Friss Hirek

Így mentették meg a pusztulástól a 200 éves faóriást

Börzsei Bence faápolót korábban már bemutatta a Sokszínű vidék. A szakembert és csapatát gyakran hívják idősebb, beteg fákhoz. Bence legutóbbi posztjában az idei legérdekesebb projektjükről számolt be.

A képeken szereplő jókora hársfa Móron, a Csetvei Pincészet és a Lamberg-pince sarkánál áll. A gyönyörű hársat az 1980-as években már egyszer megpróbálták megmenteni, akkor kapott beton “bélést” a fa törzse. Bár ma már nem használnak semmilyen odukitöltést vagy betonozást, akkoriban ez a technológia csúcsának számított. A precíz kivitelezés akkor időtállóra sikeredett.

Facebook / Börzsei Bence Faápoló

Kicsit feljebb a két vázágat egy acélpánt is összefogta, ami eredetileg koronabiztosításnak, koronarögzítésnek készülhetett. Ebben az állapotában találtak rá a famentők a matuzsálemre, ezen igyekeztek javítani, hogy a fa minél tovább a Hársfa utca dísze maradhasson.

A felső acélpántot levágtuk, ami sajnos megfojtotta mindkét vázágat. A pánt ugyanis nem tudta lekövetni azok vastagodását. A középső, visszaszáradt törzsdarabból élőhelyfa-jelleggel meghagytunk egy két méteres szakaszt, de a fölötte lévő odvas, pudvás, málló részeket biztonsági okokból lemetszettük. Mivel a felső vaspántot levettük, és egyébként is jórészt vízhajtásokból állt a korona, az összes nagyobb vázágat koronabiztosító kötéllel rögzítettük. A betonozás felső részét kibontottuk, mivel ez már kicsit mozgott is. Így az alatta lévő pudvás részeket is ki tudtuk tisztítani

– sorolta a műveleteket bejegyzésében Bence.

A faápoló azt is elmesélte, hogy az alsó vaspánt esetében nagyon sokat tanakodtak, hogy levegyék-e vagy sem, mivel ez is vágja a szállítószöveteket. Ugyanakkor nem tudták eldönteni, hogy mennyiben járul hozzá az idős fa statikájához és vajon lefordulna-e a betontömbről a szinte csak pár centiméteres élő, eredeti törzsdarab. A száraz ágak lemetszésén túl az épületet érő koronarészeket is rövidítették.

Három év múlva egy kontroll lesz esedékes a hársnál, ez egy vizuális favizsgálatot jelent, nyolc év múlva pedig a koronabiztosító köteleket kell cserélni, hiszen a gyártó a felhelyezéstől számított nyolc évig tudja garantálni a kötelek szakítószilárdságának tartósságát.

Facebook / Börzsei Bence Faápoló

Azt tanácsolom, hogy ma már ne használjunk ilyen odúkitöltéseket, ne betonozzuk az odúkat és ne is fedjük őket! Jelenleg a legszakszerűbb, ha nem töltjük ki és nem is fedjük az odúkat. Kitisztítani is csak kézzel szabad, hogy a fa belső lerekesztését ne üssük át. Esetleg lombfújót érdemes használni a fás, földes zúzalék eltávolításához. Öntözésnél lehet vízzel kimosni a mélyebb odúkat, majd hagyni kiszáradni az egészet. Ha bármilyen száraz csonkdarab, vagy betondarab elzárja a sarjadó hegszövet útját, akkor azt lehet még eltávolítani

– magyarázta a Sokszínű vidéknek a faápoló.

Börzsei azt is hozzátette, hogy a 200 esztendős hársfa igazi éke Mór városának, melynek tiszteletére idén nyáron már harmadik alkalommal rendezték meg a Hársfa Fesztivált. A faápoló szerint megéri ellátogatni a jövő évi rendezvényre, megcsodálni a város ikonikus fáját.

Kapcsolódó
400 facsemete tud pótolni egy időset
Ennyi facsemete tudja elvégezni azt a környezetvédelmi “munkát”, amit egy 20 méter lombkorona-átmérőjű idős fa.

The post Így mentették meg a pusztulástól a 200 éves faóriást first appeared on Sokszínű vidék.


Exit mobile version