Egy friss tanulmány alapján a távoli múltban egy, a dinoszauruszokat kipusztító aszteroidánál is nagyobb objektum találta a Naprendszer legnagyobb holdját – írja a The Guardian. A becsapódás 4 milliárd évvel ezelőtt érte a Jupiter közel száz ismert holdjának egyikét, a Ganymedest. Az ütközés hatására a hold megpördült, a becsapódási kráter ma gyakorlatilag a Jupiterrel ellentétes irányba néz.
Az ütközés hatására egy, akár 1600 kilométer széles kráter keletkezett, amely mára részben feltöltődött a becsapódás során kiszakadt törmelékkel.
Hirata Naojuki, a Kóbei Egyetem munkatársa szerint a Ganymedes felszínét borító jellegzetes barázdákat már régóta az óriási aszteroida becsapódása által létrehozott koncentrikus gyűrűk maradványainak tekintik. Azt azonban eddig nem tudták meghatározni, hogy mekkora volt az ütközés, illetve hogy milyen hatást gyakorolt a holdra.
Hirata arra jutott, hogy a barázdarendszer középpontja szinte közvetlenül a Jupiterrel ellentétes irányba mutat. Ennek hátterében az állhatott, hogy az ütközés destabilizálta a holdat, amely megfordult a tengelye körül. A számítógépes szimulációk megerősítették az eredményeket.
A Ganymedes a Föld Holdjához hasonlóan kötött tengelyforgású, azaz mindig egyazon oldalát mutatja bolygója felé. Az égitest nagyjából 5100 kilométer átmérőjű, tehát nagyobb, mint a Merkúr bolygó. A becsapódás katasztrofális hatást gyakorolt rá, eredeti felszínét teljesen elsöpörte.
Hirata nem zárja ki, hogy az adatokra van alternatív magyarázat. A helyzet alaposabb megismeréséhez további információkra lesz szükség, ebben segíthet az Európai Űrügynökség Juice nevű űrszondája, amely tavaly indult el a Jupiter és holdjai felé.
The post Hatalmas aszteroida találta el ezt a holdat first appeared on 24.hu.