A Titanic katasztrófája a történelem leghírhedtebb hajós balesete, melynek kapcsán számos kérdés és elmélet merült fel az évtizedek során. Mint ismert, a jégheggyel való ütközés nyomán a hajótest jobb oldala súlyosan sérült meg, azonban felmerül a kérdés, hogy jobb vagy épp rosszabb lett volna-e a helyzet, ha frontálisan ütközik a hajó a jégheggyel, vetett fel az IFLScience.
A hajóról sokan úgy gondolták, hogy elpusztíthatatlan, ugyanis a hajótestbe 16 rekesz került, amelyekről úgy gondolták, vízhatlanok. A mérnökök elgondolása szerint még ha el is árasztotta volna a víz azokat, a hajó akkor is működőképes maradt volna, ha legfeljebb négyet önt el a víz. Sajnos, amikor a Titanic nekiütközött a jéghegynek, a történelmi feljegyzések szerint végül ötbe került víz, ez okozta a hajó vesztét. Az orr gyorsan megtelt vízzel, és megkezdődött a süllyedés.
Ezt bizonyítja, hogy a 140 méteres SS Arizona 1879-ben ütközött jéghegynek, és még 50 évig használható maradt. Egy másik hajó, az SS Grampian szintén túlélt egy frontális ütközést 1919-ben. A két hajó ugyan nem került ki sértetlenül, mindkettő komoly sérüléseket szenvedett, sőt: az SS Grampian két kapitányt is elveszített, de maguk a hajók nem süllyedtek el.
Az Oceanliner Designs YouTube-csatorna szerint a hajó szerkezet frontális ütközés esetén elég rugalmas lett volna ahhoz, hogy azonnali szétesés vagy süllyedés nélkül átvészelje az ütést. Ugyanakkor a hatalmas behatás és a hajó sérülése miatt valószínű, hogy sokan meghaltak volna így is a katasztrófában.
The post Így lett volna megelőzhető a Titanic elsüllyedése first appeared on 24.hu.