Az elmúlt időszakban több medveészlelés is történt Borsodban, amikről mi is beszámoltunk. Az esetek szaporodása azt jelzi, hogy a vadállatok egyre közelebb merészkednek a lakott területekhez. Most újabb figyelmeztetést adtak ki, és ezúttal egy gyerektábor helyszínét is módosítani kellett a biztonság érdekében, írta meg a boon.hu.
Hangony hivatalos Facebook-oldalán vasárnap tették közzé, hogy medveészlelés történt az alsó-hangonyi sportpálya feletti fenyvesben. A bejegyzés szerint az állatot hajnalban látták, ezért arra kérték a lakosságot, hogy a következő napokban lehetőleg kerüljék el az érintett erdőrészt.
Egy helyi lakos jelentette a medvét
Kovács Szilárd, Hangony polgármestere a boon.hu-nak elmondta, hogy vasárnap reggel hét óra körül kapott telefonhívást egy helyi lakostól, aki medvét látott a település közelében.
Elég zaklatott volt a hangja, elmondta, hogy meglátta a medvét, és úgy, ahogy a nagykönyvben le van írva, ő is elkezdett szaladni. Pedig mindenki mondja, hogy ilyenkor nem igazán kellene futni, de ő sem tudott mást tenni
– idézte fel a polgármester.
A bejelentés után az önkormányzat azonnal értesítette a vadászokat. A polgármester felhívta a vadászmestert, hogy tudjanak az esetről, majd a település közösségi oldalán is figyelmeztették a lakosságot.
A gyerektábor helyszínét is módosították
A medve felbukkanása a helyi focitábort is érintette. Az eredeti program szerint a gyerekek az alsó-hangonyi sportpályán táboroztak volna, éppen azon a környéken, amelynek közelében az észlelés történt. A biztonság érdekében ezért másik helyszínt jelöltek ki számukra.
Most van egy focitáborunk, ami azon a környéken lett volna a sportpályán, de szerencsére Hangonyban két focipálya is van, ezért most a faluban lévőt használják erre a célra
– mondta Kovács Szilárd.
A település vezetése arra kéri a lakosságot, hogy legyenek óvatosak, és a következő napokban ne menjenek az alsó-hangonyi sportpálya feletti fenyves környékére. Medve észlelése esetén fontos, hogy senki ne közelítse meg az állatot, ne próbálja lefotózni, és ne fusson el előle, hanem lassan, nyugodt mozdulatokkal hátráljon el a területről.
Korábban megírtuk, hogy egy anyamedvét és a bocsát látta a természetvédelmi őr Borsodban, és arról is beszámoltunk, hogy már napi három medveriasztás érkezik Hargitában.
The post Ismét medvét észleltek Borsodban, ezúttal egy gyerektábort is el kellett költöztetni miatta first appeared on Sokszínű vidék.