Kétrészes cikkünkben azt járjuk körbe, miként érhetjük el, hogy védetté nyilvánítsanak egy területet. Az előző rész, amelyben Balogh Szabolcsot, a Hortobágyi Nemzeti Park munkatársát kérdeztük, itt érhető el.
Hogyan rekonstruálják Monorierdőn a névadó erdőket?
Balogh Szabolcs kulcsszerepet játszott abban, hogy Monorierdőt helyi jelentőségű védett természeti területté nyilvánítsák, a történetnek a településen hamar híre ment, sőt szakmai körökben is elterjedt. Balogh Szabolcs ekkor ismerkedett meg dr. Toldi Noémival és Práczky Istvánnal, ők elmondták, hogy a településre egykor igen jellemző erdősztyepp növényzetet szeretnék rekonstruálni különböző őshonos facsemeték és bokrok ültetésével.
Így lendült tovább a védetté nyilvánítás, kiegészült az évtizedek alatt leromlott természeti területek helyreállításával. Erről dr. Toldi Noémivel beszélgettünk.
*
Hogyan zajlott az őshonos fajokhoz tartozó fák, elsősorban kocsányos tölgyek telepítése?
A köz szolgálata nem áll távol tőlem, egészen 2021-ig Budapesten dolgoztam az államigazgatásban, mint jogász. 2023-ban találkoztam a 10 Millió Fa Alapítvány elnökével, Bojár Iván Andrással, és ezután fogalmazódott meg bennem, hogy valamit talán én is tehetnék a klímavédelem kapcsán, még ha nem is ez a szakterületem.
Megkérdeztem, hogyan tudnék segíteni és elmondta, hogy alapvetően három dolog kell az általuk támogatott ültetéshez. Egy önkormányzat, aki biztosítja a földterületet, a 10 Millió Fa Alapítvány, aki biztosítja a civilek és cégek felajánlása alapján a személyzeti és technikai feltételeket és jó sok szorgos kéz, aki ültet. Ekkor már visszaköltözködtem Budapestről Monorierdőre, magam mögött hagytam a nagyvárosi életet, így első dolgom az volt ezután a beszélgetés után, hogy a helyi települési önkormányzat vezetőit megkerestem, hátha érdekli az önkormányzatot egy ilyen lehetőség.
Mivel nagyon gyorsan igent mondtak, és a képviselő testület Balogh Szabolcs ajánlásával ki is jelölt egy majdnem kéthektáros területet az ültetésre, elkezdődött a közös munka, melyben az én szerepem, hogy az önkormányzat és a 10 Millió Fa Alapítvány közötti kommunikációt, feladatokat koordináljam, mint a 10 Millió Fa Alapítvány Monorierdői szervezetének helyi vezetője.
Mivel kiváló munkakapcsolat alakult ki az önkormányzattal, azon belül is elsődlegesen polgármester és alpolgármester úrral, gyakorlatilag nincs olyan kérés, amit ne tudnánk megoldani, ha valami akár az ültetés előtt, akár az ültetés napján merül fel. Fantasztikusnak tartom azt, ahogyan ez a közös munka halad, tényleg minden nagyon flottul ment eddig.
Említettél olyan nehézségeket, amik veszélyesek lehetnek a terveitek szempontjából, ilyen például az, hogy az önkormányzat által felajánlott terület nem egybefüggő. A tájékozottság hiányából fakadó esetleges rongálás pillanatok alatt romba döntheti hosszú évek munkáját és a közösség értékeit veszélyezteti. Szerinted milyen szemléletformálási eszközök, hírcsatornák alkalmasak arra, hogy széleskörben tájékoztassuk a lakosságot a program egészségügyi és környezetvédelmi szükségességéről?
Az erdőtelepítés és a természetvédelem területén elért sikereink nem maradhatnak rejtve. A 10 Millió Fa Alapítvány és Monorierdő Község Önkormányzata együttműködésének köszönhetően jelentős előrelépés történt a környezettudatos gondolkodás és a természeti értékek megőrzése terén. Örömmel tölt el, hogy a jelenlegi erdőtelepítés a Bogárzó-rét helyi jelentőségű természetvédelmi terület közvetlen környezetében zajlik.
A több mint 87 hektáron elterülő homokpusztagyep 2023-ban vált védetté a gazdálkodók és az önkormányzat segítségével és egy remek példa számunkra. Szerencsére nemcsak mi, hanem több természetvédelmi vénával rendelkező lokálpatrióta is tevékenykedik a község területén, köztük Balogh Szabolcs geográfus és természetvédelemmel foglalkozó szakember, aki saját Facebook-oldalán is népszerűsíti környezetünk védelmét.
Fontos kiemelnem, hogy a természetvédelmi intézkedésekben elért előrelépéseink nem csak a hosszú távú célkitűzéseink teljesítését szolgálják, hanem a helyi közösség életminőségének javítását is. A technológia bevonása, azaz a vadkamerák telepítése és a természetvédelmi táblák kihelyezése konkrét példái annak, hogyan ötvözzük a modernitást és a tájékoztatást a védelem érdekében. Ezen intézkedések mellett természetesen a lokális mezőőri szolgálat létrehozása is kiemelkedően fontos lépés, amely hozzájárul az illegális tevékenységek visszaszorításához és a természeti területek megóvásához.
Említetted, hogy a település egyéb területén fakitermelés zajlik. Ennek a területnek, ahol most ültettek hogyan aránylik a mérete a környéken kivágott erdők méretéhez?
Majdnem hússzorosa a most kivágott, letermelt terület ahhoz képest, amekkora területen most ültetünk. Irdatlan a különbség. Tudjuk, hogy nem őshonos fákkal volt telepítve a most vágásérett terület, de a helyi lakosságnak ez volt a falu lélegző tüdeje.
Érezhetően kb. 3 fokkal volt hűvösebb az erdőben nyaranként a belterülethez képest.
Különösen fájdalmas ez a tarvágás annak fényében, hogy Monorierdő a 20. század nagyhírű erdős üdülőtelepe volt, a híres rendszerváltó kempinggel, és azzal a hagyománnyal, hogy mai lakott területének helyén állt századokon át az egri káptalan mintegy 300 hold szabályszerűleg jól kezelt szép tölgyes és akácos erdeje.
Nem lenne egyszerűbb a meglévő, természetközeli állapotú erdőket felvásárolni, ha vannak ilyenek?
Ennek a gondolata már felmerült, a kérdés azonban összetett. Az önkormányzat vizsgálja a lehetőségeket.
Közösségi faültetés a gyakorlatban
A területen megvalósult faültetés gyakorlatáról Dr. Aszalós Réka erdőökológust, a projekt ökológus szakértőjét kérdeztük.
Egy ilyen élőhely-rekonstrukciós projektnek (amit ökológiai restaurációnak is nevezünk) az első lépés az, hogy megvizsgáljuk, hogy az adott területen mi lenne az ún. potenciális vegetáció. Ehhez a teljes ország területére rendelkezésre állnak tudományos modellezéssel létrehozott eredmények.
Monorierdő környékén erdősztyepp mozaik volt jellemző, alföldi kocsányos tölgyesekkel, rétekkel, gyepekkel. Emellett természetesen terepismeret, erdészeti adattári adatok és tájtörténeti vizsgálatok is segítik ilyenkor annak meghatározását, hogy mely őshonos fajok lehettek itt régen, és melyek lennének most a legalkalmasabbak az ültetésre.
A fák visszatelepítése vetéssel vagy ültetéssel történt?
A 10 millió Fa Alapítvány tevékenysége alapvetően ültetés. Leggyakrabban a hatvani csemetekertből származnak a facsemeték és a cserjék, de több más hazai csemetekertből is rendszeres rendelünk. Igyekszünk hosszú távra tervezni az ültetések kapcsán, hiszen a csemetékre már fél-egy évvel korábban le kellett adnunk az igénylést.
Viszont előre kell tudni, miből hányat neveljenek addigra, mire eljön a kiültetés ideje. Ez sokszor dilemmát is jelent, hiszen nem mindig látható előre, hogy tényleg sikerül-e megszerezni egy adott projektre a támogatást.
Akkor nem csak olyan szempontból stresszes ez a hivatás, hogy megmarad-e, amit hosszú évek munkájával készítettetek elő, évekig ápoltatok, de már az előkészítés is hatalmas rizikó.
Igen, mert az élőhely-restauráció eltér a klasszikus erdészeti erdőtelepítéstől. Nem gazdasági célból ültetünk, sokszor pályázati forrásokat használunk, és jellemzően sokkal több fafajjal ültetünk.
Monorierdő esetében például 11 fafajjal és 4 cserjefajjal ültettünk. További fontos különbség, hogy permakultúrás módszereket is alkalmazunk, például mikorrhizát használunk és mulcsozunk, vagyis szénával, lombbal vagy egyéb szerves anyaggal védjük a talajt a kiszáradástól, így az öntözések száma is csökkenthető. A jelen esetben az önkormányzat vállalt nyári öntözést, de összességében az a tapasztalatunk, hogy a mulcsozás jelentősen növeli a facsemeték túlélési esélyeit.
Meddig igényelnek a fák kiemelt felügyeletet?
Öntözés szempontjából az első két év kritikus, de az élőhely-restaurációnak most alakul ki a tudásbázisa, így mindig van benne kísérletezés. Területtől, természeti adottságoktól, és a potenciális vegetációtól függően más és más lehet a szükséges eljárás. Mi is szeretnénk az alapítvány tevekénységével ehhez a tudásbázishoz hozzájárulni.
Az elültetett fákat sorokba rendezve kell elképzelni, vagy a természetes állapothoz jobban hasonlító, rendezetlen ültetési szisztémát alkalmaztok
Élőhelyrestauráció során nem sorba ültetünk, ez megkülönbözteti például az ilyen projektjeinket az erdészeti ültetéseinktől, amelyek szintén beletartoznak a 10 millió Fa Alapítvány tevékenységei közé. Így a gyomlálás is nehézkesebb, de mindenre van megoldás. Egy réteg kartonlappal vesszük körül a csemetéket, majd erre kerül a korábban említett mulcs. Így a gyomok sokáig távoltarthatók.
Mi a helyzet a vadkárral?
Az olyan esetekben, ahol feltételezhető, hogy a magas vadszám miatt a facsemeték veszélyben vannak, az ültetett területünket bekerítjük.
Hogyan védekeztek az inváziós növényekkel szemben?
A klasszikus gyomokat nem tekintjük ellenségnek, csupán a szukcessziós folyamat állomásainak, amiket a mulcsozás, kapálás, ápolás és egyéb technikákkal igyekszünk megoldani, hogy a csemeték kellően megerősödnek. Ezekkel a természetes gyomokkal szemben az inváziós fajok jellemzően nagy biodiverzitás veszteséget okoznak.
Nagy inváziós nyomás alatt álló területeken viszont megfontolandó, hogy telepítsünk-e fát.
Előfordulhat, hogy egyszerűen nem éri meg, nem igazolható a projekt sikere, túl nagy a kockázat.
Vannak azonban olyan ültetésink, pl. aranyvessző által fertőzött területen, ahol a facsemeték túlélése viszonylag jónak tűnik, és reményeink szerint a záródó lombkoronák kiszorítják majd az invazív növényt. Sajnos sok, ember által behurcolt özönnövény esetében az őshonos vegetáció visszatelepítése nagyon sok erőfeszítéssel és anyagi áldozattal járhat.
Szomorú, hogy mekkora területek válnak így alkalmatlanná az élőhelyrekonstrukcióra. Ez egy véget nem érő harcnak tűnik.
Az élőhelyrestaurációk során most azt teszteljük, hogy milyen természetes technikák vannak, amiket alkalmazhatunk a szukcessziós folyamatok felgyorsítására, és növekszik a tudás annak kapcsán is, hogy az inváziós fajokkal mit tudunk tenni.
Mikorra lesz olyan ez a pár erdőfolt, amikor úgy érzed majd, hogy beváltak az elképzeléseitek a Monorierdő kapcsán?
Ezek a pici erdőfoltocskák öt–tíz év múlva már látványosak lesznek. 100–150 év alatt nyeri vissza a táj az arculatát, akkor mutatkoznak meg ezek az alföldi kocsányos tölgyesek régi képükben, ha ez akkor – a változó klíma miatt – lehetséges lesz.
A restauráció során milyen területhasználatú helyeket alakítotok vissza természetközeli állapotú területekké?
Ebben az esetben szántóterületet (kukoricás) igyekszünk visszaalakítani sokfafajos kocsányos tölgyessé. Alapszabályunk, hogy jó minőségű gyepre sohasem telepítünk fákat, hiszen a természetes gyepek szénmegkötése, biodiverzitása rendkívül nagy lehet. Egy rosszul sikerült faültetés nem ér fel egy természetes gyep szénmegkötésével és egyéb ökoszisztéma szolgáltatásaival.
De a jó minőségű, természetes gyepek rohamosan fogyatkoznak. Ez óriási veszteség a magyar tájban.
Igen, elsősorban a gyepekhez kötődő rengeteg értékes élőlény miatt is kritikus ezeknek az élőhelyeknek a védelme, amit pont a Bogárzó-rét esetében is látunk. Tipikus példa a gyepek beszántása, vagy a császárfa telepítés, ami gyakorlatilag lenullázza a gyep biodiverzitását és a szénkészletét is.
De mi történt a Csepel-sziget újra tölgyesített területein? Az erdősítés buktatói
A jó példát látva felmerülhet bennünk a kérdés, vajon milyen buktatókkal kell számolni, amikor a fejébe veszi egy közösség, hogy visszaállítja a település külterületének egyes régi erdőfoltjait.
A Csepel-szigeten számoltunk az elmúlt 200 év változásaival: tisztában voltunk azzal, hogy a 19. században megépített gát és a folyószabályozás, valamint a Duna partszakaszainak mesterséges változtatása miatt, illetve a klímaváltozás hatására szárazabbakká váltak a munkaterületek. A korábban néhány évente hetekre elöntött terület humuszrétege a kiöntések megszűnésével és az intenzív mezőgazdasági tevékenység miatt elvékonyodott, a talaj felső részének vízmegtartó képessége lecsökkent.
Ezért a vetésre akkor kezdtük buzdítani a közösséget, amikor az önkormányzat vállalta a csemeték öntözését, sőt, alagcsövezés is szóba került. Így több, mint hatvan önkéntessel vetettük el a makkokat és ápoltuk az előzetes tanulmányban foglaltaknak megfelelően a csemetéket.
A törekvés kezdetben nagyon sikeresnek tűnt, mert a fahelyek majdnem fele, több mint 300 egyed életképesnek bizonyult.
Ekkor olyasmi történt, amire senki sem számított.
Az önkormányzat korábban lehetővé tette, hogy a földjeit valaki művelje, mert ezzel elkerülhette, hogy gondozatlan, parlagfüves szegélyű parcellái legyenek. Amikor az önkormányzat a területet erdőrekonstrukciós célból megvásárolta, a gazdálkodó félreértette a helyzetet és úgy érezte, hogy a közösség az ő potenciális termőterületét vette birtokba.
Hogy elejét vegyék a sajátnak érzett önkormányzati területek beültetésének, károkat okoztak az állományban. Így a vetést kétszer megismételtük, sikerrel, és megfelelő kommunikációval a konfliktushelyzet is megoldódott.
Bár a helyi erdőgazdaság elkészítette a vadkerítést, az önkormányzat szerződéses keretek között rendelkezésre bocsátotta a területet, az öntözésről csak szóbeli megállapodás született, amelyet sem az akkori, sem a későbbi városvezetés nem tartott prioritásnak, így a fák jelentős része kiszáradt.
Ezért sokáig csak a kezdeményezést bemutató tanösvény táblák jelezték, hogy ott erdőnek kellene majd lennie, de az ösvény fák nélküli magaskórósban vezetett. A kórós célja az volt, hogy kizárja a területről az inváziós gyomokat, ami be is vált. A telepítés ismétlését – tanulva a korábbiakból – az öntözés szerződéses biztosítása után tervezzük.
The post Így élednek újjá Monorierdő erdőségei first appeared on National Geographic.
