A holland sem rejti véka alá Leonora miatti bosszankodását.

– Ne higgye, Van Ghent, hogy nem veszem észre. A puszta nézésével irányítja a körülöttünk lévőket. Még azt is, mit fognak rendelni. Nézze csak meg, mindenki megáll mellettünk!

– Igen, mert maga szép kis műsort rendez.

– De hát meg sem moccanok! – mondja, és kotorászni kezd a táskájában.

– Mit keres?

– A köztársaságpártiakat támogató kitűzőmet.

– Miért nem hordja mindig?

– Elvesztettem.

– Biztosan a táskájában van.

A jelvény előkerül, és lovagiasan maga Van Ghent tűzi fel Leonora kabátjának hajtókájára. Leonora nem tudja, hogy megköszönje-e neki, vagy inkább féljen tőle, mivel meggyőződése, hogy a férfi mentális hatalma határtalan.

Ha a holland úgy óhajtaná, Hitler megdná neki magát, Európa felett egyetlen bombázó sem zúgna, tankok sem gördülnének keresztül többé a földeken, mindenki visszatérhetne a szülőföldjére, és Max már Leonora mellett lehetne.

„Ha Van Ghent nem gonosz, akkor meglehet, ő Madrid felszabadítója.”

Leonora feláll, és asztalról asztalra hirdeti az igét, miközben Spanyolország, Franciaország és Anglia megmentőjére mutogat. A vendégek keresik, hogy kiről van szó, de a férfi addigra már eltűnt.

– A messiásod felszívódott – nevetnek rajta.

Három tiszt karon fogja, beteszik egy autóba, és elviszik egy kovácsoltvas erkéllyel díszített házba. A szoba falait vörös szaténból készült faliszőnyegek, díszcsíkok, aranyozott ajtókeretek és drapéria borítja, az asztalokat és a szekrényeket pedig mindenféle vázák tarkítják.

Ledobják az ágyra, letépik a ruháját, és meg akarják erőszakolni.

Leonora kétségbeesetten küzd, és olyan erővel taszítja el őket magától, hogy végül feladják a próbálkozást. Miközben Leonora a tükör előtt igyekszik rendbe szedni magát, az egyik férfi egy üveg kölnit locsol a fejére. A másik pasas Leonora táskájában kotorászik.

A Retiro Parknál kihajítják az autóból. Leonora körbe-körbe botorkál, amikor egy rendőr észreveszi, és megkérdezi, hogy eltévedt-e:

– A Hotel Romában lakom.

Hajnali háromkor tér vissza a tizenhetes szobába, és azonnal felhívja Van Ghentet, hogy elmesélje a tragédiát. A holland dühösen rácsapja a kagylót.

Az ágyán Catherine hálóingei hevernek, amelyeket barátnője a mosodába küldött, aztán a szobaasszony véletlenül Leonora szobájába vitt vissza. Azt képzeli, hogy engesztelő ajándékba kapta őket a hollandtól, amiért a férfi magára hagyta a bárban. Egy hideg vizes zuhany után felveszi a rózsaszín hálóinget, majd vesz még egy hideg zuhanyt, és a sápadt zöldet próbálja fel; egészen hajnalhasadásig próbálgatja őket, míg végül a rózsaszín mellett dönt, mert az illik legjobban a felkelő nap színéhez.

Meg van róla győződve, hogy Van Ghent mérgezett cukorkákkal hipnotizálja a madridiakat, így a recepción a napilapok mellé kér egy ollót is, aztán papírrepülőket gyárt az újságlapokból. „Hitler miatt veszélyben Madrid!”, vagy ezerszer felfirkantja a lapokra. Amikor elkészült egy jó adaggal, felmegy a szálloda tetejére, és széthajigálja őket a városba. Csupa nagy betűkkel: „VÍZUMOT MAXNAK”, „MADRIDOT FEL KELL SZABADÍTANI”, „DÖGÖLJÖN MEG FRANCO!”

Amikor észreveszi, hogy az emberek rálépnek a papírokra, vagy elsétálnak mellettük, lemegy az utcára, és miközben nagy hévvel osztogatja a járókelőknek saját gyártású propagandáját, azt kiabálja: „Hitler tönkretesz minket!” Egyesek elfogadják, mások kitérnek előle.

Alexi Rosenfeld / Getty Images Leonora Carrington által készített Les Distractions de Dagobert című műve a Sotheby’s sajtóbemutatóján 2024. május 3-án New Yorkban.

Kifulladva ér fel Catherine-hez, és ráparancsol, hogy nézzen a szemébe, majd felteszi neki a kérdést, ami éppen leginkább aggasztja:

– Feltűnt már neked, hogy az arcom a háború pontos mása?

Catherine bevágja az ajtót.

A szálloda csarnoka tele van német katonával; Leonora megpillantja Van Ghentet és a fiát, aki kiköpött apja.

– Maga csinálta a papírrepülőket? – szólítja meg rémülten az ifjabbik Van Ghent, majd előzékenyen megkérdezi: – Átadhatjuk Harold Carrington üzenetét?

Amikor Leonora nem válaszol, az idősebbik Van Ghent közbeszól:

– Hagyd, bolond.

Leonora zavarodottan lelép az útra, és életét kockáztatva sétál át a túloldalra, majd futásnak ered a park felé, és amikor odaér, a gyerekek és a szülők döbbenten nézik, ahogy hanyatt vágja magát a füvön.

Amikor ráeszmél, hogy az emberek bámulják, még látványosabb, akrobatikus mozdulatokat lejt. Az anyák kézen fogva menekítik gyerekeiket a közeléből, és rendőrért kiabálnak. Egy falangista visszaviszi a szállodába, aztán egy hordár felkíséri a szobájába – levetkőzik, és újfent órákat tölt a hideg zuhany alatt.

A hálóingeknek nyomuk veszett.

Van Ghent egy másik Harold Carrington – Leonora hóhérja, akit ugyanúgy le kell győznie. Ő az egyetlen a világon, aki felül tud kerekedni zsarnok apján, ahogyan azt már kislányként is megtette. Máskülönben ki fogják közösíteni: Maurie, Winkie, Dadus, Gerard, VI. György, Norfolk és York hercege, Lord Cavendon, Cavendish hercege – mindenki, még a sofőr fia, Tim is.

Hirtelen eszébe jut, hogy a cigaretta, amit a hollandtól kapott, biztosan mérgezett.

– Hát ezért nem tudok aludni!

Madrid felszabadításának egyetlen módja Van Ghent rettenetes erejének kinyilatkoztatása, de ehhez előbb Spanyolországnak és Angliának egyezségre kell jutnia. Felhívja az angol nagykövetséget, és a neve hallatán a konzul azonnal a rendelkezésére áll:

– Hitler és a hívei totális hipnózisba ejtették a világot, és itt, Spanyolországban Van Ghent képviseli Hitlert. Meg kell őt fosztani a hipnotikus erejétől. Csak így lehet megállítani a háborút!

Leonora egyszerre nyújt káprázatos és borzalmas látványt – frizurája égnek áll, fekete szeme őrülten villog. Állva beszél, az angolja annyira tökéletes, mint amennyire egyedülálló a személyisége. A diplomatának esélye sincs közbeszólni, hogy hellyel kínálja.

Leonora megfenyegeti:

– Ahelyett, hogy politikai és gazdasági hablatyra fecsérelnék az időt, forduljanak inkább a metafizikai erőkhöz, és áramoltassák szét az emberek között.

– Miss Carrington, kérem, foglaljon helyet.

– Nem tudok leülni, mert le vagyok robbanva, mint Catherine Fiatja.

– Elkérhetem az útlevelét?

Leonora az asztalra hajítja a táskáját.

– Maga az Imperial Chemical vezetőjének a lánya?

Leonora erre sarkon fordul, kivonul a szobából, a diplomata pedig magára marad mondandójával.

Pár nappal később ismét felbukkan a konzulátuson, és a konzulnak csak ekkor tűnik fel igazán, hogy Carrington úr lánya nincs valami jól.

Felhív egy orvost, dr. Martínez Alonsót.

– Igen komoly probléma ez a Brit Nagykövetségnek, mivel egy iparmágnás lányáról van szó! Már beszéltem a nagykövettel, Samuel Hoare-ral, és azt mondta, hogy az ügyet a legnagyobb diszkrécióval kell kezelni. A hölggyel pedig a családjához méltóan kell bánnunk: ő Harold Carrington lánya. Ha nem így járunk el, annak súlyos következményei lehetnek. Mindenben a hölgy szolgálatára kell állnunk.

– Az ifjú hölgy politikai elméletei egyfajta paranoid elmeállapot szüleményei – erősíti meg az orvos, és Leonorát négy nappal később átszállítják a Ritzbe.

„A lánya elmeháborodott. Nemcsak önmagára nézve ártalmas, hanem közveszélyes is. Sürgős orvosi ellátást igényel” – áll a szigorúan bizalmas táviratban, amelyet az Imperial Chemical központjába küldenek.

Catherine és Michel felszívódik, Leonorának fel sem tűnik a hiányuk, és az sem, hogy az ő szabadsága ezen a ponton véget ért. A Ritzben sokkal szebb szobája van, mint a Romában, és amellett, hogy boldogan mossa a ruháit a kádban, a törölközőkből további ruhákat gyárt magának. A szobalánynak elújságolja, hogy Francóval lesz találkozója, és szeretne az alkalomhoz illően öltözni.

– Mélyen dekoltált vagy zárt ruhát vegyek fel? Feszülős legyen a szoknyarész vagy bő és laza, mint a balerinák tüllje? Kalap és kesztyű kell? Majd én véget vetek Franco holdkórosságának!

Úgy képzeli, miután Franco meghallgatja őt, egyezséget köt Angliával, majd Németországgal és Franciaországgal is; aláírják a világbékét, és véget ér a háború.

Elena Poniatowska: Leonora

Fiordította: Greilinger Szonja

& Kiadó, 2024

Libri.hu

The post Három tiszt próbálta megerőszakolni a világhírű szürrealista festőnőt first appeared on 24.hu.