Friss Hirek

Házasság első látásra: Miki a legjobb lánybarátja társaságában utazott Zadarba, akivel „nem kizárt, hogy valami el is kezdett köztünk kialakulni”

A Házasság első látásra egyik múltheti adásában Miki a közös terápián közölte, hogy szeretne elválni újdonsült feleségétől, Ramitól. A szakértők végül azt javasolták nekik, költözzenek szét, de még ne engedjék el teljesen egymás kezét, lehetőséget biztosítottak továbbá a számukra, hogy a következő közös vacsorán mindketten megjelenhessenek, ha még kíváncsiak egymásra.

Miki a műsor kedd esti epizódjában vlogolva jelentkezett be Zadarból, oldalán Mesi nevű lánybarátjával. Videójában a vállalkozó azt mondta, nagyon élvezi a kiruccanást, és próbálja lazán felfogni a dolgot, azon viszont egyre inkább hezitál, hogy illene már megkérdeznie a feleségét, hogy van, hiszen még nem kereste, mióta elköszöntek egymástól.

Mindeközben Rami arról beszélt a saját magáról készített felvételen, hogy furcsán érzi magát a lakásban, ahová férjével együtt költöztek be, és nem tudja, mi lesz a folytatás. Azt megfogadta, és egyben közölte is Mikivel, hogy ő nem fogja keresni, ám mint mondta, nem tudja, hogyan reagálna, ha férje felhívná őt.

Miki később a szobájába vonulva is vlogolt, ahol elmondta: folyamatosan agyal azon, visszamenjen-e Ramihoz, és az is foglalkoztatja, hogyan élheti meg a felesége, hogy eltűnt és nem keresi őt.

Nekem egyszerűen most erre szükségem volt. Ráadásul azt érzem Mesin, hogy ő többet érez, mint barátság, szóval ez is most egy kicsit bezavar. Úgyhogy folyamatos dilemmában vagyok. Nem tudom, hogy mi lenne a helyes most

– magyarázta a vállalkozó, aki saját bevallása szerint eddigi élete során mindig mások érzéseit is sorsát helyezte előtérbe, ezúttal viszont szeretné csak magát nézni a döntésében.

A férj másnap ismét bejelentkezett a tengerpartól, mellette Mesivel. Mint mondta, miután felesége nélkül aludt, végre ki tudta pihenni magát, noha hozzátette, lehet, nincs összefüggés, de kicsit több mint egy nap távlatából úgy érzi, nagyon jó döntést hozott.

Jól vagyok, végre el tudtam engedni a problémáimat. Most úgy érzem, hogy feltöltődöm, nagyon jó barátok társaságában vagyok. Itt az asszisztensnőm is, aki ugye a legjobb barátom is egyben, és hatalmas lelki támaszt nyújt nekem, és az se kizárt, hogy köztünk valami el is kezdett kialakulni

– osztotta meg a nézőkkel.

Kapcsolódó
Házasság első látásra: Miki közölte a párterápián, hogy szeretne elválni feleségétől
Arra a döntésre jutott, hogy szeretné befejezni a kísérletet.

The post Házasság első látásra: Miki a legjobb lánybarátja társaságában utazott Zadarba, akivel „nem kizárt, hogy valami el is kezdett köztünk kialakulni” first appeared on 24.hu.


Exit mobile version