Egy szeptember eleji kora reggelen a kertünkben lévő madáritatókat ellenőriztem, amikor észrevettem, hogy néhány itatóban kertvárosi erdeicsótányok (Ectobius vittiventris) teteme lebeg a vízfelszínen. Ez az állat egy ártalmatlan külterületi lakó, amint azt a neve is sugallja, a kertes, parkos területek a kedvelt élőhelyei.
Nem tartozik az őslakos erdeicsótányaink közé, néhány éve jelent meg hazánkban. Nyár végétől október végéig gyakran találkozhatunk vele, ilyenkor betévednek a házakba, lakásokba is, vonzza őket a fény is (a „bentlakásos” kártevő csótányok félnek a fénytől). Nem kell tőlük megijedni, nem fognak beköltözni a spájzba és nem is dézsmálják meg az élelmiszereinket.
Ezek a nem túl nagy termetű csótányok a késő nyári-őszi időszakban, elsősorban nappal repkednek, és könnyen lehet, hogy a madáritatók vízfelülete megtévesztette őket, majd oda leszállva elpusztultak. A vízfelszínen lebegő tetemek egyébként pont azért keltették fel a figyelmemet, mert kimondottan szépek voltak, szétterült szárnyaikon csillogtak a cseppecskék, és zseblámpával megvilágítva kicsit irizált is a szárnyuk. Az egyik állatot közelebbről is meg akartam nézni, ez egy kisebb itatóban volt, amit felemeltem a földről és kényelmes magasságba rakva belevilágítottam, hogy lefotózzam.
Ekkor tűnt fel, a fényképezőgépen keresztül, hogy az alig egy centis testhosszú csótány szárnyán egy aprócska, kb. 2,5 milliméteres pókocska ül. A pókocska egy kalitpókféle (Clubionidae) állat, és biztos, hogy egészen véletlenül került a csótány tetemére.
A pókok, amikor épp nem rohangálnak, akkor a kibocsátott pókfonál segítségével közlekednek – így tudnak átszelni, különösen a szellő segítségével nagyobb távolságokat is, viszonylag kényelmesen. A fonálon lógó kis pókocska most egész egyszerűen rossz helyen landolt.
Az teljesen kizárható, hogy a kalitpók szándékosan szállt le a csótány tetemére a vízfelszínen. Nem akart belőle táplálkozni sem, ez az állatka ugyanis nem fogyaszt dögöket, hiszen ahhoz, hogy zsákmányolni támadjon kedve, a zsákmánya által kiadott jelekre, például észlelhető mozgásra van szüksége. Egy elpusztult csótány pedig maximum a szélben lágyan ringatózhat a madáritató felszínén. Így a pók arra várt, hogy valahogy partot érjen, szerencsére nem kellett túl sokat várnia.
Bár a pókocska rosszkor volt rossz helyen, szerencséje volt, mert miután lefotóztam, egy virág levelét odahajtva neki kimenekíthettem – pillanatok alatt megragadta az alkalmat és el is tűnt a virág hajtásai közt. A különleges esetről készült, morbid szépségű képek pedig megmaradnak.
The post Ilyen lehet zuhanó repülőről süllyedő hajóra esni first appeared on National Geographic.
