Nagy felfordulást okozott tavaly az önkormányzati választás Nógrádmegyeren. A korábbi polgármester, Verbói Gábor a rendszerváltás óta vezette az etnikailag vegyes, ezeregynéhány fős Nógrád vármegyei falut. Az új polgármester a környék egyik ismert vállalkozója, Rácz Roland büszke romaként állt a választások elé, és a szavazatok több mint 45 százalékával magabiztosan nyert.
A gondok látszólag ekkor kezdődtek.
Október közepén az ATV riportja alapján lapunk is beszámolt arról, hogy az új polgármester a hivatalba lépésekor azzal szembesült, hogy köztisztviselők nélkül maradt. A polgármesteri hivatal összes dolgozója ugyanis
még az új önkormányzat hivatalba lépését megelőzően.
Mi volt az oka a radikális lemondási hullámnak?
Miért nem sikerült időben pótolni a köztisztviselőket?
Miért nem tájékoztatták a váratlan helyzetről az új polgármestert?
Mivel indokolták a lépésüket a távozó önkormányzati dolgozók?
Mindezekről elsőként szerettük volna megkérdezni Verbói Gábort, az azóta már leköszönt polgármestert, de azt közölte, hogy a polgármesteri tevékenységét lezártnak tekinti, a továbbiakban nem foglalkozik a falu közügyeivel, így a kérdéseinkre érdemben nem válaszolt.
Mivel a hivatalba lépő polgármester, Rácz Roland a telefonhívásainkat többszöri próbálkozásunkra sem fogadta, és a hivatal központi email címére küldött érdeklődő leveleink sem értek célt, személyesen látogattunk el a faluba.
Adrián Zoltán / 24.hu
Nógrádmegyer több szempontból is különös falu. Az nyilvánvaló, hogy mindezidáig az egyik legstabilabb önkormányzat működtette a községet, hiszen kevés polgármesternek adatik meg, hogy 34 éven át vezessen egy települést. A falu másik érdekessége, hogy itt lakik az ismert médiaszemélyiség, Gáspár Győző családja – így az édesapja és a testvére is, de maga Győzike is csak a közelmúltban költözött el. Nógrádmegyeren virágzik a vadászati kultúra, a helybéliek közül a legtöbben az ismertebb vadászok közül Bodrogi Gyula színművész nevét emlegették. A vadászat ma is fontos szerepet játszik a falu közösségének életében.
The post „Itt faji kérdések nem voltak, nincsenek és nem is lesznek” – válaszok helyett egy Porsche Cayenne-t találtunk Nógrádmegyeren first appeared on 24.hu.