Itt vannak a 30 év alatti anyákra vonatkozó szja-mentesség részletei

A csütörtöki Kormányinfón szó volt arról is, hogy mit lépne a kormány, ha a kereskedők más termékeken kívánnak megkeresni az árrés-korlátozással elvesztett profitot.

Mi történt? A 30 év alatti anyákra vonatkozó szja-mentesség részleteiről beszélt Vitályos Eszter kormányszóvivő csütörtökön. Vitályos elmondta, hogy az adókedvezmény a már meglévő gyermekekre, és a nevelőszülőkre is vonatkozik, és nem csak az átlagbérig, hanem a teljes jövedelemre jár majd. A kormányszóvivő szerint a döntéssel a mostani 55 ezer forintos kedvezmény 100 ezer forint felé emelkedhet.

Kontextus. Orbán Viktor a szerdai kormányülés után egy Facebook-videóban beszélt arról, hogy döntöttek a 30 évnél fiatalabb, egy gyermeket nevelő édesanyák szja-mentességéről. Az adókedvezmény 2026. január elsején lép életbe. A kormányfő elmondta, hogy az intézkedéstől azt is remélik, hogy több gyermek születik majd Magyarországon, de „közérthetőbb”  céljuk, hogy a 30 év alatti édesanyák ne kerüljenek rosszabb anyagi helyzetbe, mint azok, akik nem vállalnak gyereket.

Több ebből

Tovább bonyolódik Nagy Márton lakásának csok-botránya
Kormány: az ember vagy férfi, vagy nő

Miről volt még szó a Kormányinfón? Gulyás Gergely a kormány eheti másik nagy bejelentéséről, az árrésstopról is beszélt. A miniszterelnökséget vezető miniszter hangsúlyozta: a kormány 10 százalékos árcsökkenést vár az érintett termékeknél a szabályozásnak köszönhetően. Gulyás hozzátette, hogy ha a kiskereskedelmi láncok az elszenvedett veszteségeiket más árak emelésével próbálják kompenzálni, a kormány közbe fog avatkozni.

Nem háborút szeretnénk a kereskedőkkel, de azt szeretnénk, ha ezeknek az intézkedéseknek haszna lenne.

The post Itt vannak a 30 év alatti anyákra vonatkozó szja-mentesség részletei appeared first on Forbes.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed