Friss Hirek

Így készülhet 38 mogyorómikulás két óra alatt

Nem kell hozzá más, csak egy csomag földimogyoró, piros és fehér tempera, ecset két méretben, egy kevés víz és egy adagnyi elszántság. És az sem árt, ha elengedjük azokat a sztereotípiákat, amelyek folyton a férfi és női oldal között adogatják a labdát ide-oda.

Mert ajándékot készíteni igenis menő. Sokkal vagányabb dolog, mint betenni a kosárba a túlárazott, agyoncukrozott csokoládét például. Ráadásul az idő, amit rászánunk a bütykölésre, mütyürözésre, ecsetelésre, megtelik értékes gondolatokkal. Szeretet meditáció, ahol folyton eszünkbe jutnak kedvenc embereink, akik épp úgy fognak majd mosolyogni vagy éppen kuncogni, ahogy mi, mikor megkapják azt a tömzsi mogyorómikit. De kinek fogom adni azt, amelyiknek olyan a formája, mint az Alien?

Nálunk sokáig az adventi dobozban volt vagy egy tucat mogyorómikulás, talán 20 éve kerülhettek bele. Sajnos elfogytak, eltűntek, elugráltak, továbbáltak. Ezért döntöttem úgy, hogy idén készítek újakat. Igen, én, a férfi.

Ha valaki úgy érezné, hogy ezzel sérül a maszkulin öntudata, az egyrészről nagyon rosszul érzi – a fent leírtak szerint -, másrészt akár fel is oldhatja ezt a feszültséget magában: készítsen előtte valami nagyon férfiasat. Építsen például új kaput a kocsibeállóba. Én is így tettem, de nálam véletlen egybeesés volt a dolog és csak azért került időben előrébb a fafúrás, fémfúrás, felszerelés, mert ehhez napfény kell, mogyorómikulást meg lehet készíteni villanyfénynél is, épp, ahogy írni is.

De beszéljünk inkább a lényegről: hogyan készülnek ezek a mókás apróságok?

Ha már megvannak a hozzávalók, akkor először is kell egy felhajtott terítővel megjelölt fél asztal, rá papír, amire a festett Mikik kerülnek majd. Először a ruhát, a piros színt visszük fel a mogyoróra, amelynek a csücskös része lesz a fej, maga ez a kiálló kis héj a sapka teteje.

Egy kis kísrletezés után a legpraktikusabbnak az a módszer bizonyult, amikor elölről, a hasánál fogom meg két ujjammal a mogyorót és előszőr a hátát festem le, majd hátulról körbe a fejét is. Ezután leteszem a papírra és a kihagyott fejrésznél meg tudom támasztani az ujjammal, így festem meg elöl és oldalt a hasi részt. Mikor megszáradt, jöhet a fej: fehér festékkel körbefestem, így alakul ki a szakál és a haj is, majd egy kis mogyorórész kimarad középen, ide került tűfilccel a két szem.

Mutatjuk is a folyamatot képgalériánkban fázisfotókkal.

Akinek pedig van kedve, készíthet többféle színben is mogyorómikulásokat, a ruhát is meghekkelheti, mókázhat a figurákkal, ahogy a kreatív energiák utat törnek. Legyen minél több családi asztalnál kézzel is készített meglepetés, mert bennük van az a bizonyos szeretetidő.

Ha pedig a karácsonyra goldolva, valami komolyabb alkotásba is belefognánk, akkor készíthetünk akár floráriumot, ha pedig ünnepi, lakberendezési inspirációt szeretnének, ebben a cikkben összeszedtünk néhányat.

Kapcsolódó
Fordulat: mégis lesz MikulásGyár
Egy hete még úgy volt, hogy lefújják az egészet.

The post Így készülhet 38 mogyorómikulás két óra alatt first appeared on Sokszínű vidék.


Exit mobile version