Friss Hirek

Ingyenes az állami horgászjegy 70 felett, mégis fizetni kell a horgászatért

Sokan úgy gondolják, hogy 70 éves kor felett teljesen ingyenessé válik a horgászat Magyarországon. Valójában azonban csak az állami horgászjegy ingyenes, ezen felül viszont a legtöbb horgászvízen még fizetni kell – írja a Hóvége.

Kedvezmények 70 év felett

A Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) szabályai szerint a 70 év felettieknek nem kell megfizetniük az állami horgászjegy díját, és az egységes szövetségi hozzájárulás alól is mentesülnek. Az egyesületi tagsági díjnál szintén kedvezmény illeti meg őket, amelynek összege legalább 1500 forint, de az egyes egyesületek ennél nagyobb kedvezményt is biztosíthatnak.

Ez azonban még nem jelenti azt, hogy az ország bármely horgászvizén ingyen lehet pecázni.

Az állami horgászjegy önmagában nem elegendő

Az állami horgászjegy csak azt igazolja, hogy a horgász rendelkezik a kötelező országos okmányokkal. Ahhoz, hogy valaki ténylegesen horgászhasson egy tavon vagy folyószakaszon, szinte minden esetben külön területi jegyet is kell váltania.

Ezt már az adott víz kezelője, a horgászegyesület vagy halgazdálkodó bocsátja ki, és annak díját saját maga határozza meg.

Sok helyen a 70 év felettiek számára kedvezményes területi jegyet kínálnak, de ennek mértéke vízterületenként eltérő.

Ez a teendője annak, aki rendszeresen szeretne horgászni

Aki hosszabb távon szeretne hódolni a horgászatnak, több okmányt is meg kell szereznie, illetve több alkalommal fizetnie is kell.

Elsőként horgászvizsgát kell tenni, amely díjmentes, és elegendő egyszer teljesíteni. Ezt követi a horgászregisztráció, majd a Magyar Horgászkártya kiváltása, amely öt évig érvényes és 2200 forintba kerül.

Ezután lehet igényelni 6600 forintért az Egységes Állami Horgászokmányt, amely az állami horgászjegyből és a fogási naplóból áll. Emellett fizetni kell 6000 forintot egységes szövetségi hozzájárulásként és egy horgászegyesülethez is csatlakozni kell, és meg kell fizetni az adott egyesület által meghatározott tagsági díjat, ami 3000 forint vagy afeletti összeg.

Akik csak néhány alkalommal horgásznának, azoknak a turista horgászjegy jelenthet kedvező alternatívát. Ez online, egyszerűsített eljárásban igényelhető, 90 napig érvényes, és 2026-ban fogási naplóval együtt 3500 forintba kerül.

Fontos tudni, hogy ez sem jogosít automatikusan horgászatra. A turista horgászjegy mellé is kötelező turista területi engedélyt váltani az adott vízterületre, és ezzel egyszerre csak egy horgászkészség használható, valamint a kifogható halmennyiség is korlátozottabb, mint a teljes állami horgászjeggyel rendelkezők esetében.

A területi jegyet a legtöbb esetben továbbra is meg kell vásárolni

A 70 év felettiek számára biztosított kedvezmények jelentősen csökkenthetik a horgászat költségeit, de a legtöbb horgászvízen a területi engedély megváltása továbbra sem kerülhető el. Mivel ennek díjáról minden víz kezelője saját hatáskörben dönt, érdemes még a horgászat előtt tájékozódni az aktuális árakról és az esetleges nyugdíjas kedvezményekről.

Korábban beszámoltunk már a balatoni horgászat szabályairól, írtunk arról, hogy 10 halfajra is kiterjesztették a horgászati tilalhat a hazai vizeken és hogy félmilliós bírság is járhat a csalihalas szabályok megszegéséért.

Kapcsolódó
Lefoglalható a horgászhely? A szakember válaszolt
Halőr tisztázta a horgászhelyek körüli vitát.

The post Ingyenes az állami horgászjegy 70 felett, mégis fizetni kell a horgászatért first appeared on Sokszínű vidék.


https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0
Exit mobile version