Friss Hirek

Házasodna a gazda: „Nem akarok egy királylányt magam mellett” – Zsófi gazda hazaküldte Mike-ot

A Házasodna a gazda kedd esti adásában Zsófi gazda a Balaton partján ismerkedett jelöltjeivel, Mike-al azonban nem találták a közös hangot. A gazdának nem tetszett, hogy a férfi nem akarta odaadni neki az egyetlen magával hozott törölközőjét, hogy a lába alá tegye (amit nyomott egy műtét során behelyezett csavar), majd az is kihozta a sodrából, hogy Mike mindenáron a szállásra bekészített kellékekkel együtt akart vele táncolni, és nem volt hajlandó a fűben ízelítőt adni neki a tudásából.

Zsófi végül úgy határozott, be is rekeszti az ismerkedést a tánctanárral, aki meglátása szerint „csajosan” viselkedett.

– Idejöttünk, én azt hittem, tök jó lesz, és nagyon sokszor elvitted ezt a jó kedvet vagy jó hangulatot. Nem tudom, ilyen csajos voltál itt a hosszú ujjúdban, és akkor kicsit így behisztiztél néha…
– Én nem hisztiztem be, te tartottad nagyon furcsának, nekem ez teljesen normális, mert én így szoktam fürcsizni.
– De látod, még most is megmagyarázod!

– vitatkoztak a parton.

Mindig tényleg, így magyarázkodsz. Magyarázol, néha ilyen zavartan, túl sok vagy, nem tudom még egyelőre összerakni. De nem. Viszont most én megmondom őszintén, én nem várok holnapig

– jelentette ki a gazda, hozzátéve: nem szeretné kipróbálni a táncórát az udvarlóval, noha utóbbi nagyon készült a közös táncra.

Nekem így ez a mai nap nagyon sok volt belőled. Én is egy picit hisztis vagyok, de hogy egy férfi hisztis, nekem az sok. Elég, ha saját magamat el tudom viselni, én nem akarok még egy királylányt így magam mellett.

Miután gyors búcsút vettek, a gazda különvált udvarlóitól, akiket arra kért, vigyék haza Mike-ot. Utóbbi távozásukkor elmondta Zsófi versenyben maradt jelöltjeinek, hogy megkönnyebbült.

Úgy éreztem, hogy ez már nem annyira az én pályám. Igazándiból ez így kialakult. Én már tökre vártam egyébként ezt a táncórát, és nagyon… biztos, hogy így nem. Én ezt tökre megterveztem, szívemmel, lelkemmel benne voltam, hogy csinálunk valami tök jó élményt neki. Meg igazándiból úgy éreztem tényleg, hogy én voltam a Forma-1-es versenyző, akit ő már réges-rég leszorított. És most minek harcolni onnan, érted

– fogalmazott a többiek előtt.

Kapcsolódó

The post Házasodna a gazda: „Nem akarok egy királylányt magam mellett” – Zsófi gazda hazaküldte Mike-ot first appeared on 24.hu.


Exit mobile version