Friss Hirek

Ikonikus helyek, melyek 2025-ben végleg bezárták kapuikat

Lassan véget ér a 2025-ös esztendő, és ahogy minden év végén, most is számvetést készítünk: mi maradt velünk, és mit kellett elengednünk. Az elmúlt tizenkét hónap számos változást, lezárást és új kezdetet hozott, nemcsak egyéni, hanem közösségi szinten is.

2025-ben több ikonikus étterem, fürdő és szórakozóhely is búcsút vett törzsvendégeitől, és zárta be kapuit. Olyan helyek, amelyek hosszú időn át biztos pontot jelentettek a mindennapokban, és meghatározó részei voltak egy-egy város életének.

Rögtön év elején búcsúzott el a pécsi Király utca közepén lévő Oázis büfé, amely évtizedekig a fiatalok Mekkájának számított. Ez volt az a hely, melynek gyrosával sok fiatal zárta le estéjét. Az eredeti Oázis csapatának több mint 30 éve kifejlesztett, titkos receptjét senkinek sem sikerült reprodukálnia. Ez okozhatta végül a büfé vesztét is, hiszen a 2020-as tulajdonosváltáskor a régi üzemeltető csak a boltot adta át, a receptet nem.

pixabay/murrrphoto/illusztráció

A bezárás részleteiről itt olvashatnak.

Februárban 40 év után bezárta kapuit a korhű bútorokkal berendezett szobákat és lakosztályokat ajánló népszerű kastélyszálló is Szirákon, melynek otthonául szolgáló kastély 1748-ban épült, és 1985 óta fogadta a vendégeket. A sziráki Teleki-Degenfeld kastély, melyről fotókat ebben a cikkben találnak,  hazánk legszebb barokk kastélyai közé tartozik, és mind a kastély, mind a mellette elhelyezkedő magtár műemlék, parkja pedig természetvédelmi terület.

Teleki-Degenfeld Kastélyszálló Szirák/Facebook

Szintén 40 év után zárt be egy másik szállás is, bár ez kevésbé volt impozáns. A Bükk kapujában lévő Imókő Üdülő éppen lepusztult állapota miatt volt kénytelen bezárni, mivel az üdülő műszaki és infrastrukturális állapota olyan szintre romlott, amely már nem biztosítja a megfelelő komfortot és szolgáltatási színvonalat a vendégek számára.


4 fotó

További részleteket és képeket itt lehet megnézni.

30 év után, júniusban Szegeden is bezárt egy kultikus bisztró.

Elérkezett egy különös, mégis szép pillanat az életünkben. Hosszú gondolkodás és sok-sok emlék átpörgetése után úgy döntöttünk: közel 30 év után végleg búcsút veszünk szeretett kis bisztrónktól, és átadjuk a lehetőséget, hogy más is kipróbálhassa magát. Szavakba önteni sem könnyű, mit jelentett nekünk ez a hely – és Ti. Itt telt az életünk legszebb része. Most viszont elfáradtunk

– osztotta meg akkor a Bringa Bisztró a posztjában.

Google

Nem tudta elkerülni a szomorú sorsot  a patinás Sárvári Cukrászda sem Egerben, így 100 év után a nyár végén bezárt. A népszerű hely 1927 óta működött.

Még nem tudjuk hol és mikor fogunk újranyitni, ha a gazdasági körülmények és a lehetőségeink megengedik természetesen folytatjuk a családi tradíciót hogy ne maradjatok Sárvári fagyi nélkül

– írták a tulajdonosok akkor közleményükben.

A cukrászda történetéről részletesen írtunk cikkünkben.

Facebook / Sárvári Cukrászda – Eger

Drámai döntést hoztak Kaposváron is, bezárták a legrégebbi pékségét. A kaposvári Pojtner Pékséget 1945-ben alapították, a váratlan bezárás okaként pedig egészségügyi okokat neveztek meg.

Kaposvár legrégebbi péksége 3 generáción át üzemelő családi vállalkozás még mindig a hagyományos kovászos eljárással készítette termékeit. A 78 éves Pojtner János a záráskor azt mondta:

mivel kisvállalkozásukban eddig is eleve kevesen dolgoztak, ezért a fiával úgy döntöttek, hogy október elsejétől bezárják a pékséget. Családi vállalkozásként jelenleg nem tudják folytatni a munkát.

Október elsejével végleg bezárt Szegeden, a Rákóczi és az Alföldi utca sarkán lévő Géza tanyája presszó. A legendás kocsma legalább három évtizede volt meghatározó italozója Alsóvárosnak.

Google maps

Számos oka volt annak, hogy október elsejével végleg lehúztam a rolót, az egyik legfontosabb, hogy a Géza tanyáját elsősorban mindig is az idősebbek, a nyugdíjasok látogatták, és sajnos koruknál fogva egymás után hunytak el. Morbid, de úgy fogalmazhatok: szinte elfogytak a vendégek

– nyilatkozta akkor az üzemeltető.

Ha nem is végleg, de idén évekre bezárta kapuit Budapest egyik legnépszerűbb gyógyfürdője, a budapesti Gellért Gyógyfürdő is. A bezárás hátterében a Gellért Szállóval közös statikai problémák állnak, amelyek azonnali beavatkozást kívánnak meg – a komplexumot utoljára az 1970-es években renoválták.

Az újabb felújítás gondolata már 2021-ben felmerült, és bár ekkor még 2022-es bezárást jósoltak, az időpontot többször is elhalasztották. Idén ősszel azonban eljött a pillanat.

Egerben 44 év után zárt be egy ikonikus étterem, a Cherry étterem.

Kapcsolódó
54 év után végleg bezár a világhírű magyar porcelán manufaktúra
Jelenleg 5 fő dolgozik a manufaktúrában, de már csak február végéig.

The post Ikonikus helyek, melyek 2025-ben végleg bezárták kapuikat first appeared on Sokszínű vidék.


Exit mobile version