Öt kölyköt hozott világra Lily, a Budakeszi Vadaspark vörös mókusa. Az állatpark közleményében történelminek nevezte az eseményt, fennállásuk alatt ugyanis most először történt természetes szaporulat a vörös mókusoknál, és az ilyesmi általánosságban is meglehetősen ritka a fogságban élő mókusoknál.
Lily 4,5 évvel ezelőtt, elárvult kölyökként, alig 1,5-2 hetesen került a Budakeszi Vadasparkba testvéreivel együtt. A park munkatársai nevelték fel, testvéreit sikeresen visszaengedték a természetbe, azonban Lily különösen barátságos és ragaszkodó természetű maradt, így ő végül a park lakója lett. Az évek során igazi „sztárrá” vált a látogatók körében, gyakran találkozhattak vele edukációs programokon, környezeti nevelési foglalkozásokon, sőt a nyári táborok résztvevői is megismerhették őt.
Habár a Budakeszi Vadaspark közel 50 éve tart vörösmókusokat, eddig sosem volt szaporulat egyiküknél sem.
Ez részben annak tudható be, hogy a mókusok fogságban csak ritkán szaporodnak – a közös térben élő állatok gyakran „családtagnak” tekintik egymást, így nem jön létre párosodás. Más állatkertekben is ritka a hasonló esemény, Magyarországon is csak kevés helyen jegyeztek fel hasonló sikeres ellést.
A változást egy különleges új jövevény, Kázmér, hozta el, aki tavaly, 2024-ben került a Vadasparkba mentett mókusként, körülbelül 5 hetes korában. Testi sérülése – három lábbal érkezett – kizárta a természetbe való visszavadítás lehetőségét. Mivel Kázmér is barátságos és szelíd természetű, Lilyvel közös kifutóba került, és részt vett az ismeretterjesztő programokban.
Az összeszoktatás kezdetben kihívást jelentett. Lily, aki addig egyedül élvezte „királylányi lakosztályát”, nem fogadta azonnal örömmel Kázmér közeledését. Kázmér azonban igazi úriemberként, türelemmel próbálta elnyerni Lily bizalmát, míg végül egy kedves barátság, majd romantikus kapcsolat alakult ki közöttük. A kapcsolat hamar meghozta gyümölcsét: a szaporodás jelei egyértelműek voltak.
A hivatalosan európai mókus (Sciurus vulgaris) nevet viselő vörös mókusok vemhességi ideje általában 38–42 nap, Lily a 40. napon hozta világra kölykeit. Általában 2–4 kölyök születik, de Lily kivételesen öt apróságnak adott életet.
Ez az esemény nemcsak a Vadaspark életében jelent mérföldkövet, hanem egy országos szinten is kiemelkedően ritka, természetes szaporodási sikernek számít.
The post Igazán ritka esemény történt a Budakeszi Vadasparkban first appeared on National Geographic.