A világ számos pontján van híres rózsaszínű vagy vöröses árnyalatú homok, a legtöbb esetben a színt vörös korallok törmeléke adja (ahogy a hófehér homokét a fehér koralloké és más, mészvázas állatoké). Az ausztrál lila homok azonban más, ismert volt már, hogy a színét a benne lévő gránátkristályok adják. Azonban e kristályokat viszonylag hamar eltünteti a partról a hullámverés, ezért azt gyanították, hogy valahol a közelben keletkezhet.
Bár a kutatók helyi forrást gyanítottak, az rejtély volt, hogy vajon hol is lehet. A The Conversation-ön számoltak be az ausztrál geológusok a vizsgálatokról és az eredményeikről.
A gránát egy szilikátos ásvány, amely többféle változatban és színben létezik, ezek legtöbbje vöröses árnyalatú. Különösen szép gránátféle a népmesékből vagy a klasszikus irodalomból karbunkulus néven ismert ékkő is. A gránát a földkéreg mélyén, a gyémánthoz hasonló körülmények közepette keletkezik, és hasonlóan jut a felszínre is, a kimberlit-kürtőkben.
Bár Dél-Ausztráliában található kimberlit, az ott lévő gránát nem juthat a partokra, ráadásul túl kicsi a mennyisége is. Ezen felül a kormeghatározások alapján a lila homokban lévő gránát kora nem egyezik ezzel a kimberlitben lévő gránátéval.
Az erózió hosszas munkája
Ahhoz, hogy nagy mennyiségben jöhessen létre gránát, speciális körülmények szükségesek. Ilyeneket találni például a hegységek alatti földkéregben is. Ha az évmilliók eróziós munkája lekoptatja a hegyeket, az alattuk lévő kőzetek a felszínre kerülhetnek, s maga a gránát így egy egykori hegység tanújaként értelmezhető. Két ilyen, lepusztult hegységet jelző gránátforrás is lehet, azonban a parti homokban talált szemcsék kora ezekére sem hasonlított, az egyikhez túl öreg volt, a másikhoz túl fiatal.
A kutatók több száz, a partokon gyűjtött gránátszemcsét elemeztek. Ezek elsöprő többsége 590 millió évvel ezelőtt keletkezett, ám ez csak bonyolultabbá tette a helyzetet. Ebben az időszakban Ausztrália déli része egy tektonikailag nyugalmas időszakot élt meg, ami azt jelenti, hogy itt ebben a korban nem volt lehetőség a gránátok kialakulásának. Ezzel pedig teljesen kizárhatták a kutatók azt, hogy a gránátszemcsék helyi eredetűek lennének.
Ha távolról érkeztek, akkor ahhoz olyan utazási körülményekre volt szükség, amelyek során a súrlódás nem aprította fel a szemcséket még jobban, vagy már korábban lerakódtak, s védett környezetben várták, hogy a partokra jussanak. Ennek megfelelt az a környezet, amely egy része ma védett: a Hallett Cove Természetvédelmi Park.
Az itteni kőzetrétegeket anyagát jelentő szemcséket a jég szállította ide, mintegy 280 millió évvel ezelőtt, majd itt üledékes kőzetekké álltak össze. A jégről pedig tudjuk, hogy hatalmas távolságokról képes úgy köveket, kristályszemcséket szállítani, hogy közben nem zúzza össze azokat. Ráadásul az e kőzetekből eredő gránátszemcsék kora is egyezik a partokon találtakkal.
Azonban így még csak a futárra derült fény, arra nem, hogy honnan is jött a gránát. 280 millió éve Ausztrália és az Antarktika még a Gondwana ősi szuperkontinens részei voltak és a déli sarkvidék közelében helyezkedtek el, s jégtakaró borította őket. A jég mozgását rekonstruálva arra jutottak, hogy a mai Transzantarktiszi-hegység irányából észak felé vihette a jég a benne lévő szemcséket.
Azonban a Transzantarktiszi-hegység esetében is sok tízmillió évvel eltért a gránátok kora a szükségestől. Van azonban egy rejtett helyszín: a Skelton-gleccser közelében talált sziklaorom, amelynek gránátjai tökéletesen egyező korúak. Viszont ez a hely túl aprócska.
A nyomozómunka azonban mégis errefelé ért sikeres véget. A jégtakaró alatt folytatódik ugyanis az a kőzetréteg, amelynek kis kibukkanása a gleccser mellett feltárult.
A mintegy 2 millió négyzetkilométernyi, ma jéggel fedett terület pedig már épp elegendő gránátot szolgáltathatott.
Sajnos a jég alá jelenleg nem lehet lefúrni, hogy kőzetmintával igazolják az elméletet a kutatók, azonban könnyen érthető, hogy a sok évmillió alatt elkoptatott alapkőzetből a jéggel elegendő szemcse jutott később kettészakadt kontinens északi részére, a mai Ausztráliára. A Hallett Cove sziklarétegei ezeket megőrizték, egészen addig, míg a modern kori erózió ismét el nem kezdte koptatni a sziklát, a gránátokat a tengerbe sodorva, majd a tengerből azokra a partokra, ahol ma találkozni lehet a lila homokkal.
The post Hogyan került lila homok a dél-ausztrál partokra? first appeared on National Geographic.
