Hiába az állami támogatások, idén még a tavalyinál is jobban vissza fognak esni a lakásépítések

Sokkal, egészen pontosan 39 százalékkal kevesebb új lakásépítésre vonatozó engedélykérelmet illetve bejelentést tettek 2023-ban Magyarországon, mint egy évvel korábban, a visszaesés minden településkategóriában számottevő. A lakásépítési depressziót az állam ugyan többféle eszközzel is próbálja oldani, az építőiparban lassú az átfutás, így 2024-ben egy ideig még az építési volumen további csökkenése várható, a kilábalás igazából csak az év vége felé kezdődhet meg.

A KSH kedden tette ki a lakásépítésre és építési engedélyezésre vonatkozó 2023-as teljes évi adatokat. Ebben nem is az érdekes igazán, hogy tavaly közel tíz százalékkal kevesebb lakás épült, mint egy évvel korábban, ez a brutális építőipari infláció és tágabb gazdasági nehézségek miatt papírformának mondható még akkor is, ha öt éve nem épült ilyen kevés lakás egyszer sem.

Mint a Portfolió is megjegyzi, összeomlásról nincs szó, az azonban sokatmondó, hogy ennél jóval nagyobb a visszaesés a beadott új engedélyeztetési eljárások számában. Ezekből 2022-ben 35 ezret, tavaly viszont már csak 21 ezret adtak be, a visszaesés tehát 39 százalékos. “Az építendő lakások száma a stagnálást mutató Dél-Alföldet kivéve mindegyik régióban csökkent az előző évihez képest” – írja a KSH. A megyék közül csak Bács-Kiskunban volt számottevő, 11 százalékos növekedés, az ország legtöbb részén nagyon komoly a visszaesés.

A kamatcsökkentés, a kedvezményes hitel lehetőségek és a bővülő támogatások, mint a CSOK Plusz, a falusi CSOK és a babaváró hitel megdobhatják az építkezési kedvet, de az építőiparban egy év is eltelhet addig, hogy a beadott engedélyek után a tényleges építkezésekben is érezhető legyen az ugrás – ez alapján a következő hónapok még biztosan a visszaesésről fognak szólni a lakásépítésekben.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed