„Minek szül ennyit erre a világra?!” – a rezignált nőorvos kérdé ezt 1983 késő tavaszán az akkor negyvenegy éves, hatgyermekes Farkas Ágnestől, miután kiderül, hogy ismét állapotos az asszony.
A válasz:
Nem erre a világra szülöm őket.
És 1984. január 9-én megszületett Somogyi Farkas Tamás.
Történetünk szempontjából fontos tény, hogy tizenkét évvel később, 1996-ban leállt Ágnes veséje, akkortól kétnaponta dialízisre járt, mígnem 1999-ben új vesét kapott, amivel még tizenhárom évet élt; 2012-ben, hatvankilenc évesen halt meg. Jóval szerencsésebbnek vallhatta magát, mint a szintén vesekórral küzdő testvére, akit egészen fiatalon, a hatvanas évek elején, még a dialízis és a transzplantáció előtti időkben veszítettek el. A család a „duplabetegséget” a vakvéletlennek, pontosabban a Jóisten kifürkészhetetlen akaratának tudta be.
Az emlegetett Somogyi Farkas Tamás immár negyvenéves, vele és bátyjával, Somogyi Farkas Pállal limonádézunk.
Tamás és Pál is vesebeteg – ennyit a vakvéletlenről. A Jóisten kifürkészhetetlen akaratáról pedig annyit, hogy esetünkben az Úr a genetikát választotta eszközül: a Tamást, Pált, az édesanyjukat és nagybátyjukat sújtó kórt, melynek neve fokális szegmentális glomerulosclerosis, rövidítve FSGS, örökletes géndefekt okozza.
Szajki Bálint / 24.hu Somogyi Farkas Tamás és Somogyi Farkas Pál
Hírességekkel gazdagon pecsvörkölt múltú család Somogyiéké. A tizennyolcadik századból Chudi József zeneszerző, karmester említtetik mint ős, s mint akinek Pikkó Hertzeg és Jutka Perzsi című, 1793-ra datált műve az első magyar opera. Az évszázaddal később tevékenykedő Veress Ferenc neve is ott a családi dicsőségtáblán, ő Kolozsvárott volt fényképész, fotótechnikai eljárások feltalálója, a színes technika pionírja, a Fényképészeti Lapok című helyi periodika létrehozója, továbbá pomológus, értsd, gyümölcstermesztő, ami az ő esetében fajtagazdag almaültetvény ápolását, nemesítések végtelen sorát jelentette.
Araszolunk közelebb az időben: a múlt században az anyai ágon két kiemelkedő zenészre lelünk, Farkas Éva operaénekesre és Farkas Mária karnagyra; s az apai oldal se marad le, hiszen a nagyapa, Somogyi József jeles filozófus és pedagógus, a szegedi egyetemen ma tanterem őrzi nevét.
Az ő fia az 1929-ben született Somogyi Ágoston építőmérnök, aki 1966-ban nőül vette a riportunk elején bemutatott Farkas Ágnest, majd negyvenhat évig élt vele házasságban. Ágnes gyermekfogorvos volt, ám csupán tizenöt évet töltött hivatásában, amúgy gyereket nevelt, hetet: 1967-ben fiút szült, aztán négy lány jött sorban, majd érkezett Pál és végül Tamás. Az elsőszülött jogász lett, a lányok egytől egyig zenetanárok, „sorrendben: zongora, fuvola, hegedű, hegedű” – Tamás és Pál karrierjét meg mindjárt részletesebben rögzítjük.
Szajki Bálint / 24.hu
A Somogyiak, ameddig a szem visszafelé ellát, istenesek, számos pap is akad a felmenők között; kérdezzük Tamást s Pált, esetükben hogyan zajlott a szigorúan katolikus nevelés. A válasz: „Nincs olyan, hogy szigorúan katolikus nevelés. Olyan van, hogy katolikus nevelés, meg olyan, hogy nem katolikus nevelés. Mi a szerencsések közé tartozunk.” Hogyan nézett ki az államszocializmus idején Somogyiéknál a katolikus nevelés? „Semmi különös.” Értsd, nem lettek kisdobosok, úttörők, nem kiszeztek, viszont reggel-este imádkoztak, templomba jártak, ministráltak, valamint rengeteget énekeltek és muzsikáltak egy belbudai közösségben, olykor fölléptek, a családi zenekarral eljutottak a Zeneakadémia színpadáig. „De sajnos nem lett belőlünk Kelly Family, pedig szépen megéltünk volna belőle.”
Ha megfestenénk az akkori Somogyiakat, kétütemű kép születne.
Wartburggal közlekedtünk. Elöl édesapa és édesanya, hátul mi heten, volt alsó sor és felső sor, és, amikor feltűnt egy rendőr, a felső sor lebukott. Idővel annyira automatizálódott ez a viselkedésforma, hogy egyszer, amikor egymaga ült hátul Tamás, hirtelen felkiáltott, hogy »rendőr, bukok!«, és bukott is. Hosszú úton bonyolódott a dolog. Jugoszláviából jöttünk hazafelé, a határon kérték a papírokat, forgalmi, jogosítvány, útlevél rendben, a szerb finánc belesett a hátsó ülésre, öt gyereket látott, csóválta a fejét, hogy sűrűn vagyunk, aztán benézett a csomagtartóba is, ahol ott aludtam én meg az egyik nővérem. Kérte, mielőbb hagyjuk el az országot.
Az általános után Pál a család férfitagjainak hagyományát tartva a pesti piarista gimibe iratkozott. „Fiúosztály. A huszonhárom tanárunkból tizenhárom szerzetes, rendet tartottak, ugyan csattantak kokik, repültek kulcstartók, de közösséget teremtettek, embert faragtak belőlünk, lett közülünk pap, tanár, mérnök, orvos, mindenki megtalálta a hivatását.”
Szajki Bálint / 24.hu
Tamást is a piaristákhoz szánta a család, de ő koedukált osztályt akart. Az engedélyt megkapta, jó, nyilván nem valami ledér kereskedelmi vagy postaforgalmi szakközépben kötött ki, még csak nem is liberális gimnáziumban – hanem a szentendrei ferenceseknél, ahol nemcsak rend, hanem lányok is voltak. És Tamás a megmondhatója, egyházzene órán másként szól a gitár meg a cselló, ha csajok is pengetnek, vonóznak, dalolnak. A koedukációt csupán a kora reggelek szegregálták: a Batthyány térről 7:10-kor induló HÉV-szerelvényben a ferences diákoknak a BKV egy teljes vagont tartott fenn, ahol is a fiúk jobbra ültek, a leányok balra, s kísérőtanár felügyelete mellett pisszenés nélkül tanultak, míg a vagon be nem gördült a kisvárosba. Zord kondíció, hogy a tömegközlekedős hiányzást is szülői/orvosi igazolással kellett lefedni, pedig Tamásé már lazulós, átmeneti generáció: „Mi már nemcsak keringőztünk, hanem rock’n rolloztunk is, Republicot hallgattunk, de a diszkó minket még szerencsére nem ért el.”
Érettségit követően Pál az ELTE-n folytatta, biológia-kémia szak, majd tanárnak állt, darabig egy belvárosi gimiben dolgozott, aztán 2011-ben a Szent Gellértbe igazolt. Holtig tanul: munka mellett begyűjtött öt OKJ-s végzettséget – fotográfus, villanyszerelő, ingatlanbecslő, társasházkezelő és aranykalászos gazda –, plusz beiratkozott a műegyetemre, ahol hamarosan építőmérnök diplomát szerez. „Gyerekként állandóan legóztam, aztán igyekeztem ellesni édesapától a mérnökösködést, gimi alatt építkezéseken dolgoztam.” A Szent Gellértben nem csak tanít: az épület alatti, raktárként használt katakombából pinceszínházat álmodott, megtervezte, s kollégáival meg is valósította az álmot.
Nap mint nap letudtam az óráimat, aztán irány le, bontottam, flexeltem, egybenyitottuk a helyiségeket, vakoltam, festettem.
És 2019 óta működik a Katakomba pinceszínház.
Pál mindezek mellett fotószakkört gründolt, valamint erdei iskolákat és vitorlás táborokat szervez a diákoknak.
Tamás más, ebben is: ő mindenáron jogász akart lenni. Elsőre nem vették föl a Pázmányra, teológiára viszont igen, „elvégeztem egy szemesztert”. A következő évben ismét a joggal próbálkozott, „de elszúrtam az írásbelit, nem voltam olyan laza, mint a srác, aki az esszékérdésre, miszerint számomra mit jelent a bátorság, kivitte az üres lapot, amire csak annyit írt, hogy «ezt»; a gödöllői közgáz szakra viszont befért, „ott mindkét félévet megcsináltam”. Aztán harmadszor is nekifutott a jognak – és siker! „Közben megjött a kedvem a közgázhoz is, azt se hagytam abba, csináltam mindkettőt.”
2005-re meglettek a diplomák, a következő évben megnősült, párjával grafikuscéget indított: „Egyedi esküvői meghívókat és babaértesítőket terveztünk, gyártottunk, jobbak voltunk, mint a konkurencia, szépen beindult a dolog.” Ma is zakatol a vállalkozás, bővített portfólióval, immár képeslapokat és táskákat is kínálnak. „Plusz az apósom révén bekerültem értékesítési vezetőnek egy autóklímás multihoz, majd Palival közös vállalkozásba kezdtünk.” A közéletet is megcélozta: még 2006-ban beállt egy fővárosi képviselő mellé mindenesnek, amiből 2014-re azt fialta, hogy lakóhelyén, Pátyon önkormányzati képviselő lett; 2019-ben ismét beszavazta őt a nép, sőt főállású alpolgármesteri rangot kapott (amiért elhagyta a Palival közös céget); és nem mellesleg idén is mandátumot szerzett.
Szajki Bálint / 24.hu
Pál huszonkét éves volt, amikor 2002-ben kiderült a vesebaja. „Nem rendített meg. Hozzászoktam a betegségekhez, gyerekként súlyos asztmám volt, de kinőttem, felnőttként pedig, amint jogosítványt szereztem, én hordtam édesanyánkat dialízisre, ott is szembesültem ezzel-azzal.”
Az első ómen az érettségi évében érkezett. „Egy rutinvizsgálaton fehérjét találtak a vizeletemben, az orvos azt mondta, ne foglalkozzam vele, de anya miatt tudtam, a vesebetegség jele is lehet. Onnantól egyetlen hibátlan labort se produkáltam. Végül csináltattam egy izotópos vizsgálatot meg egy biopsziát. A diagnózis: ugyanaz a betegségem, mint édesanyánké. Igyekeztem vigyázni magamra, de olyan ez, mint egy program a számítógépen: mindenképpen lefut, ideális életmóddal is legföljebb lassíthatod a folyamatot, a vesét nem mentheted meg, csak azt befolyásolhatod, hogy a vesebetegséged mennyire károsítja a többi szervet, míg elérsz a transzplantációig.”
2013 márciusára fajult odáig a helyzet, hogy meg kellett kezdeni a dialízist. Bal karját mutatja Pál: „Két és fél év alatt összesen nyolcszáz tűszúrás. Kétnaponta négy óra, alkalmanként hússzor engedik át az összes véredet egy a méreganyagot kiszűrő gépen.”
Szajki Bálint / 24.hu
Akadt előnye is az attakfolyamnak: „Lehetett vele csajozni. A dialízisnél a tenyérartériát átkötik a vénába, és ha a lány füléhez illeszted a csuklódat, hallja a vér surrogását.”
A surrogós dürrögés dacára egyre romlott Pál veseértéke. „És egyre cudarabbul éreztem magam. Volt, hogy elmentem lovagolni, de olyan rosszul lettem, hazafele kishíján lefordultam a motorról.” Megváltást az ígért, hogy araszolt előre a transzplantációs listán.
„2015 szeptember 1-jén hajnali ötkor csörgött a mobilom, kérdezte a diszpécser, készen állok-e, mondtam, hogy igen, mire azt felelte, nem sürgős, nyugodtan aludjak vissza. Korán beértem az iskolába, befejeztem a tankönyvrendelést, a pincében összepakoltam a szerszámaimat, fángli, kőműveskanál, vízmérték, melósruha, és szóltam az igazgatónak, hogyha van egy kis szerencsém, pár hónapig nem találkozunk. Hazamentem, másnap hatkor megint csöng a telefon, hogy lassan leballaghatok a ház elé, mert úton van értem a mentő. Az út kékvillogós képei beégtek a retinámba. Délben műtöttek, egy héttel később otthon lábadoztam.”
„Noha nem tudtam az imáról, mégis éreztem az erejét, a gondviselés fölöttem lebegő szárnyát. Békesség, nyugalom szállt meg, tudtam, a föntieket és a lentieket tekintve is jó kezekben vagyok” – így Pali.
Nem ez volt a gellértesek első ilyes összekapaszkodása: a Covid alatt egy élet és halál között lebegő tanárnőért imádkoztak. „Felépült, és bár a betegség előtt nem volt vallásos, a gyógyulása után megtért, színházi előadás született a kálváriájáról.”
*
Tragédia az újjászületésben: Pál betegségét sokáig kísérte az édesanyja, a fia transzplantációját viszont már nem élte meg.
A temetés után egy akkor induló kutatás alanyaiként kivizsgáltatták magukat a Somogyi testvérek, és kiderült: a lányok vélhetően nem örökölték a hibás gént, tán a legidősebb báty sem, viszont Pali mellett Tamás is „érintett”, sőt érintettebb, mint az édesanyjuk. „Az orvos harminc- és hatvanéves kor közé tette a betegség aktiválódását. Én épp betöltöttem a huszonnyolcat, és az futott át az agyamon, hogy de jó, harmincig van még két nyugis évem a feleségem és a két gyerekem mellett. Csakhogy villámgyorsan elrohant az a két év. A harmincadik születésnapomat nem akartam megünnepelni, és imádkoztam, hogy az orvosi jóslatból rám a hatvanéves kor vonatkozzon” – mondja Tamás.
Végül csupán harminchét esztendő lett a remélt hatvanból. Tamás 2021 márciusában covidos lett, minek szövődményeként egyetlen hónap alatt szinte teljesen leállt a veséje.
Három hétig tartott a krízis, kiütött, egy teljes hétre egyáltalán nem emlékszem. A háziorvos kórházba akart utalni, de a feleségem kijelentette, csak akkor enged, ha ő is jöhet velem, arra meg nem volt lehetőség, így maradtam otthon. A feleségem végig virrasztott, ápolt, ő gyógyított meg, az életemet köszönhetem neki. Amikor látta, hogy a vérem oxigénszintje a kritikus szint alá esik, valahogy mindig felrázott annyira, hogy az érték visszakússzon a megfelelő tartományba.
Ahogy kikeveredett a Covidból, Tamás felkerült a vesevárók transzplantációs listájára – és dialízisben eltöltött évek elé nézett.
Szajki Bálint / 24.hu
Itt az idő bemutatni riportunk harmadik főszereplőjét, Somogyi-Adamis Noémit, Tamás feleségét is.
Noémivel és Tamással Pátyon ülünk le.
„Tüchtignek tűnik” – mondjuk a nejnek. „Annak tartanak” – így a válasz.
Noémi famíliája kopírozza Tamásét: szintén hétgyerekes, budai, templomjáró, zenebarát család műszaki vérvonallal.
Noémi eminens, a Szent Gellért gimiben érettségizett (ahol most Pali tanít), „védettséget adott, burokban éltünk csupa hozzánk hasonló értékrendű gyerek között”. Zongoratanárnő édesanyja zenésznek szánta, „csakhogy utáltam a szolfézst”, gondolkodott az orvosin, érettségi után mégis a műegyetem műszaki menedzser szakán találta magát, „tán a kimondatlan apai elvárásoknak akartam megfelelni, sok nálunk a mérnök, a fiútestvéreim, az apukám, a nagybátyám, még a nagyapám is.” Ehhez képest jelentős csoportos lépés az individualizmus felé, hogy a lánytestvéreit egész más hivatás találta meg: „Az egyik húgom csellista lett, a másik bölcsődei gondozó, a harmadik idegenforgalmat tanult.” Noémi se bírta a műegyetemi deriválós hangulatot, az első év végén lelépett, „igyekeztem, de sose szerettem, a végső lökést az adta, hogy beszéltem pár hozzám hasonló lelkületű végzőssel, akik bánták, hogy végigcsinálták.”
Az ipari formatervezés vonzotta, „de a felvételin elvéreztem a szabadkézi rajzon” – utóbb mégis az alkalmazott grafika lett a hivatása.
Tamással a 2003-as év első perceiben találkozott. A pasaréti ferencesekhez ment szilveszterezni Noémi, s amikor elunta a bulit, hazaindult, ám a lépcsőn lefelé kifordult a bokája. „Szalagszakadás. Édesapámat hívtam, jöjjön értem. Rá várva ücsörögtem, amikor megjelent Tamás, bemutatkozott, és felkért táncolni. Érthető okból nemet mondtam. Azzal próbált felvágni, hogy több tesója van, mint nekem. Az se jött be. Aztán levelezni kezdtünk, két hónappal később együtt mentünk egy bálba, ott végre táncoltunk.”
Szajki Bálint / 24.hu Somogyi Farkas Tamás és felesége, Noémi
2006-ban összeházasodtak, majd elindították a föntebb már jelzett grafikai céget. „Eleinte esküvőszervezést is vállaltunk, de amikor 2008-ban megszületett az első fiunk, három évvel később pedig a második is, már nem fért bele, hogy hétfőtől péntek délutánig a stúdióban dolgozzunk, péntek este dekoráljuk az aktuális esküvőhelyszínt, a szombatot a rendezvényen töltsük, vasárnap pedig bontsunk.”
Noémi veséje hibátlan, de az egészségügyi kartonján így is akad életveszélyes bejegyzés: 2015 májusában egy este rosszul lett. „Rettentő rosszul. Nyolcra estünk be a kórházba, éjfélre derült ki, hogy belső vérzésem van, s amennyiben nem operálnak meg, nem élem meg a reggelt.” Ahogy tolták be a műtőbe, mondta Tamásnak: ha nem tudják megmenteni, a veséje legyen az akkor már dializálásra járó, transzplantációra váró, egyre rosszabb bőrben lévő Palié.
Aztán csak túléltem valahogy. Pali pedig félig viccesen megüzente, hogy a vesémet tartogassam csak a férjemnek, szüksége lehet rá.
Pali, ahogy írtuk, még az év szeptemberében „balesetes” vesét kapott.
Bő öt év múltán, 2021 tavaszára, a Covid sürgetésére pedig Tamás „genetikai programja” is lefutott, ugye.
Nem Noémin múlott:
Mindent megtettünk, hogy kitoljuk az időt, az összes alternatív gyógymódot és diétát végigpróbáltam Tamáson, szegény a végén már füvön és fényen élt.
Szóval Tamásra sok száz szúrás és dialízis és „majd valamikori” transzplantáció várt. Csakhogy Noémi előállt a B tervvel: odaadná ő az urának azt az egykor emlegetett fél vesét. „Tamás hallani sem akart róla.” De kénytelen volt legalább hallani. „Én pedig tudtam, minél többször hall valamit az ember, annál inkább hihetővé, elképzelhetővé válik számára.”
Szajki Bálint / 24.hu
Noémi mindent bevetett, két élődonoros duóval is megismertette az urát: „Egy sokgyerekes házaspárral, ahol a feleség adta, a férj kapta a vesét, és egy testvérpárnál, ahol az öcs adományozott a bátynak, aki ráadásul pap. Tamás ott szembesült azzal, hogy a donáció után mindkét félnek van élete, annak is, aki ad.”
Májusra beadta a derekát. „Igazából esélyem sem volt, hiszen amit Noémi a fejébe vesz, annak meg kell történnie. Mesélte, tízéves korában, amikor még csak nem is hallott rólam, azzal tért haza egy nyaralásból, hogy ő bizony, ha felnő, Somogyi Tamásné lesz. És az is lett, igaz, az a Somogyi Tamás, akit gyerekkorában megismert, nem én voltam. De hát Noémi nem is mondta, hogy neki az a Somogyi Tamás kell.”
Szigorította a helyzetet, mármint a 2021-eset, hogy Noémi nem csupán azt vette a fejébe, hogy vesét ad a férjének, hanem azt is, hogy a transzplantációval beelőzi, megelőzi a dialízist.
A dialízis az életmentés, ami nyilván megviseli a szervezetet, a transzplantáció viszont maga a gyógyulás. Mondtam az orvosoknak, ha már adom a fél vesémet, oldják meg, hogy időben megtehessük ezt.
Élődonoros átültetésnél legalább fél év, mire elkészülnek a szükséges vizsgálatok, ám Tamásnak nyilvánvalóan nem maradt ennyi ideje a dialízis megkezdéséig. Noémi belehúzott: júliusban kezdték a vizsgálatokat, augusztusra minddel végeztek. „Jobban passzoltak az egészségügyi paramétereink, mint a testvéreknek, mondta is valamelyik doki, nézzünk utána, bujkál-e valahol a múltban egy közös ős.” Nyugi, nem bujkál.
Akár már nyárutón megtörténhetett volna az operáció, ám a sor végén az orvosetikai bizottságnak is rá kellett bólintania a műtétre, csakhogy a grémium tagjai szabadságon voltak, de aztán szeptemberben csattant az utolsó pecsét, és a pár október 18-án bevonult egy közös kórterembe. „Még ekkor is ott lebegett a fejünk felett Damoklész kardja, hogy előbb egy dialízis, csak aztán a műtét.” De hát egy ima, és természetesen zöld lámpa.
2021. október 19-én Noémit betolták a műtőbe, vese ki, Noémi ki, Tamás be, vese be, Tamás ki.
A műtét után Tamás aludt, Noémi nézte: „Percről percre változott az arca, emberi színe lett, olyan, amilyen évek óta nem.”
Na, ha valami csoda, hát ez az.
Noémi egy hét után hazamehetett, Tamás még egy hétig kórházazott. „Aztán otthon konklávéba vonultunk, amit úgy kell érteni, hogy újévig bezárkóztunk a gyerekekkel, senki se ki, se be, mint a püspököknél, csak mi nem pápát választottunk, csupán az életem végéig szedendő, a szerv kilökődését megakadályozó immungyógyszerekkel beállítottuk a szervezetem új rendjét. A karácsonyi ételekhez úgy jutottunk, hogy a rokonok lerakták a lábast meg a szatyrot a küszöbre, ők el, mi pedig behoztuk az elemózsiát. Nem volt könnyű időszak. Viccelődtünk, hogyha erre rámegy a házasságunk, nehéz lesz eldönteni, visszajár-e a vese.”
Szajki Bálint / 24.hu
Tamás villámgyorsan gyógyult, hiszen ő gazdagodott, Noéminek viszont idő kellett a gyógyuláshoz. „Ugyan a veseértékeim egyetlen pillanatra sem estek ki a referenciatartományból, de állandóan fáradtság kínzott, és másfél évbe telt, mire végre kezdem magam ismét embernek érezni. Világéletemben örökmozgó voltam, de hát a Duracell-nyuszi is belassul, ha kiveszik belőle az egyik elemet.”
Amint letelt az önkéntes karantén, Tamás ment vissza a helyi politikába, és ismét felpörgették a Noémivel közös meghívós/képeslapos/táskás vállalkozásukat. Valamint pályára állt a Palival közös biznisz is: hogy Pali az iskolai pinceszínház összelegózása során rutint szerezett az építőiparban, Tamással és egy közös barátjukkal vállalkozásba fogott. Vettek egy lepukkant lakást, felújították, eladták, vettek egy másik lepukkantat, azt is felújították, eladták, és így tovább, malteros donációk sora; aztán a közös barát kiszállt, „megcsappant az alaptőke, azóta nem vásárolunk, hanem komplett felújításokat vállalunk megbízható alvállalkozókkal.”
Pali kezére játszik a honi oktatás úgymond reformja: ahogy az állam csökkentette a természettudományos óraszámot, Pali az iskolában félállásba hátrált, és most azon agyal, tanítás helyett az intézményfejlesztés és -fenntartás felé fordul. Mutatkozik az apai vérvonal: „A végén még kiderül, hogy a tanításnál is több közöm van az építőiparhoz.”
Tamás is újra lendületben: a pátyi alpolgármesterségről ugyan az operáció után lemondott, de a most induló ciklusban is folytatja az önkormányzati munkát. A magánélete szintén csodásan felpörgött. Úgy volt, Noéminek és Tamásnak az ismert egészségügyi előzmények miatt nem lehet több gyereke. Ehhez képest három hónappal ezelőtt megszületett Somogyi Fülöp. Kérdezzük Noémit, mire gondolt, amikor felsírt a kisfiú.
Arra, hogy évtizedes álmunk vált valóra. Meg arra, hogyha nem adtam volna a vesémet Tamásnak, tán épp most kerülne sorra a várólistán, ki tudja, milyen állapotban. Ehhez képest itt a baba, s mindannyian egészségesek vagyunk, habzsoljuk az életet.
Gyönyörű végszó.
Szajki Bálint / 24.hu
Mégse állunk meg egy adatközlést. Sejthetően Farkas Ágnes is elégedetten mosolyog odafönt, látva, hogy lenyűgözően gyarapszik a família; a pillanatnyi adatok alapján a hét gyermekétől összesen harmincegy unokája született. A testvérek sorrendjében: öt, nyolc, öt, öt, öt, nulla, három. És négy dédunoka is van.
A számsorból a nulla gyerek Palié, aki miként a csuklósurrogás előtti és alatti időkben, úgy a csuklósurrogás megszűntével is keresi az igazit. A partiképesség maximalizálásának nem elhanyagolható eszköze a kondíció: Pali dalia és élsportoló. Már a műtét előtt úszott, kosarazott, röpizett, tollaslabdázott, sízett, vitorlázott, lovagolt, s hogy dializált, majd transzplantált lett, elkeveredett a Magyar Szervátültetettek Szövetségéhez, ahol tizenéve versenyszerűen sportol, mi több, Európa- és világversenyekre jár. Két éve Oxfordban röplabdában ezüstöt, tollas egyéniben bronzot szerzett, a mögöttünk hagyott télen Olaszországban műlesiklásban kilencedik, parallel szlalomban ötödik, az idén nyári Eb-n Lisszabonban tollasban egyéniben és párosban is második lett.
Pali szerényen viseli a megérdemelt érmeket: „Nem kell szobrot állítani nekem, hiszen, mint a paralimpián, nálunk is rengeteg kategória létezik, szíves, tüdős, májas, vesés, ezeken belül nemek, korosztályok. Például tollasban öt indulóból lettem második.”
*
Zárjuk Noémivel. Hiszen mégiscsak ő itt a legfőbb, az önkéntes hős.
Lehetetlen, hogy egyszer se rettent meg. Hogy egyszer se futott át az agyán, hogy balul sül el a műtét, hogy hiába ad vesét, nem indul be a szerv, hogy a maradó vese nem győzi ellátni az ő szervezetét. Hogy a két fia beteg, betegeskedő szülők mellett nő fel. Vagy félárván, netán árván. Hogy az akarat kevés. Hogy nincs mindig csoda. Hogy bárhogy lesz, az az ő döntéséből nő ki.
Nincs ebben semmi hősiesség, csupán szeretet. Mindenki életében van szakasz, amikor képes akár a fél veséjét adni valakinek, és mindenki életében vannak szakaszok, amikor nem képes erre. Én a minket érő számtalan csoda egyikeként élem meg, hogy Tamásnak pont akkor volt szüksége a szervre, amikor én képes voltam adni. Az agyam persze tiltakozott, de a szívem mindvégig tudta, hogy ez a helyes döntés. Különösen megerősített, hogy, amikor megmondtuk a gyerekeknek, hogy vese kell apának, az volt az első reakció, hogy jó, de akkor az a lehető legjobb vese legyen, és olyat honnan lehet szerezni.
Hát honnan?
Anyától.
The post „Honnan szerezhetnénk meg a legjobb vesét apának?” first appeared on 24.hu.
