Hatvan helyett közel százzal ment, két ember meghalt a balesetben – vádat emeltek egy 25 éves férfi ellen

A Zalaegerszegi Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat egy 2023 júniusában történt baleset ügyében.

Az ügyészség vádirata szerint a 25 éves férfi 2023. június 10-én kora este, Nagykanizsa külterületén, a 7. számú főúton autózott a 60 km/h sebességkorlátozó jelzőtábla ellenére 95–99 km/óra sebességgel. Amikor egy kereszteződéshez ért, észlelte, hogy az „Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla jelzése ellenére kihajtott elé egy másik autó. A járművet vezető nő édesanyját és négyéves fiát szállította. A veszélyhelyzetre a férfi  fékezéssel és balra kormányzással reagált, de a megengedett sebesség jelentős túllépése miatt nem tudta elkerülni az ütközést, így nekicsapódott a nő által vezetett jármű bal oldali sárvédőjének.

A baleset következtében a nagymama a helyszínen, míg az anya a kórházba szállítást követően életét vesztette. A négyéves gyermek túlélte az ütközést.

A balesetet rögzítette egy autó fedélzeti kamerája. A videón az ütközés előzményei láthatók, az ütközés nem.

The post Hatvan helyett közel százzal ment, két ember meghalt a balesetben – vádat emeltek egy 25 éves férfi ellen first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed