Friss Hirek

Házasság első látásra: a válófélben lévő Rami és Miki újra beszéltek, utóbbi beismerte, hogy kissé ittas volt az esküvőjükön

Bő másfél héttel ezelőtt került adásba a Házasság első látásra azon epizódja, melyben Rami és Miki egyetértésben kimondták, válni akarnak. Kapcsolatuk már az oltárnál is nehézkesen indult, a vállalkozó ugyanis nem örült annak, hogy a szakértők egy édesanyával hozták össze – és Rami kislánya sem szimpatizált túlságosan a férfival. Ráadásul a vőlegény már az esküvő helyszínére vezető úton iszogatott a barátaival a kocsiban – ez a részlet a szerdai részben is fontos lesz, derült ki egy előzetesből.

Rami és Miki újra találkoztak a kamerák előtt, hogy megbeszéljék, hol csúszott el a házasságuk. A nő ekkor azt mondta, neki furcsa volt, hogy Miki végig nagyon kedves volt vele, aztán meg hirtelen szakítani akart.

Nekem furcsa volt, hogy teljesen másként működött köztünk a dolog az első nap, mint utána

– mondta Rami, amire Miki a következő magyarázatot adta:

Jó, de nem ismertelek, érted… Láttam egy arcot kisminkelve, egy fehér ruhás, szép nőt, bennem volt fél üveg rum… Érted? Ilyen vagyok: korrekt és úriember. Miért, mit gondoltál, hogy beléd szerettem első látásra? Ez úriemberség volt, egy kis vadászösztön, hogy a nőt magamhoz édesgessem, és ez ennyi volt!

Úgy sejtjük, Ramiék házassága nem rendeződött, erre enged következtetni az is, hogy Miki nemrég elárulta: összejött azzal a lánybarátjával, akivel az esküvője után Horvátországba utaztak kettesben.

Kapcsolódó
A Házasság első látásra Mikije összejött lánybarátjával, akivel Horvátországba utazott a műsor fogatása alatt
A vállalkozó azt mondja, igazi lelki társra lelt Ginában, akivel már össze is költöztek.

The post Házasság első látásra: a válófélben lévő Rami és Miki újra beszéltek, utóbbi beismerte, hogy kissé ittas volt az esküvőjükön first appeared on 24.hu.


Exit mobile version